72 órán belül ítéltek fegyházra egy embercsempészt

A férfi pár héttel ezelőtt 6 szír, Belgiumba tartó állampolgárt anyagi ellenszolgáltatás fejében Budapestre szállított. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség embercsempészés minősített bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította, áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.
A férfi augusztus 24-én a szerb-magyar határ magyar oldalán lévő egyik benzinkútnál felvette a Magyarország területére érvényes úti okmányok nélkül, a határellenőrzést megkerülve érkezett - Belgiumba tartó - szír állampolgárokat azért, hogy őket fejenként 200 euró ellenében Budapestre szállítsa. A sofőrt és utasait azonban Budapest XX. kerületében, a Nagykőrösi úton rendőri intézkedés alá vonták. Az autóban utazó hat szír utas jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta igazolni.

A férfit még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül gyorsított eljárásban bíróság elé állították és megállapították a többszörös visszaesőnek minősülő vádlott bűnösségét. Három év fegyházbüntetésre ítélték, négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától,  három évre a közúti járművezetéstől, valamint elkobozták a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt személygépkocsit is.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős. A bíróság az eljáró ügyész indítványára az őrizet tartama alatt elítélt terhelt előzetes letartóztatását elrendelte.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.