A szerk: Beszédes

Elkeserítő, hogy két választási ciklussal az elhangzása után is ott tartunk, hogy Őszöd. És sokkal több biztosat most sem tudunk, mint akkor. Ennyi idő nemhogy az ügy lezárására nem volt elég, hanem a feltárására sem. Manipulatív közlésekkel, ködös sejtetésekkel folyik a küzdelem Őszöd lecsapolhatatlannak tetsző kommunikációs mocsarában.

A csaknem változatlan akkori és mostani politikai elit jobb- és baloldalon egyaránt képtelen volt őszintén elmondani a történetben játszott szerepét. Tudjuk, hogy vannak még elénk nem tárt részletek, el nem hangzott nevek.

Játszanak velünk és egymással.

Két dolog van, amiben ma több biztosat tud a közvélemény az ügy történetéről. Az egyik az, hogy a beszéd őszödi elhangzása után, tehát hónapokkal a kiszivárgás előtt, a Gyurcsány-stábban felmerült a szöveg publikálásának ötlete. Ez önmagában még nem bizonyíték arra, hogy a későbbi kiszivárogtatás is innen indult volna. Gyurcsány és tanácsadói ezt „igazságbeszédnek” tartották, ezért a közzétételtől is alighanem egészen más hatást vártak volna, mint ami végül az őszi kiszivárgás után lett.

A másik megismert tény szerint a hangfelvétel sajtóhoz való konkrét eljuttatásában a Fidesz kulcsszerepet játszott. Ebből még nem következik, hogy a párt szervezte a nyilvánosságra kerülés utáni megmozdulásokat is, de a szellemet ő engedte ki a palackból, majd mindmáig úgy tett, mintha ehhez semmi köze nem lenne.

Őszöd homálya ezzel együtt nem oszlik, viszont már beteríti a 2014-es választásokat is. Beszédes látlelete ez annak, honnan hová jutottunk 2006 óta: tisztább, őszintébb lett-e a közélet az elmúlt nyolc évben, vagy csak a sarat dagasztják és kenik egymásra a szereplők?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.