"75 évvel ezelőtt lángba borult Európa és a világ"

A második világháború a legborzalmasabb pusztítást hozta Európára, az európai kultúrára - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a második világháború kitörésének 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
A Dohány utcai zsinagóga udvarán a tárcavezető hangsúlyozta: e háború sajátossága a polgári áldozatok kiemelkedően magas száma, aminek oka a tengelyhatalmak "esztelen politikája" is. "Szomorú és tragikus újdonsága" a második világháborúnak a polgári, a hétköznapi élet, a városok szétrombolása - tette hozzá.

Navracsics Tibor közölte: ugyancsak kiemelkedő tragédiája a háborúnak, hogy "kis híján kitörölték az európai zsidóságot az európai kultúrából", de ez nem történhetett meg, mivel Európa a zsidó-keresztény kulturális örökségre épül, a zsidó közösségek az európai társadalmak szerves részei voltak. A 75 évvel ezelőtt történtek valószínűleg pótolhatatlan veszteséget okoztak az európai és a magyar zsidóságnak - fogalmazott.

A miniszter emlékeztetett: a második világháború Lengyelország lerohanásával kezdődött. Az azóta eltelt 75 év alatt sokszor azt gondoltuk, hogy már nem ismétlődhet meg a háború Európában, de a délszláv háború és a jelenlegi ukrajnai események is azt bizonyítják, hogy mindig vigyázni a békére - mutatott rá.

Mint mondta, augusztus 30-án Európa megpróbálta jóvátenni a 75 évvel ezelőtti tragédiát azzal, hogy egy lengyel politikust, Donald Tuskot választotta az Európai Tanács elnökévé. Remélhetőleg ez nemcsak véletlen egybeesés, hanem szimbolikus jelzés, hogy "az elkövetkező időszakban Európában mindenhol békében és biztonságban élhetünk" - vélte.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az eseményen felidézte: 75 évvel ezelőtt "lángba borult Európa és a világ", elkezdődött a világégés, amely minden korábbi háborúnál szörnyűségesebb volt, az áldozatok száma sokszorosa volt a korábbi háborúkénak, és Magyarországon a zsidó közösség szenvedte el arányában a legnagyobb veszteséget.

A háborúk soha nem előzmény nélküliek, hanem bűnös emberi döntések vezetnek hozzájuk - mondta. Úgy vélte, Lengyelország lerohanása sem volt előzmény nélküli, de Európa hallgatott, nem tett semmit az előzmények megtörténtekor, így létrejöhettek az ideológiai alapok, amelyek aztán a tragédiához vezettek.

A Mazsihisz elnöke hangsúlyozta: ma Európában szélsőséges eszmék terjednek, erősödik a rasszizmus és az antiszemitizmus, és minden demokratikus erőnek kötelessége, hogy következetesen küzdjön ez ellen, nemcsak szavakkal hanem tettekkel is.

Heisler András Magyarországot illetően kijelentette: a parlamentben "egy nyíltan rasszista eszméket terjesztő párt szennyezi a közéletet". Úgy látja, túlzott a tolerancia, pedig "a szélsőséges eszmékkel csak következetesen és kíméletlenül lehet megküzdeni", minden engedmény vagy kompromisszum történelmi hiba lehet. Az Orbán Viktor miniszterelnök által ígért zéró toleranciát mindenkinek komolyan kell vennie - hangoztatta.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a megemlékezésen kiemelte: 1939. szeptember 1-je a zsidó nép legrosszabb napja, hiszen akkor kezdődött el a szisztematikus kiirtása. Ha már akkor létezett volna független zsidó állam, más lett volna a világháború kimenetele - vélekedett. Hozzáfűzte: Izrael léte az egyetlen biztosíték, hogy a zsidókkal soha többé ne történhessen meg ilyesmi.

A megemlékezés végén Navracsics Tibor, Ilan Mor és Heisler András koszorút helyezett el a zsinagóga udvarán, a Raoul Wallenberg-emlékparkban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.