5000 eurós siófoki bundagólok

Négy játékosnak tízezer eurót ért az FTC-Siófok 4:2-es végeredménye az ügyészség szerint.

A Népszabadság értesülése szerint gólonként 5000 eurót kapott a siófok bundagyanúba keveredett és kedden gyanúsítottként kihallgatott négy labdarúgója azért, hogy kétgólos kü-lönbséggel végződjön az OTP Bank Ligában április 13-án lejátszott Ferencváros – FGSZ Siófok mérkőzés. A 4:2-re végződött találkozó sikeres manipulációjáért kapott tízezer eurós kenőpénzt az érintett játékosok egymás között egyenlő arányban osztották el.

A nyomozás érdekeire tekintettel az ügyészség továbbra sem hozza nyilvánosságra, hogy adataik szerint milyen módon manipulálta a négy játékos a meccset. A vesztegetéssel meggyanúsított játékosok mindent tagadnak.

Úgy tűnik a nemzetközi fogadási csalások „kicsiben” a hazai pályákon tovább folytatódnak, s beigazolódni látszik Fazekas Géza ügyészségi szóvivő azon korábbi kijelentése is, miszerint a nemzetközi fogadási csalások ügyében folyt nyomozás lezárását követően sem lélegezhetnek fel azok, akik kicsiben (a nemzetközi szervezettől függetlenül) manipuláltak meccseket a múltban, s tették ezt a jelek szerint a nemzetközi bűnszervezet felszámolása után is.

Miként arról lapunk is beszámolt, június elején hét labdarúgót, edzőt és menedzsert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. NB I-es és utánpótlásmeccsekre fogadtak, s hogy biztosan nyerjenek – azaz a találkozók számukra „kedvezően” alakuljanak – labdarúgókat, bírókat „kentek meg”. Az ügyet később átvette a megyei rendőr-főkapitányságtól az ilyen ügyekben már nagy nyomozási gyakorlatot szerzett Központi Nyomozó Főügyészség. Egyelőre négy mérkőzéssel kapcsolatban vizsgálódnak, de nem zárható ki, hogy a manipulált meccsek és a gyanúsítottak száma növekszik majd a nyomozás előrehaladtával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.