2016-ra lehet kész az új nemzeti labdarúgó-stadion

A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, A Stadion története című kiállítás megnyitóján elmondta, hogy szerdán megalakult egy bíráló bizottság, amely a stadion rekonstrukcióját felügyeli majd.

Hozzátette, hogy a jelenlegi elképzelés szerint még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják majd be, milyen is lesz az új stadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna rekonstrukciójával 2016-ra készülhetnek el.

Az új nemzeti labdarúgó-stadion - melynek felépítéséről már korábban beszámoltak - a Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.