'A két pofon helyett félkatonai szervezetek flangálnak'

Összefüggést látnak a szocialisták a szegényeknek kedvezőtlen kormányzati intézkedések és a társadalmi békétlenség között.

Az MSZP szerint bár a kormány azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz, egy évvel az országgyűlési választások után az látszik: a közbiztonság megerősítéséhez 52 hét sem volt elég. Gúr Nándor országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón kifejtette: összefüggés van a szegényeknek kedvezőtlen kormányzati intézkedések, a közfoglalkoztatási rendszer "szétzúzása" és a társadalmi békétlenség, az ember és a tulajdon elleni bűncselekmények számának növekedése között. A nyomor szélére jutó emberek ugyanis - folytatta - "adott esetben olyat cselekszenek, amit józan ésszel nem lehet cselekedni".

A szocialista politikus ugyanakkor hozzátette: elszállt Orbán Viktor ígérete, amely szerint két pofonnal hazaküldik a szélsőségeseket. "Mit látunk ehelyett? Véderőt, csendőrséget, Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet és más félkatonai szervezeteket flangálni" - mondta.

Az MSZP-s képviselő arra szólította fel a kormányt: adja vissza a tárcának, és fordítsa a közbiztonság megerősítésére azt a 30 milliárd forintot, amelyet a Belügyminisztériumnál a tartalékképzés miatt zároltak.

Sürgette a településőr-program újraindítását és azt is, hogy a közfoglalkoztatásban ne csak néhány hónapra és napi négy órában, hanem ismét legalább fél évre és napi nyolc órában adjanak munkát az embereknek. Bírálta ugyanakkor a konvergenciaprogramot, amely a munkanélküli ellátás időtartamát 90 napra csökkentené.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.