Az Alstom is érdeklődik az M3-as metróvonal korszerűsítése iránt

Még ki sem írták az M3-as metróvonal korszerűsítésére vonatkozó pályázatot, sorra jelentkeznek be a lehetséges gyártók. Az M2-es és az M4-es szerelvényeit szállító Alstom már korábban jelezte, ha lesz nemzetközi tender, akkor részt vesznek rajta.

Az Alstom számításai szerint Budapest az új, modern, energiatakarékos szerelvények beszerzésével jobban járna, mint a 35 éves vonatszerelvények felújításával – állítja Deák László, az Alstom Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója. A vonatbefolyásoló rendszert, illetve a pályát mindkét esetben fel kell újítani. A felújított kocsikat pedig az újakhoz hasonlóan engedélyeztetni is kell. A Metropolis kocsik viszont már rendelkeznek végleges típusengedéllyel. A jelenlegi orosz szerelvényekbe nem építhető be légkondicionálás, ráadásul a kocsik nem átjárhatóak, holott ezek alapvető elvárások a hatósági engedélyezésekor. A meglévő kocsik felújítás után – az Alstom szerint – maximum 15 évig futnak, az újak akár 40 évig is. A szállítás 18 hónap alatt megoldható.

Tarlós István főpolgármester már tavaly augusztusban jelezte a fejlesztési miniszternek, hogy az M3-as vonal kocsijai „kritikus” műszaki állapotban vannak. A főváros akkor tender nélküli eljárással bonyolította volna le a beszerzést. Most már Tarlós is ragaszkodik a nemzetközi pályázathoz. Közben az M3-as metró üzemeltetési kockázata folyamatosan nő, jelenleg „senki sem tudja biztonsággal megbecsülni, hogy mikor kell leállítani a járműveket”. Tarlós azonban hiába sürgette a dolgot. A paksi atomüzlet azonban nyomatékot adott a jóval az Alstom előtt bejelentkező orosz Metrowagonmash cég ajánlatának, amely nagy kapacitással és ismeretekkel rendelkezik az orosz gyártmányú kocsik felújításában.

A kormány februárban kért tájékoztatást a főpolgármestertől a 3-as metróról. A főváros 1100 oldalas jelentést küldött. A vaskos kötetben a BKV helyzetértékelése mellett több szakértői tanulmány is helyet kapott. Az alaptétel nem változott: a járművek állapota kritikus. A felújítás kontra új vitához adalékként megjegyezték, hogy a 35 év feletti szerelvényeket 2 évente, a 30 év alattiakat 3 évente auditáltatni kell. S ez nem kis tétel, lévén 250 kocsiról beszélünk. A járművek felújításával együtt a sínpályát, a biztosító és vonatbefolyásoló rendszert, valamint az alagutat és az ott lévő polgári védelmi berendezéseket is korszerűsíteni kell. Ezek ugyanis összefüggő rendszert alkotnak – magyarázza Jáger István, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Az M2 felújításának előkészülete 2-2,5 évig tartott, a megvalósítás öt évig. De az M3-as vonalában nem biztos, hogy van még ennyi tartalék. A reggeli csúcsidőben már 3-4 vonat kiesése olyan nagy zsúfoltságot idézhet elő, hogy le kell zárni az adott állomást.

A paksi torta egyik szelete

Az Alstom magyar leányvállalata 100 millió–1 milliárd euró értékű megrendelést remél a paksi atomerőmű bővítését célzó beruházásból. Ha a fővállalkozó orosz Roszatom a cégtől rendeli meg a turbinákat, illetve a megvalósításban, a karbantartásban is támaszkodik az Alstom mérnökeire, budapesti szerviz- és kutatási-fejlesztési bázisára, akkor a megrendelés igen impozáns lehet. Az Alstom mindenesetre bejelentkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál, és már fel is vették a vállalkozói jegyzékbe – mondta Deák László, az Alstom Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója. (Sz. A. A.)

A kormány nem szólt Brüsszelnek?

Az egyértelmű kormányállításokkal szemben – amelyek arról szóltak, hogy az EU nem emelt kifogást az Orbán–Putyin-megállapodással szemben – a magyar kormány egyáltalán nem értesítette Brüsszelt a projektről, így értelemszerűen jóváhagyást sem kapott rá – állítja az Energiaklub. Az Energiaklub februárban adatigényléssel fordult az Európai Bizottsághoz, a válaszból az derül ki, hogy Magyarország hivatalosan nem értesítette Brüsszelt a beruházásról. (H. M.)

Az Alstom szerint az új szerelvényeket 40 évig lehetne használni, a felújított használtakat még 15 évig
Az Alstom szerint az új szerelvényeket 40 évig lehetne használni, a felújított használtakat még 15 évig
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.