Piros lámpa a mobil gátnak

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség február 12-én kelt végzésében felfüggesztette a Római-partra tervezett gát vízjogi létesítési engedélyének kiadását célzó eljárást a környezeti hatásvizsgálat lezárásáig.

A gátépítés nyomán ugyanis jelentős környezeti hatások feltételezhetők – olvasható az eljárásban ügyfélként részt vevő Védegyletnek küldött határozatból.

A felügyelőség tavaly októberben viharos közmeghallgatást tartott az erősen vitatott római-parti beruházásról. A megjelentek elfogadhatatlannak tartották a folyópart képének radikális megváltoztatását, a jelentős fakivágást, a Bíbic 2 csónakház feláldozását egy mobilgát-raktárért, valamint több kifőzde és kiülős terasz elbontását. Különösen érzéketlennek találták, hogy a benyújtott engedélyezési terv alig öt mondattal intézi el a gát társadalmi hatásait. Szó sincs benne arról, hogy mi lesz a parti vendéglőkkel, a sétánnyal, az evezősökkel, a parti úton sétálók ezreivel. A tervezők ráadásul a helyszínen elismerték, hogy a tervhez mellékelt látványtervek nem azt mutatják, ahogy valóban kinéz majd a part.

A legnagyobb vita a kivágandó fák száma körül folyt. Tarlós István főpolgármester korábban „néhány beteg, öreg fáról” beszélt. A terveket készítő Erbo-Plan 2090 darabot számlált, amelyek közül 405-öt vágnának ki. Legalábbis az első körben. Merthogy később évente felülvizsgálnák a mobil gát körül 10-10 méteres sávban megmaradt fákat. De aligha sok marad meg a galériaerdő 680 fájából, amelyekre 2-5 méter(!) magasságban földet hordanak a mederfeltöltés miatt. Összességében a területen élő fák alig ötöde maradna meg.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly februárban fogadta el a mobil gát Erbo-Plan által készített tervét, amit azután a rekordárvíz miatt már nyáron módosítani kellett. A főpolgármester közben kikérte a Budapesti Műszaki Egyetem (BME), majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleményét is. A városháza szerint „a Műegyetem szakvéleménye a főváros álláspontját támasztja alá”. Az érvelést gyengíti, hogy az Erbo-Plant külső szakértőként éppen az a Nagy László segítette, aki a BME-n a főpolgármester által is szakvéleményezésre felkért geotechnikai tanszék vezetője. Tarlós később bejelentette, hogy az MTA is támogatja az önkormányzati döntést.

Igaz, egyúttal végleges ökológiai terv készítését, a mai karakter megőrzését, a környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok pályázati kiírásba építését javasolta. A főpolgármester ígéretet is tett minderre. Arra is, hogy népszavazást ír ki a római-parti védműről. Egyelőre nem tette meg.

Szeptember 12-én viszont újra benyújtotta az átdolgozott projekt vízjogi létesítési engedélykérelmét. Az új terveket a Fővárosi Közgyűlés nem látta, Tarlós István maga döntött arról, hogy a védmű tervezett koronaszintjét 40 cm-rel meg kell magasítani. Városházi nyilatkozatok szerint a Nánási út–Királyok útján futó fővédvonal megerősítése 8 milliárd forintba kerülne. Ezzel szemben a parti megoldás költségét különböző időpontokban 2,5–4,8 milliárd közé tették a városházán, bár ez csak a mobil gát és a szervizútműszaki infrastruktúrájához szükséges alépítmények, földmunkák, közművek és burkolatok költségét tartalmazza. Azt viszont nem tudni, hogy a városházi 8 milliárdos összeg miből áll. Uniós forrás nem nyerhető a tervre, így az teljes egészében hazai közpénzből valósulna meg.

 

Tavaly márciusban civil szervezetek „fertőtlenítési performance” keretében tiltakoztak a mobil gát megépítése ellen
Tavaly márciusban civil szervezetek „fertőtlenítési performance” keretében tiltakoztak a mobil gát megépítése ellen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.