'A Fidesz alkotmányos kordonbontásba kezdett'

Az LMP értékeli, hogy Lázár János és képviselőtársai több tekintetben belátták, nem tartható a két héttel korábbi álláspontjuk, de az Alkotmánybíróság (Ab) működéséről szóló törvényhez benyújtandó javaslatuk szövegszerű ismerete nélkül úgy tűnik, "áttörés nincsen".

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András a Fidesz frakcióvezetőjének a különadóra és az Alkotmánybíróságra (Ab) vonatkozó hétfői felszólalására úgy reagált: a 98 százalékos adó esetében a jelenlegi módosító javaslat alapján is "megmaradhat a félelem az emberekben", hogy az állam visszakérheti azokat a jövedelmeket, amelyeket korábban a törvény ígéretében bízva vettek fel.

Kijelentette, ez az LMP számára elfogadhatatlan. Mint mondta, ebben az esetben nem a szocialista miniszterekről, hanem egy elvről van szó, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy egy jogállamban az állam megkérdőjelezhesse a törvényesen felvett jövedelmeket.

Az Alkotmánybíróság működésére vonatkozó bejelentések kapcsán rossz üzenetnek nevezte, hogy azokban az esetekben, amikor egy hatalmi ág korlátot emel a kormányerők elé, "a kétharmados többség úgy tűnik, hogy alkotmányos kordonbontásba fog". Közölte, ha ez gyakorlat marad, és ha valamilyen formában fennmarad az Ab jogkörét szűkítő törvényjavaslat, akkor az egy figyelmeztető jel lehet az ügyészség, a bíróság és minden más hatalmi ág számára.

Kitért arra is, hogy a parlamentáris demokráciában a többség előtt is vannak korlátok. Egyúttal azt sürgette, hogy a kormányerők küldjenek világos jelzést a többi hatalmi ágnak arról, hogy tiszteletben tartják az autonómiájukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.