Fidesz: a kormány az emberek oldalán áll

A Fidesz szerint az MSZP azokat használja "biodíszletnek", akiket korábban tönkretettek, erre bizonyíték "a szocialisták kampánymenete" - közölte a párt országgyűlési frakciója vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a Fidesz-kormány munkát, a baloldal segélyt kínál azoknak az embereknek, akik e nélkül csak tartós munkanélküliségre lennének ítélve.  A szocialisták most is szemrebbenés nélkül a legrászorultabbak szemébe hazudnak - áll a közleményben -, az MSZP mélyen hallgat ezek előtt az emberek előtt, hogy ha a baloldalon múlna, akkor a minimálbér és közfoglalkoztatási bér 32 ezer forinttal csökkenne, vagyis harmadával keresne kevesebbet minden minimálbéres, minden álláskereső, minden közfoglalkoztatott.

A Fidesz szerint az MSZP ugyanazt a veszélyes politikát folytatná, amivel a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tönkretette az országot, amely a szegényeket mindig csak kihasználta, de soha nem segítette, amelyet 2010-ben a magyar emberek kisöpörtek.

Ezzel szemben a jelenlegi kormány az emberek oldalán áll: ma a legrászorultabbak segély helyett munkát, a gyermeket nevelők adókedvezményt kapnak, és minden családnak csökken a rezsije - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.