Az utolsó korty Kolozsvárott
De megszédültem, inkább külföldi karrierre készültem, és átjöttem Magyarországra. Vívtam egy kicsit az Újpestnél, de mint kiderült, egy félreértés miatt nem vittek ki a prágai Világkupára. Megsértődtem, azt hittem, lerománoztak. Nem jártam többet edzésre, az élsportnak vége lett. De ott maradt az adrenalin, amivel nem tudtam mit kezdeni. A pörgés megadta a bulit. Egy idő után belefért a drogozás is. Terülj-terülj asztalkám volt mindeddig az életem.”
A mélypont, 2010: „A legnehezebb az volt, amikor azt éreztem: itt a vég, és egy-két napom van hátra. A fizikai és szellemi leépülés után már csak a halált vártam. Olyan mélységbe jutottam az alkohollal, hogy nem is tudtam működni a szer nélkül. Ha reggel nem ittam meg az egy-két decit igen hamar, akkor nagyon beteg voltam. Ha megittam, akkor meg jött utána az egy-két liter is. Ez minden áldott nap így ment.”
A visszatérés, 2012 óta: „Szatmárnémeti. Itthon, szüleimmel. Tiszta vagyok, lassan két éve tiszta. Még emlékszem arra, milyen volt részegnek és másnaposnak lenni. Nem kívánom az alkoholt, a terápiám befejezése óta nem is kívántam. Szabad vagyok, boldog. Eltűnt az üresség. Sok új dolog vesz körül, van bennem. Szeretek”.
A még most is fiatal, 38 éves Gombola András alighanem többet élt meg az elmúlt két évtizedben, mint mások egy egész emberöltő alatt. A dobogó tetejétől eljutott az utca piszkáig, a rivaldafénytől pedig addig, hogy környezete kiközösítette. Két házasságából két gyermeke született, kislánya nyolc-, kisfia négyéves, de mindkét kapcsolat válással végződött, ugyanabból az okból. A pohár aláásta a személyiségét: kiszámíthatatlan, agresszív és beszűkült lett.
– A kommunikációm pocsék, ocsmány volt. Mindenkit lenéztem. Ezt egy idő után senki nem tudta elviselni – mondja. Beleértve saját szüleit is, akik a román határ túloldalán, Szatmárnémetiben élnek, és ahonnan András maga is való. „Azért ittam, hogy kiüssem magam, lebegjek. Az a pillanat éltetett, hogy filmszakadásom legyen”. Mint fogalmaz, lopott, csalt, hazudott, mindent elhordott, eladott.
– Egyetlen ember nem maradt körülöttem, aki akár csak ötszáz forint erejéig megbízott volna bennem. Pofátlanul koldultam. Egy alkoholista mindent elkövet, hogy megvehesse a szert – állítja Gombola András a budapesti Feldmár Intézetben készült interjú során, amelyben kiegyensúlyozottan, szemrebbenés nélkül, kerek mondatokban mondta el történetét.
Amit két könyve is dokumentál. Az első, a Vívódások: egy alkoholista sportoló szabadulástörténete Kolozsvárott jelent meg, és hamarosan Budapesten is bemutatják. A másodikhoz, a Nem hagyhatom kint Istent címűhöz – amelyből a fenti hosszabb idézetek harmadika való, s azzal is kezdődik – éppen kiadót keres.
Sportolói múltja miatt sokáig nem érezte, hogy elfajulhat a dolog. De azt már 18-20 évesen észrevette a vívóversenyek után, hogy a többiekkel ellentétben nem tud két-három konyak vagy sör után megállni. A „szer”, ahogy mindvégig fogalmaz, tizenöt év alatt fejtette ki teljesen a hatását. „Azt vártam, hogy ne legyen többet reggel. Mindent fel akartam égetni magam körül. A legalja az volt, amikor láttam anyámat teljesen szétcsúszva bámulni maga elé, miattam. Már nem tekintettem magamra emberként”.
Ekkor jött a Bonus Pastor. Talán a véletlenen múlt, hogy ez lett a megoldás. Egy ismerőse javasolta a függőségben szenvedőkön segítő alapítvány bentlakásos terápiás intézetét Magyarózdon, a romániai Maros megyében. „Feltétel nélküli szeretettel fogadtak”. Itt Gombola András tizennégy hónapot töltött, de három szakaszban, mert egy-egy pohár konyak miatt hónapokra visszaesett. Az utolsó nyolc hónapot viszont végigcsinálta, 2012 szeptemberében „szabadult”. Tisztán. Emlékszik az utolsó kortyra: a két éve, egy fagyos estén elfogyasztott vodkára Kolozsvárott. „Alkoholmentes sört sem szabad innom. Visszahozza az ízvilágot. A következő rendelés az alkoholos lenne”.
András most kereskedelmi ügynökként dolgozik Szatmárnémetiben. Emellett önkéntesként függőket támogató csoportot hozott létre; hetente találkoznak. Magyarországon élő lányával, Csenge Adéllal nem tartja a kapcsolatot, a gyerek anyja elzárkózik ettől. Kisfiát, Márkot viszont egy-két havonta látja, noha ő édesanyjával Aradra költözött, új családban él. Az elmúlt években elmaradt a gyerektartással. Most elfogad egy vívóedzői állást Chicagóban, ahová még idén ki akar utazni. Hogy végleg összeszedje magát.
