"Az ígéretekből nem lett semmi"

A polgármestert okolták Bácsalmás sikertelenségéért azok a képviselők, akik kedden megszavazták, hogy a testület oszlassa fel önmagát. Fideszes és MSZP-s képviselők egyaránt a felsőbb pártvezetés akarata ellenére szavaztak így.

 

 

 

A testület feloszlatásáról szóló szavazás előtt két levelet olvasott fel Zalántai Endre polgármester, aki az MSZP támogatásával, függetlenként vezette a várost. Az egyik levelet Vári Gyula, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szervezetének elnöke nevében. Ebben az állt, hogy nem az MSZP hátrált ki mögüle, csak egy MSZP-s képviselő fordult vele szembe. A levél szerint az időközi választás sem a város, sem a kistérség érdekeit nem szolgálja. A másik levelet Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő küldte. Ő a Fidesz országos elnökségének és helyi szervezetének állásfoglalására hivatkozva kérte a fideszes képviselőket, hogy ne szavazzák meg a testület feloszlatását.

Mégis: a képviselők 8:4 arányban a testület feloszlatása mellett voksoltak. Száhl Imre szocialista képviselő kérdésünkre ezt így indokolta: a település olyan helyzetbe került, amelyet nem lehet tovább vállalni. Sikertelen a város, a pályázatok nem a kellő számban és minőségben készültek el. Noha a polgármester a kistérségi tanács elnöke is, mégsem Bácsalmás nyert uniós támogatást az általános iskola felújítására, hanem Madaras. Az előterjesztések rossz minőségűek, a hivatal szervezetlen. Száhl szerint ők megtörték a pártközpontoknak azt az igényét, hogy helyben is ugyanolyan politikai szembenállás legyen, mint a nagypolitikában. A MIÉP-Jobbik képviselőjétől a református tiszteletesen és a Fideszen át az MSZP-ig példátlan összefogás jött létre a helyzet javítása érdekében.

Tanács Róbert független képviselő azt mondta: az MSZP felső vezetői Bácsalmástól 200 kilométerre vannak. "Már csak a Föld görbülete miatt sem látnak el idáig." Tanács szerint mindkét nagy párt vezetői megüzenték, hogy ne számítsanak fejlesztési pénzre, ha felállnak. De pénz eddig sem jött, és a jövőben is csak magukra számíthatnak.

Zalántai Endre polgármester nem lepődött meg: szerinte a helyi pozíciók újraosztásáról van szó. Közölte: ismét elindul jelöltként. A helyi MSZP-szervezet ugyanakkor megvonja támogatását tőle, mert - állítják - a polgármester olyan levelet olvasott fel Vári Gyula nevében, amit ő nem írt alá. Zalántai Endre viszont azt közölte: a megyei elnök egyetértett a levél tartalmával, és nem kifogásolta annak ismertetését.

Nyúl Tamás ügyvéd - ő a Fidesz bácsalmási polgármester-jelöltje volt - úgy véli: nem a polgármester az oka a helyzetnek. A kilátástalanság mindenre rányomja a bélyegét. Minden politikai erő munkahelyeket ígér - de ezekből soha semmi nem lett. Ma már feketemunka sincs. Nagy botrány lesz, ha karácsony előtt, az időközi választás kampányakor nem lesz miből fűteniük a lakosoknak.

A fővárosból nem látni el idáig
A fővárosból nem látni el idáig
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.