Húszmilliós kártérítést kér az áldozat felmentett fia

Újraindította a nyomozást a Balla-gyilkosság ügyében az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő egysége.

Újraindította a nyomozást a 2007 húsvétján otthonában brutális kegyetlenséggel meggyilkolt debreceni fideszes önkormányzati képviselő, Balla Irma halála ügyében az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő egysége – értesült a Népszabadság. Balla Irma fia volt az ügy egyetlen gyanúsítottja, aki ellen vádat is emelt a megyei főügyészség. Hat évvel édesanyja halála után azonban megismételt eljárásban bizonyítottság hiányban felmentette a bíróság. Most húszmilliós perre készül az állam ellen.

Balla Irma fia szabadon távozott a bíróságról
Balla Irma fia szabadon távozott a bíróságról

Információink szerint a Petőfi Attila vezérőrnagy által vezetett speciális egység már tavaly karácsonykor megkapta a Balla Irma-ügy első nyomozásának, valamint a két első- és a két másodfokú bírósági eljárásnak az aktáit. Azóta tanulmányozzák az iratokat. Azt keresik, hogy maradtak-e bennük olyan elvarratlan szálak, amelyekkel még hét év távlatából is lehet és érdemes foglalkozni, és hogy melyek azok az első nyomozás során elkövetett hibák (igen sokat tárt fel a megismételt eljárásban a bíróság), amelyek utólag még kijavíthatók, s amely hiányosságok még pótolhatók.

Arról, hogy teljesen elölről újrakezdik-e a nyomozást, vagy a korábbi nyomozás egyes elvarratlan szálait követve próbálnak eljutni a tettesig, az iratok áttanulmányozása és a bennük lévő bizonyítékok újraértékelése után döntenek. Amíg ez meg nem történik, a rendőrségnek nincs mondanivalója az ügyben, és nem is kér segítséget senkitől – legalábbis erre hivatkozva utasította el az ORFK interjúkérelmünket Petőfi Attilával. Pedig az ügy ismerői szerint az aktákban is van legalább egy olyan név, akivel – mint lehetséges elkövetővel – érdemes lenne foglalkozni, akiről mielőbb minél többet meg kellene tudni és minél hamarabb. Ám ha ő sem az igazi gyilkos, akkor pláne elkel majd a segítség a tettes felkutatásához.

A rendőrség hallgatása és elzárkózása nem azt jelenti, hogy az újra indított nyomozáshoz nincs szüksége azoknak a jelentkezésére, akik eddig esetleg hallgattak vagy nem mondtak el mindent, amit tudtak. Valószínűbb, hogy az ORFK vezetése az első nyomozás során elkövetett és a bíróság által feltárt hibák sorára tekintettel óvatoskodik csupán: nem szívesen teregetné ki a régi szennyest, amíg kézzelfogható és főleg a siker reményével kecsegtető eredményeket az újabb nyomozás nem tud feltárni.

„Az otthonában tartózkodó sértettnél aznap éjjel egy, az eljárás során be nem azonosítható személy jelent meg, aki egy, az eljárás során be nem azonosítható, tompa felszínű tárggyal ütlegelni kezdte a sértettet” – jelenleg ez az ítéleti tényállás, amit azt követően ismertetett Berényiné Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője, hogy a megismételt eljárásban a bíróság felmentette Balla Irma fiát, Schönstein Sándort az anyagyilkosság vádja alól. Azaz csak az biztos, hogy Balla Irmát húsvétkor saját otthonában halálra verték.

Az asszony vérbe fagyott holttestét az akkor 28 éves fia találta meg, ő hívta ki a rendőrséget is. Neki, akkor legalábbis úgy tűnt, megdönthetetlen alibije volt, egy baráti társasággal szalonnát sütöttek több mint húsz kilométerre az otthonától. Érte jöttek, kocsival elvitték, és éjjel egy tájban fuvarozták haza. Az orvos szakértő szerint a gyilkosság éjjel tizenegy tájban történhetett. Egy évvel később mégis őrizetbe vették Schönsteint. Ügyvédje, Magyar György szerint azért, mert más gyanúsítottjuk nem volt. Azaz volt, egy férfi, bizonyos D. Lajos magára vállalta a bűntény elkövetését.

Ő úgy került képbe, hogy egy másik büntetőügyben, amelynek ő volt a vádlottja, gyanúsan sokszor célozgatott a Balla Irma-gyilkosságra. Egy rendőr és egy ügyész hallgatta ki, de később visszavonta a vallomását, így a hivatalos álláspont szerint a beismerése a kukában végezte. Balla Irma közéleti munkássága miatt azonban továbbra is nagy volt a nyomás a helyi rendőrségen, hogy „egy év után mutasson már fel valami kézzelfogható eredményt”. Felmutatták. Aztán egy idő után a gyilkossággal gyanúsított Schönsteint elengedték, az eljárás jelentős részében szabadlábon védekezhetett, így megkezdhette egyetemi tanulmányait.

Két évvel később, 2010-ben annak ellenére ítélte 12 év fegyházra a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, hogy egyetlen közvetlen és megdönthetetlen bizonyíték sem volt ellene. Egy évre rá azonban a Debreceni Ítélőtábla a nyomozás során feltárt szabálytalanságokra és hibákra tekintettel hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új eljárást rendelt el. A megismételt eljárásban pedig már első- és másodfokon is felmentették.

Védője szerint az ítélet ellenére sokan még ma is anyagyilkosként tekintenek Balla Irma fiára, s valószínűleg ez így is lesz egészen addig, amíg a rendőrség végre el nem fogja az igazi gyilkost. Addig is az eljárás hat éve alatt elszenvedett egészségkárosodásért és az ártatlanul fogságban töltött hónapokért, a lelki sérülésekért és a megbélyegzettségért mintegy húszmilliós nagyságú kártérítést követel az államtól, bár Magyar György ügyvéd még bízik a peren kívüli megállapodásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.