A kormány megbuktatása a cél

Hoffmann Rózsa szerint elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy néhány tucatnyi fiatal "betört" az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületébe pénteken, és ott megriasztott több száz dolgozót. A tárca vezetője arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján jelentette be: a HaHa aktivistái bementek az EMMI épületébe, hogy leváltsák annak jelenlegi vezetését. A hallgatók "ügyfélszolgálatot" is nyitottak, ahol az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslatait várják a minisztérium további működésére vonatkozóan.

Hoffmann Rózsa tájékoztat
Budapest, 2013. május 31. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai épületében, ahová korábban a Hallgatói Hálózat (HaHa) néhány aktivistája erőszakos módon berontott 2013. május 31-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár elmondta: jövő szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és pontosan mit szeretnének.

Hoffmann Rózsa szerint a fiatalok akcióját a bohóckodás kategóriájába is lehetne sorolni, ám a demonstráción részt vettek olyan ellenzéki tüntetésekről már ismert felnőttek is, akik miatt arra lehet következtetni, hogy a fiatalok politikai befolyásoltság alatt állnak. Az államtitkár véleménye szerint a demonstrálóknak a jelenlegi kormányzat meggyengítése, illetve megbuktatása a célja. A tiltakozók azonban nem fogják a céljukat elérni, mert az emberek túlnyomó többsége rendet szeretne - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.

Az emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak. A tárca ezt azután közölte pénteken az MTI-vel, hogy  a Hallgatói Hálózat tagjainak egy csoportja "erőszakos módon berontott" a minisztérium Szalay utcai épületébe, megzavarva az ott dolgozók munkáját.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Balog Zoltán miniszter az esetet követően arra utasította Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárt és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak munkájukban, mert a társadalmi párbeszédnek megvannak a törvényileg garantált és a minisztérium által létrehozott formái, amelyekben mindenki kifejtheti véleményét.
    Az Emmi a dokumentumban hangsúlyozta: akinek valóban fontos a magyar köz- és felsőoktatás ügye, az nem a rendzavarásban, a provokációban és az erőszakban érdekelt, hanem a tisztességes szakmai vitában, amely például a miniszter által létrehozott Felsőoktatási kerekasztalon belül és azon kívül is folyik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.