Az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kérdéseinkre nem volt hajlandó válaszolni, így arra az információnkra sem reagáltak, hogy a károsultak szerint az F. ikrek által szervezett és irányított „brókerek” és „befektetésgyűjtő” hálózatuk még a legutóbbi időben is megpróbált gyűjteni „F. Attila kiszabadítására”.

A szervezet szabadlábon lévő tagjainak többsége ugyan „illegalitásba vonult” a pénzüket mind dühösebben követelő befektetők elől, viszont a többiek, akiknek nem sikerült elbújniuk, továbbra is azzal hitegetik a magas hozam reményében náluk egykor milliókat elhelyező ügyfeleket, hogy a pénzük hiánytalanul megvan, csak „Attila 2012. novemberi letartóztatása óta nem férnek hozzá”.

Elsőként a Népszabadság számolt be 2012. november 27-én egy nagykátai kötődésű ikerpár csalást sejtető gyors meggazdagodásáról, s hogy az ügyben egymástól függetlenül nyomozást kezdett a BRFK és az NNI is. Akkor a lapunknak névtelenséget kérve nyilatkozó károsultak 1000-1200-ra tették a hoppon maradt befektetők számát, és 4-4,5 milliárdra a kárukat.

A rendőrség eddig kétmilliárdos károkozást lát bizonyíthatónak, de –mint megtudtuk –még mindig várják a károsultakat. Csakhogy azok egy része attól tart, ha jelentkezik, a hatóságok esetleg megkérdezik, honnan voltak a befektetett millióik, márpedig sokan közülük éppen erre a kérdésre nem szeretnének válaszolni.

A belvárosban, a Rákóczi úton bérelt irodájukban F. Attila és emberei úgynevezett „kikötői hitelre” gyűjtöttek befektetéseket, amelyeket aztán a rotterdami kikötőben forgattak volna meg az ígéret szerint. Az ügylet lényege a brókerek interpretációja szerint, hogy a hajósok addig nem rakodhatnak ki, amíg a kikötői díjakat és illetékeket ki nem fizetik. A hajósoknak, akiknek csak két-három napra van szükségük a pénzre, amit a kirakodás után a bevételükből azonnal kamatostul vissza tudnak már fizetni, előnyösebb, ha a banki ügyintézést kikerülve magánkölcsönökből fizetik a kikötői díjakat – így érveltek F.-ék emberei –, s ezt sokan el is hitték.

Csakhogy, mint az a pilótajátékokban lenni szokott, a befektetők tőkéjét és annak hozamát az őket követő kuncsaftok pénzéből fizették vissza – már akinek. Az alig két évig működött befektetésgyűjtő szervezet fizetési hajlandóságával ugyanis egyes, magukat bennfenteseknek mondó ügyfelek szerint kezdetektől gondok voltak. Jószerével csak a híresek és gazdagok kapták meg szinte első szóra a jussukat. No meg azok, akik rendőrséggel fenyegetőztek, vagy tudni lehetett róluk, hogy „nem jó velük rossz ban lenni”.

F. Attila letartóztatása így majdhogynem jól is jött a szervezetnek,mivel az után egy ideig nem kellett kitalálni, hogy miért is nem fizetnek. A befektetők türelme azonban hamar elfogyott, ezértmás eszközök kellettek a megnyugtatásukhoz. Ekkor kerültek elő azok az első olvasatra is nyilvánvalóan hamis banki papírok, „pénzigazolások”, amelyek azt lettek volna hivatottak igazolni, hogy F. Attila nevén a bank adott fiókjában kilencmillió eurót tartanak nyilván, mely összeg „per-, igény- és tehermentes, jogtiszta és elszámolt, és amellyel az ügyfél szabadon rendelkezhet”.

Utóbb az érintett pénzintézetek is megerősítették, hogy a nekik tulajdonított igazolások hamisak, noha F. Attila emberei azokkal próbáltak akkor már szinte mindent igazolni. Hol azt, hogy a szervezet a rendőrségi eljárás ellenére zavartalanul működik és fizetőképes, hol pedig azt, hogy bárkinek bármikor képes visszaadni a pénzét – feltéve, hogy Attila szabadlábra kerül. Ami előbb vagy utóbb, de biztosan még a nyomozás lezárása előtt megtörténik. F. védői már többször indítványozták, hogy ügyfelüket helyezzék házi őrizetbe. (A bíró eddig rendre nemet mondott, ám csak idő kérdése, hogy az elhúzódó nyomozásra tekintettel helyt adjon az indítványnak.) Ha F. Attila házi őrizetbe kerül, akkor a befektetők számára is egyértelműen kiderül, valóban fizetőképes-e a szervezet, és minden befektetőnek vissza tudja-e adni a pénzét.

A rotterdami hajósokkal üzleteltek