Ünnepelj, ha találsz helyet!

A közigazgatási tárca (KIM) novemberig valamennyi nemzeti ünnep idejére lefoglalta Budapest legjelentősebb közterületeit. Az erre vonatkozó kérelmekről a napokban döntött a fővárosi önkormányzat közterület-használati bizottsága. Az előterjesztést György István főpolgármester-helyettes nyújtotta be.

A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról döntő testület összesen 18 kérelemről tárgyalt, majd különösebb ellenállás nélkül elfogadta a foglalást támogató szakmai javaslatokat. Az előterjesztések tartalma összesen egy esetben változott. A 450-es számot viselő anyagban a tárca összesen 22 helyszínre kért közterület-foglalási engedélyt, s ezzel szinte lefedte Budapest valamennyi népszerű rendezvényhelyszínét. A KIM március 12. és március 18. között programokat szervezne többek között a Károly körúton, az Astoriánál, a Kálvin téren, a Múzeum körúton, a Clark Ádám téren, a Lánchídon, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Előbb kérték, majd lemondtak a Városligetről, az Oktogonról, az Andrássy útról és az Ötvenhatosok teréről. Bent maradt viszont a kérelemben az Erzsébet híd I. és V. kerületi teljes területe, amely az elmúlt években az ellenzék szokásos megemlékezési helyszíne volt az 1848-as szabadságharc és forradalom évfordulóin. (Nem mellékesen: a főváros ezúttal eltekintett a közterület-használattal kapcsolatban korábban hangoztatott „nincs több ingyen ebéd” elvétől: a KIM ingyen kapja meg a köztereket.)

– A kormány nem bízza a véletlenre. Minden eszközt megragadnak, hogy az ellenzéki összefogás pártjainak üzeneteire kíváncsi tömegek sehol se tudjanak összegyűlni – válaszolta lapunk kérdésére Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Szerinte a kabinet immáron nyíltan is bevonná a Civil Összefogás Fórumot (CÖF) a kampányba, hiszen a lefoglalt területek felölelik a CÖF eddigi vonulási útvonalait. Könnyen lehet, hogy a minisztérium egyszerűen átengedi a területeket a kormány párti érzelmű CÖF-rendezvényeknek, de legalábbis meghívja őket a sajátjaira. Az MSZP egyelőre keresi az alternatív helyszíneket.

A kormány tavaly is tett kísérletet az ellenzéki rendezvények kiszorítására. A fővárosi önkormányzat közterület-használati bizottsága akkor is jóváhagyta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium valamennyi közterületi kérelmét, így március 15-re gyakorlatilag nem maradt nagy szabadtéri rendezvény céljára alkalmas közterület a fővárosban, ellehetetlenítve az ellenzéki pártok és a civilek gyűléseit. A tiltakozás hatására a KIM visszakozott. Így történt ez egy évvel korábban is.

Most a választások előtt azonban ez még nagyobb jelentőséget kap. Különös tekintettel a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén hozott rendeletére, amely a választási plakátok kihelyezéséről szól. Ebben ugyanis a tavaly életbe lépett választási törvény felhatalmazására, illetve a környezet és műemlékvédelmi jogszabályváltozásokra hivatkozva további épületekre, illetve közterületekre terjesztenék ki a választásiplakát-ragasztási tilalmat. A rendelet értelmében a műemlék, illetve a nemzeti vagyon részeként nyilvántartott épületek mellett az összes fővárosi hídon, aluljáróban, parkban, fasorban, sétányon, rézsűn, téren, szobron és emlékművön tilos lenne választási reklámanyagot elhelyezni, tiltott felület lenne a Városháza, a Könyves Kálmán körúti hajléktalanszálló fala, a villany- és telefonoszlopok, a közutak területe, valamint az azok feletti és melletti részek, továbbá ide tartoznak még a helyi védettséget élvező ingatlanok. Ez utóbbi hatálya a helyi védettségű épületekre vonatkozó rendelet tavalyi módosítása nyomán több mint 150 épületre terjed ki, köztük csónakházra, gimnáziumra, postára, rendőrségre, templomra, vasútállomásra, iskolára, temetőbejáratra, obszervatóriumra, óvodára és zsinagógára.

Figyelembe véve, hogy gyakorlatilag az összes fizetős plakáthely Fideszhez közel álló cégek kezében van, ez a szabályozás szinte lehetetlen helyzetbe hozza az ellenzéki pártokat a választási kampányban.

 

 

Ide az idén nem kerül fel plakát: tiltott lett a lámpaoszlop is
Ide az idén nem kerül fel plakát: tiltott lett a lámpaoszlop is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.