25 ezer embernek már biztos a választás napi programja

Több mint 25 ezer delegált kíséri majd figyelemmel az október 12-i önkormányzati választást a több mint 10 ezer szavazókörben, valamint a helyi és a területi választási bizottságokban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A szavazókörökbe delegáltak részt vehetnek a szavazatszámlálásban is.
A választási bizottságokba az önkormányzati választáson jelöltet, listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek küldhettek delegáltakat, a delegálási határidő múlt pénteken járt le, azóta folyamatosan rögzítik a jelöltek adatait a választási informatikai rendszerbe.

Az NVI adatai szerint eddig 25 515 delegált adatait rögzítették a választási irodák. Négy évvel ezelőtt 30 ezer delegált vett részt a választási bizottságok munkájában.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felüli - további egy, illetve két tagját a választókerületben jelöltet, listát állító jelölőszervezet vagy a független jelölt bízza meg.

A szavazatszámláló bizottságba, az egy szavazókörös településen pedig a helyi választási bizottságba két-két tagot lehetett delegálni. A helyi választási bizottságba, a területi választási bizottságba egy-egy tagot delegálhattak a jelölőszervezetek. A Nemzeti Választási Bizottságba a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán nem lehetett tagot delegálni, a testületben csak a választott tagok és az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok delegáltjai ülhetnek.

A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így a saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A delegálás azért is fontos volt, mert a jelölőszervezetek a delegáltjaikon keresztül olcsóbbá is tehetik a választást. Előírás ugyanis, hogy a szavazatszámláló bizottságoknak legalább öttagúaknak kell lenniük, a választott tagokon felüli két tagot a választáson egyéni képviselőjelöltet, polgármesterjelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek delegálhatják. Ha azonban a jelölőszervezetek nem delegáltak a szükséges számban póttagot, akkor választott póttagokat kell bevonni, akik választásnapi munkájukért fejenként 20 ezer forintot kapnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.