'A mai hatalom súlyosan meggyengítette a szociális biztonságot'

A közösség kötelessége a lehető legnagyobb megbecsülést és támogatást adni fogyatékossággal élő embertársainknak, nemcsak jelképesen - írta a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából kiadott keddi közleményében a szocialista párt elnöke.

Mesterházy Attila szerint ennek a kötelességnek kellene megnyilvánulnia az állam felelősségvállalásában, segítségnyújtásában is, de ez ma nincs így, mert "a mai hatalom súlyosan meggyengítette a szociális biztonságot, elvette vagy drámaian csökkentette a juttatásokat, bizonytalanná tette a hozzáférést a még megmaradt ellátásokhoz", az alaptörvényben pedig "végletesen lecsökkentették az állam felelősségét a rászorulók támogatásában, gyakorlatilag a kötelező állami gondoskodás megvonását rögzítették".

A Magyar Szocialista Párt erős, igazságos és emberséges szociális rendszert akar, olyat, amely minden rászorulónak megfelelő biztonságot nyújt és védelmet garantál a nehézségekkel küzdő embereknek - közölte az MTI-hez eljuttatott írásában az ellenzéki pártvezető. Hozzátette: helyreállítják a nyugdíjrendszer stabilitását, a szociális rendszer megbízhatóságát, a támogatások emberségességét, az állam felelősségét és a társadalmi összetartást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.