35 párt indulna az EP-választáson

Az európai parlamenti választásra (EP) nyilvántartásba vett párt bármikor dönthet úgy, hogy mégsem indul a választáson: közvetlenül az aláírásgyűjtés megkezdése után is, de akár azt követően is, hogy a listáját már bejelentette.

Az EP-választáson induló pártoknak a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) kell kérniük nyilvántartásba vételüket. Az NVB eddig 35 pártot vett nyilvántartásba.

Ezek között van a Magyar Liberális Párt és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt is. A két szervezet vezetői azonban szerdán külön-külön bejelentették, hogy nem indulnak az európai parlamenti választáson.

A jelölőszervezetek bármikor dönthetnek úgy, hogy bár nyilvántartásba vették őket, mégsem indulnak a választáson, ennek semmilyen jogkövetkezménye nincs. A két párt vezetése még az ajánlásgyűjtés megkezdése előtt döntött úgy, hogy mégsem indul.

Akár azt követően is bejelenthették volna, hogy elállnak indulási szándékuktól, miután összegyűjtötték a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást és a listájukat nyilvántartásba vette az NVB. Ebben az esetben a visszavont (azaz szakszóval kiesett) listát az NVB "lehúzta" volna a szavazólapról, ahogyan az országgyűlési választáson azokat a jelölteket, akik röviddel a szavazás napja előtt visszaléptek.

Az EP-választáson mégis induló pártoknak április 22-én 16 óráig van lehetőségük összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, listájukat is eddig kell bejelenteni az NVB-nél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.