'A rendőrség csúnyán összejátszik a Jobbikkal'

Szanyi Tibor szerint a rendőrség nem csinál semmit Gyöngyöspatán: ez bizonyítja, hogy összejátszanak a Jobbikkal.

Haladéktalanul tegyen rendet a kormány Gyöngyöspatán, és zavarja el azt a "fekete sereget", amelyet a Jobbik odaküldött - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője.

A képviselő felszólította a kormányt továbbá, hogy haladéktalanul erősítse meg a közbiztonságot azokon a településeken, ahol hasonló a helyzet. Azt mondta: "a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok" egy kettős fakeresztet állítottak fel Gyöngyöspatán. A keresztet meggyújtva "tombolva kiáltoztak" az ott élőknek.

A rendőrség a szocialista politikus szerint "nem csinál semmit" és - mint mondta, "erős a gyanúja", hogy "ez a bizonyítéka annak, hogy igenis egy összjáték van a kormány és a Jobbik között". Azt még nem tudni - tette hozzá -, hogy miben játszanak össze, de valószínű, hogy "próbaterepnek" nézik Gyöngyöspatát.

Szanyi Tibor közölte, ma Magyarországon a lakosság nagy hányada az éhezés határán van, ami az egykulcsos adónak is köszönhető, amelyet a kormány bevezetett. Ezért azt is követeli az MSZP, hogy módosítsanak a szabályozáson.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március eleje óta járőröznek 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

(Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.