'A kormány teljesítette áremelési ígéreteit'

Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a kormány jó lendülettel hozta azt a vállalását, amire a tavaly tavaszi választásokon az emberek elsöprő fölénnyel szavaztak, mégpedig azt, hogy a lehető leghamarabb minimum 10, de inkább 15 százalékos energia-áremeléseket szeretnének.

A politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: tavaly év elejéhez képest 40-50 forinttal emelkedett meg a benzin és a gázolaj ára, ez több mint 10 százalékos emelkedésnek felel meg. Kifejtette: kétségtelen, hogy van egy pici emelkedés a világpiaci olajárakban, de sokkal számottevőbbnek ítélte azt a 10-15 százalékos átlagos forintromlást, ami véleménye szerint a kormány gazdaságpolitikájának köszönhető. Az árakat befolyásolja a különadó is, amit a kormány nem az energiacégek nyereségére, hanem az árbevételére rakott, és amit a lakosság fizet meg.

Szanyi Tibor kiemelte, hogy a gázárak is 10-15 százalékkal emelkedtek, az árváltozás két helyen jelentkezik, "a kormány pofátlan retorikájában, illetve a számlákon". A retorika szerint - mutatott rá - nincs aggodalomra ok, hiszen a fogyasztók 50-60 százalékánál nincs, vagy nem számottevő az emelkedés.

A képviselő szerint ez hajlítás, ugyanis ideveszik azokat a  lakótelepi háztartásokat is, ahol csak annyi gáz fogy, mint amennyit a gázrezsó kíván. Ez valóban mélyen 1200 köbméteres fogyasztás alatt van, ezért őket nem, vagy csak nagyon kis mértékben érinti a gázáremelés. Érinti viszont azokat a kisháztartásokat, amelyek például spórolni akartak, és az EMFESZ ügyfelei voltak. Nekik inkább 20 százalékkal fog emelkedni az ár, mondta a képvislő, megjegyezve: "elég ügyesen" kifúrták a legolcsóbb szolgáltatót a piacról.

A különadót állítása szerint a "haveri áruházláncokra" nem vetették ki, a többi cégre kirótt adónak viszont nemcsak a fogyasztók, hanem a beszállítók is kárvallottjai. Szanyi Tibor jelezte, ez erősen diszkriminatív adónem, amit az Európai Unió gazdaságpolitikai gyakorlata rendszeresen "visszavág".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.