63 milliós állami pénz L. Simon cégének

2009-ben, vagyis amikor még L. Simon László nem volt kormánytag, az államtitkár agrárvállalkozása 2,8 millió forint támogatást kapott. Amióta a politikus döntéshozó szerepben van, cége tízmilliókat kap az államtól, derül ki a Blikk cikkéből.

Már érthető, miért védi a milliós órák, luxusingatlan-vásárlások miatt célkeresztbe került politikustársait L. Simon László (42) miniszterelnökségi államtitkár, írja a Blikk. A fideszes honatya ugyanis maga sem panaszkodhat. Az elmúlt négy évben a többségi tulajdonában lévő Simon és Simon Kft. több mint 63 millió forint állami támogatást kapott, elsősorban a cég által megművelt földterületekre. Ennyi pénzt a 234 ezer forintos átlagbérből 22 év alatt lehetne összerakni.

L. Simon a napokban azzal váltott ki közfelháborodást, hogy védelmébe vette urizáló, költekező politikustársait. A politikus Giró-Szász András államtitkár 840 milliós betétjéről és cége eladása után járó követeléséről úgy vélekedett: „Nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják."

Mindenesetre L. Simon is sokat köszönhet annak, hogy bekerült a kormányba: 2009-ben ugyanis cége csupán 2,8 millió forint állami támogatást kapott. Azt követően, hogy 2010-ben a Fidesz színeiben bekerült a parlamentbe, máris 6 milliót. 2011-ben pedig beindult a támogatási dömping, 21 millióval segítették a kft.-jét, 2012-ben 16 millióval, tavaly újabb 18 millióval, s ez év vé­géig összességében messze meghaladta a 63 millió forintot az átutalt állami segítség. Az idén ötmillió forintot nyert el csak gépvásárlásra.

A Miniszterelnökségen nem ő az egyetlen, aki állami támogatással egészítheti ki bruttó 997 ezer forintos államtitkári fizetését. Mint azt a Blikk elsőként megírta, Kis Miklós Zsolt államtitkár már az idén a saját nevére kapott 32 millió forintot a földjei után, amiben sem ő, sem Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem látott semmi kivetnivalót. A lap megkérdezte L. Simont, nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy államtitkárként cége állami támogatásokat kap. Választ a politikus kabinetjétől kapott a lap.

– L. Simon Lászlónak 57,7 százalékos többségi tulajdona van a Simon és Simon Kft.-ben, amely immár két évtizede gazdálkodik. A társaság jelenleg 70 hektárnyi szőlőt és gyümölcsöst művel. Az államtitkár édesapja 2009-ben bekövetkezett váratlan halála óta irányítja a termelést, s mindezt természetesen a szabad idejében – válaszolta a politikus kabinetje. – A támogatások mértéke és L. Simon László 2010-es parlamenti képviselővé választása között semmiféle összefüggés nincsen. Az államtitkár cége L. Simon László parlamentbe kerülése előtt is részesült ilyen támogatásban, amelynek aránya 2010-et követően sem változott – tették hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.