4 milliárdból 3,6 hiányzik - A kis pártoknál kell keresni

Több mint négymilliárdot kaptak az államtól a kispártok az április választás során, de 3,6 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni – írja a Transparency International Magyarország. A parlamentbe jutott pártok pedig a számításaik alapján összesen több mint 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a megengedettnél.
Az állam közel 6 milliárd forintot költött a 18 pártlista támogatására, ebből közel négymilliárd forint a kispártoknak jutott. A szervezet átnézte a kispártok beszámolóit. Ebből kiderült, hogy a pártok felélték az állami kampánytámogatást, 40 milliós tételben gyártottak reklámokat, közel 90 millióért propagandaanyagokat, a Haza Nem Eladó Mozgalom pedig egy léghajót is vásárolt 28 millióért. A Transparency szerint Seres Mária Szövetségesei 356 milliós állami kampánytámogatásból 356 millió forintot „anyagi jellegű ráfordítások" címszó alatt vallottak be. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség és a Zöldek Pártja egyelőre a beszámolóját sem adta le.

A Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Átlátszó.hu a parlamentbe bejutott pártok kampányköltéseit is nyomon követték. Számításaik szerint az április 6-i országgyűlési választások után megállapították, hogy a Fidesz-KDNP egymaga 2 milliárd 780 milliót költött a parlamenti választási kampányra, a baloldali Kormányváltó szövetség közel 1,6 milliárdot, a Jobbik több mint 1,2 milliárdot, az LMP pedig 730 millió forintot költött. A kampányköltések törvényes határértéke 995 millió forint volt, amiből legfeljebb 700 millió forint származhatott állami forrásból.

Saját bevallása szerint a Fidesz-KDNP csak 883 millió forintot költött a kampányára, a baloldali szövetség pártjai azt közölték, hogy 800 milliónál kevesebből kampányoltak, a Jobbik pedig csak az egyéni jelöltjeiről számolt el tételesen, így a Transparency szerint nem derült ki, hogy pártszinten mennyit költöttek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.