'Az előző OCÖ lejáratta a magyar cigányságot'

A kölcsönös egymásnak üzengetések miatt zajosra sikeredett az elnökváltás az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) élén. Balog Zoltán államtitkár szerint az előző OCÖ lejáratta a magyarországi cigányságot, ezért a testület első és legfontosabb feladata, hogy visszanyerje hitelét. A korábbi elnök, Kolompár Orbán szerint a kormány képviselőjének " politikusként, az egyházi ige hirdetőjeként tisztában kellene lennie, hogy a bíróság jogerős határozatáig senki sem tekinthető bűnösnek".

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az OCÖ csütörtöki budapesti alakuló ülését követően, a grémium előtt a testület elmúlt nyolc év politikájára és arra utalva, hogy a volt elnök, Kolompár Orbán bírósági tárgyalása miatt nem vett részt az alakuló ülésen, úgy fogalmazott: olyan korszak zárul le, amelyre senki nem lehet büszke, inkább szégyenkezni kell, mert az előző testület lejáratta a cigányságot. "Ki kell értékelni az elmúlt nyolc évet, hogy a hibákból tanuljunk, a bűnösöket, ha vannak, el kell számoltatni" - mondta. A kormány abban érdekelt, hogy az OCÖ-nek hitele legyen. "Van erő a cigányságban, hogy megtisztuljon, és saját maga szerezze vissza a hitelét" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a megtisztulás nem egyik pillanatról a másikra történik, vannak állomásai. A munka az OCÖ hivatalának átadás-átvételével kezdődik, majd a tisztességes döntések meghozatalával folytatódik. "Ez egy út, hosszú út, Lungo Drom" - mondta Balog Zoltán, utalva a kisebbségi választások győztes szervezetének nevére, amely cigány nyelven a hosszú utat jelenti.

Szavazás az Országos Cigány Önkormányzat alakuló ülésén
Szavazás az Országos Cigány Önkormányzat alakuló ülésén a Dunapalotában. 2011.01.20. Fotó: Móricz Simon

Az 53 tagú testületben a január 9-ei elektori voksolás eredményeként a Farkas Flórián vezette Lungo Drom kapott többséget, és 37 képviselőt delegálhatott a testületbe, míg a rivális szervezet, az OCÖ-t eddig irányító Kolompár Orbán vezette MCF 16 mandátumot szerzett. A csütörtöki mandátumátvétel után a közgyűlés 52 igen szavazattal, egyedüli jelöltként Farkas Flóriánt választotta elnöknek; megbízatása négy évre szól. Az alakuló üléstől csak Kolompár Orbán maradt távol, mert az ellene folyó per tárgyalásán kellett megjelennie Kecskeméten. Farkas Flórián a megválasztása után azt mondta: nincs mire várni, a munka még ma elkezdődik, ezért már délután megkezdik az OCÖ hivatalának átadás-átvételét. A közgyűlés tagjai az alakuló ülésen leváltották az OCÖ hivatalvezetőjét, az állás nyílt pályáztatásáig a feladat ellátásával Dobóvári Ildikót bízták meg, aki Farkas Flórián korábbi elnöksége idején már vezette az OCÖ hivatalát.

Balog Zoltán szerint az előző testület képviselőinek büntetőügyei és a cigányság "borzalmas helyzete" miatt nincs oka senkinek ünnepelni, de a kisebbségi választásokkal új korszak kezdődik. Farkas Flóriánt, az OCÖ új elnökét "példátlan sikerű politikusnak" titulálva azt mondta: a magyar kormány Farkas nélkül nem lehet sikeres, programja nem valósulhat meg, és ez fordítva is igaz. "Egymásra vagyunk ítélve" - jelentette ki, hozzátéve, nincs alternatíva, mert ha valóban segíteni akarnak a cigányságon, és sikertörténetet elérni, az csak közösen valósulhat meg.

Az államtitkár büszke arra, hogy a Fidesznek több mint tíz éve van egy szövetségese, a Lungo Drom, és az elmúlt nyolc évi ellenzékiség tovább erősítette a szövetséget. A kormány és a Fidesz nevében is visszautasította azokat a vádakat, hogy Farkas Flórián és az általa vezetett szervezet a kampányban bármilyen támogatást kapott volna. Mint fogalmazott, egy tisztességes küzdelemben és választáson elért eredmény alapján kell képviselni a cigányságot, mert a képviselők "hidat képeznek a kormányzati akarat és a cigányság között", és a partnerség "nem Fejbólintó Jánosokat jelent".

Minderre reagálva Kolompár Orbán úgy fogalmazott: sajnálja, hogy a kormány képviselője, aki egyházi személyiség is, negatívan értékelte személyét, és előrevetíti az ellene folyó eljárásban a bűnösségét. "Holott politikusként, az egyházi ige hirdetőjeként tisztában kellene lennie, hogy a bíróság jogerős határozatáig senki sem tekinthető bűnösnek" - tette hozzá. "Bízom benne, hogy mindenki érti az ellenem folyó eljárásokat, és bebizonyosodik, hogy az általam képviselt szervezetektől nem loptam el egyetlen fillért sem. Ezt alátámasztja a főügyész és az ügyet tárgyaló bíró is" - jelentette ki Kolompár Orbán, hozzátéve, ezért nem érti Balog Zoltán "nem méltó magatartását", de megérti abból a szempontból, hogy "a politikai érdek mindenek felett áll, és az nem ismer sem istent, sem embert".

Kolompár Orbán kijelentette azt is: csak törvényes keretek között akarja átadni az OCÖ hivatalát Farkas Flóriánnak. A szervezet korábbi vezetője ezért arra kéri a Lungo Drom elnökét, hogy csak pénteken, egy háromtagú munkacsoport közreműködésével kezdjék meg az eljárást.

A leköszönő elnök az alakuló ülés után egyébként az MTI-nek úgy nyilatkozott: gratulál Farkas Flórián elnökké választásához, a zökkenőmentes és törvényes átadás-átvétel érdekében azonban arra kéri a fideszes országgyűlési képviselőt, hogy "a törvények betartása mellett a lungo dromos képviselőket tartsa távol a hivatali dolgozóktól, ne keltsen közöttük pánikot, hiszen ők és a hivatalvezető közreműködése nélkül azt lebonyolítani nem lehet". Ha Farkas Flórián az OCÖ hivatalát nem a törvény által előírt keretek szerint veszi át, akkor a felelősség egyedül és kizárólag őt terheli, az átadás-átvételért volt vezetőként semmilyen felelősséget nem vállalhat.

Kolompár Orbán még szerdán, hivatalban lévő elnökként azt mondta: készen állnak az OCÖ hivatalának átadás-átvételére, de az várhatóan csak a jövő hét közepén, a megfelelő jogi eljárások és a lebonyolításért felelős munkacsoporti egyeztetések után történhet meg. Az OCÖ hivatalát megfelelő pénzügyi helyzetben, csaknem 100 millió forinttal adja át a következő elnöknek - tette hozzá Kolompár Orbán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.