'A rendőrség nem ismeri fel a gyűlölet-bűncselekményt'

Több civil szervezet is kifogásolja, hogy a rendőrség nem gyűlölet-bűncselekményként, hanem testi sértésként kezeli az Orosz Ferencet, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét ért támadást.

Az Amnesty International Magyarország, az Európai Roma Jogok Központja, a Háttér Társaság a Melegekért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében azt írta, a rendőrség nem veszi figyelembe, hogy antiszemita előítélettől indíttatva bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét, így nem gyűlölet-bűncselekmény, hanem testi sértés miatt nyomoz. Holott - mint kiemelték - a jog erősebb védelmet biztosít a rasszista, antiszemita és homofób bűncselekmények áldozatainak.

A civil szervezetek úgy vélik, az áldozat beszámolója alapján megalapozott az antiszemita indíték gyanúja, így a támadók büntetőjogi felelősségét a súlyos testi sértés mellett a közösség tagja elleni erőszak elkövetése miatt is vizsgálni kell - tették hozzá. 

Közölték: a civil szervezetek által létrehozott, gyűlölet-bűncselekmények elleni munkacsoportban dolgozó szervezetek és szakértők már több alkalommal jelezték, hogy Magyarországon ezen bűncselekmények áldozatai nem kapnak megfelelő védelmet a jogalkalmazás felkészületlensége miatt. "A képzés, a szakmai vita, a nyomozási protokollok hiánya miatt a rendőrök sokszor nem ismerik fel, ha egy cselekményt előítéletes indítékból követnek el, ezért azokat is a rendes ügymenetben vizsgálják, holott sokkal súlyosabb esetekről van szó" - jegyezték meg.

A jogvédő szervezetek a kormánytól azt várják: vezessen be speciális képzést a jogalkalmazóknak az előítéletből elkövetett cselekmények azonosítására és kezelésére. Építsen ki hatékony adatgyűjtési rendszert, amely a valóságnak megfelelő képet mutat a gyűlöletcselekmények számáról. Javítson a sértettek által igénybe vehető áldozatsegítő szolgáltatásokon, továbbá a hatékony szervezeti és szakmai megoldások bevezetésével erősítse a nyomozásokat ezeknek a bűncselekményeknek az esetében.

Orosz Ferenc, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke hétfőn számolt be az MTI-nek arról, hogy vasárnap egy futballmeccsen szidalmazták, majd eltörték az orrcsontját. Elmondta: többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve "Sieg Heil!"-t kiabáltak, s mikor Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, megfenyegették, és "zsidó kommunistának" nevezték.

A mérkőzés végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, "csak azért is Sieg Heil!", majd a másik megütötte. A második világháború alatt magyarországi zsidókat mentő svéd diplomata nevét viselő egyesület vezetője az MTI-nek azt mondta: úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít.
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a XIV. kerületi rendőrkapitányság az Orosz Ferencet ért bántalmazás ügyében.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a társadalmi intolerancia megnyilvánulásának nevezte az esetet. A Wallenberg egyesület, Martonyi János külügyminiszter és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is felháborodását fejezte ki. Pintér Sándor belügyminiszter biztosította a kormány tagjait arról, mindent megtesz, hogy kézre kerítsék az elkövetőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.