'Alacsony bérért csak hülyéket kapok' - mondta a BKV-vezér a Parlamentben

Kocsis Istvánt a költségvetési bizottság ellenőrző albizottsága hallgatta meg, a BKV vezérigazgatója azt mondta, ősszel vezethetnek be új illetményrendszert a cégnél, amelyet szocialista nagyvállalatnak tart. A vezér szerint kevés bérért nem kapnak jó munkaerőt, "csak hülyéket, akik nem tudnak értelmes anyagokat összerakni".

Új illetményrendszert akar bevezetni a BKV-nál a fővárosi közlekedési cég vezérigazgatója; Kocsis István az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának szerdai ülésén azt mondta, hogy az új struktúrát már ősszel be lehetne vezetni. Az országgyűlési albizottság a BKV-támogatások felhasználása témájában, valamint az ismertté vált végkielégítési ügyekben hallgatta meg a zrt. elnök-vezérigazgatóját.

Kocsis István elmondta, változtatna a jelenlegi illetményrendszeren, valamint a kollektív szerződésen, amely szerint az alapbér mellett garantált prémiumot, teljesítményfüggő prémiumot, jutalmat, valamint korábban titoktartási pénzt is kaphattak a cégnél. Kocsis István ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony fizetésért a hatalmas adósságállománnyal küszködő BKV nem tud jó munkaerőt kapni. Mint fogalmazott "a jó munkaerőt meg kell fizetni, annak ára van, ha ezt nem tesszük, akkor csak hülyéket kapok, akik nem tudnak értelmes anyagokat összerakni".

Közölte azt is, hogy a cégtől távozó humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra mintegy 100 millió forintos végkielégítésének visszaszerzéséről már folynak a tárgyalások. Jelenleg úgy látja, ennek "részleges eredménye" lehet, ám ha mégsem sikerül megállapodniuk, akkor az ügyben a jogi utat választják.

A vezérigazgató a BKV-t szocialista nagyvállalathoz hasonlította, ám nem értett egyet azzal a képviselői véleménnyel, hogy a cégnél "nem a vízfej, hanem a sörhas lenne a probléma", tehát, hogy nem csak a vezetői, hanem a munkavállalói réteg is túl széles volna. Kocsis István véleménye szerint a cég vízfeje még mindig gondot okoz, és itt mintegy 3-4 milliárd forintos megtakarítási lehetőséget lát. A vezérigazgató kitért arra is, hogy a menetdíj további növelését nem tartja célravezetőnek, véleménye szerint a jelenlegi 40-43 százalékos árbevételi arány nemzetközi összehasonlításban is jó eredménynek számít.

Székely Gábort, a cég felügyelőbizottságának elnökét egyebek mellett arról kérdezték, hogy miért a BKV belső ellenőrzése keretében vizsgálják az aggályos kifizetéseket, miért nem kérnek fel erre egy független szervezetet. Az fb elnöke a belső vizsgálatot azzal indokolta, hogy egy neves cég megbízásának "nagyon borsos lenne az ára", máskülönben pedig megbíznak a belső ellenőrök munkájában.

Székely Gábor azt is mondta, hogy a tévhitekkel szemben nem biztos, hogy a BKV veszteséges, hanem inkább alulfinanszírozott. Utalt arra, hogy a tulajdonos és egyben szolgáltatásokat megrendelő fővárostól nem kapják meg a működéshez szükséges forrásokat.

Alacsony bérért csak hülyéket kapok' - mondta Kocsis István
Budapest, 2009. szeptember 2. Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója (b), Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettese (b2) és Sziebert György jogi és humánpolitikai igazgató részt vesz, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.