– Azt nyilatkozta korábban, azért szeretne egyéni jelöltként is indulni a választáson, hogy erős felhatalmazást kapjon leendő képviselőként. Feltételezem, amikor ezt mondta, nem arra gondolt, hogy az MSZP elnökhelyettesének bukása hozza el ezt a lehetőséget.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Erre nyilván senki nem számított. Az egyéni választókerületi kampány és képviselői munka a politika sarokköve. Egy ilyen munkában lehet igazán megérteni, megtanulni, hogyan kell folyamatosan megtartani a kapcsolatot a kőkemény napi realitással. Az Országgyűlés áttételes világ: jogszabályokon, eljárásrendeken és költségvetésen keresztül hat a képviselő a valóságra. De hogy mit hogyan értelmeznek emberek, hogyan csorognak le félinformációk, tévedések, részigazságok, miként működnek a félelmek, vagy akár a politikailag motivált gyanúk – azt csak az utcán lehet megérteni. A Fidesztől az elmúlt négy évben nagyon sokszor hallottam könnyelmű mondatokat. „Majd megszokják”, „majd elmagyarázzuk”, ehhez hasonló érvekkel álltak elő rengetegszer, például az oktatási átrendezések, a központosítás, az új tankönyvrend átvétele vagy épp a szakfelügyelet dolgában. A valóság egész más volt: pedagógusok, szülők és diákok együtt találgatták, melyik ígéret dől össze a jövő héten, mi nem fog sikerülni holnap. Meggyőződésem, hogy aki soha nem állt oda az arcával, hogy „tessék, ezt a döntést én is támogattam, elmondom, miért”, más háttérrel kénytelen döntéseket hozni.

– A főváros XVIII. kerületében lesz az Összefogás jelöltje, holott érdemi kötődése nincs a körzethez. Miből gondolja, hogy meg tudja győzni a helyi választókat?

– A problémák megoldásához nyitottság és bátorság kell. Hogy az ember meg akarja és meg is tudja érteni, mi zajlik a valóságban. Természetesen egy pillanatig sem fogom azt állítani, hogy két hónap alatt óriási XVIII. kerületet ismerő lettem, és nem fogom görcsösen keresni a XVIII. kerülethez kapcsolódó eseményeket az életemből. Igaz, az 50-es villamos korábbi tanulmányaim miatt azért régi ismerősöm. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem csak a jelszavak szintjén van bennem elkötelezettség a magáért és közösségéért felelősséget viselő, családos vagy egyedül élő ember iránt. Állítom, hogy az elmúlt másfél hétben több kerületi lakossal találkoztam, mint a helyi fideszes képviselők.

– Mit ajánl a XVIII. kerületieknek a támogatásukért?

– Három területen kell érdemi lépéseket tenni: több munkahely, érezhetően javuló környezet és az oktatás újragondolása. Vegyük sorba. Munkahelyek szintjén kerületi és országos feladat is bőven van. Míg a parlamentben a kiszámíthatóság helyreállításával, az adórendszer áthangolásával, az adószint csökkentésével és az állami működés hatékonyságának növelésével lehet eredményt elérni, addig a kerületben a helyi vállalkozók helyzetbe hozása a cél. Ehhez részben az önkormányzatnak, részben a kerületi vállalkozásoknak pályázati lehetőségekhez, fejlődési csatornákhoz kellene jutniuk. Én abban hiszek, hogy ha több lehetőséget lehet adni pályázati forrásokkal, nyitott elbírálással, akkor az eredmények is látszani fognak. A kerületet vezető országgyűlési képviselők, akik egyben az önkormányzat vezetői is, most erre alkalmatlanok, mindentől elzárták a helyi vállalkozókat, minden központi utasítás szerint megy. Persze van köztük olyan, aki egyszerre hat-hét egész emberes állást tölt be – hát ez így nem megy.

– Mesterházy Attila azt mondta, újra nyílt a verseny. Ugyanígy gondolja ön is a Simon-ügy és a baloldali politikusok paksi szerződéseivel kapcsolatos támadások után?

– Pontos kifejezés a támadás. Ahol megkérdőjelezhetetlen a helyzet, ott gyors és hatékony döntést kell hozni, ezt tettük. Ahol azonban a Fidesz politikai támadásáról van szó, annak nem szabad felülni. Ha pedig az úgynevezett elszámoltatást nézzük, emlékezhetünk rá, hogy ügyészségi beadványok sokaságát lobogtatták az akkori államtitkárok, majd nem történt semmi. Balhét csinálni mindig lehet, tényeket félreértelmezni, tudatosan elferdíteni mindig lehet, és lesz is ilyen. De Magyarország még emlékszik rá, amikor Orbán Viktor 2008-ban mindenkinek járó felsőoktatásról beszélt, vagy amikor 2010. február 10-én a kampány kellős közepén kijelentette, hogy az egykulcsos adó igazságtalan és nem szabad bevezetni. Ahogy éppenséggel új alkotmányról sem nagyon esett szó, a nemzeti együttműködés nyilatkozatának kötelező kifüggesztéséről, alaptörvény asztaláról, Kerényi Imrékről, Fekete Györgyökről és Mészáros Lőrincekről sem. Ezeket nem felejti el ez az ország, és most eljött a számla benyújtásának ideje.

– Ön az MSZP egyik emblematikus arca, az oktatáspolitikai terület élharcosa. Abban az esetben, ha kormányra kerülnek, vállalna-e pozíciót? Egyáltalán: az MSZP adná az oktatáspolitikai terület vezetőit?

– Az MSZP-nek csak az a fontos, hogy legyen az oktatás a következő kormányzás stratégiai szervező ereje. Legyen az a prioritás, amire felhúzunk mindent, amire forrásokat szabadítunk fel, amire koncentrálunk. Nem építünk presztízsdolgokat, nem csinálunk milliárdos állami ünnepléseket, az önfényezésnek semmi értelme. Amit akarunk, az a közoktatás és a felsőoktatás átalakítása, a szakképzés megtámasztása, a tudásgazdaság egyébként meglévő alapjainak megerősítése. Lassan, de szemléletet kell váltanunk. Nem kevesebb tanuló és kevesebb hallgató, hanem több kell. Nem kisebb műveltség és tudás, hanem több kell. Nem kevesebb szabadság, zártabb közoktatás, hanem több lehetőség, eszköz, több kreativitás kell a pedagógusoknak. Azokból lesznek az ország jövő gazdasági, kulturális és politikai vezetői, akik már az osztályteremben megtanulják az együttműködés, a szolidaritás kultúráját. Nem lemondani kell a nehezebb sorból érkezőkről, hanem új módszereket kifejleszteni. Az nem jó iskola, ahol sem a gyermek, sem a tanár nem érzi jól magát. Fel kell szabadítani a görcsök alól a rendszert, hogy megtaláljuk az utat a szegénység ledolgozásához és az ország fejlődésének megalapozásához szükséges iskolarendszerhez. Az Összefogás összes pártja egyetért ebben. Első lépésben, még májusban, a parlament alakuló ülése után gyors oktatási korrekciós csomagot fogadunk el a nyilvánvaló működésképtelenségek felszámolására. Ez érinti majd a szélsőjobbos szerzőket, a lefagyasztott tankönyvpiacot, a működésképtelenné koncentrált rendszer felszabadítását, a portfólióírás megszüntetését és az oktatásszakmai párbeszéd helyreállítását. Ez az első lépés. Második lépésben, ami már egyéves munka – mivel csak a következő tanévre alkothatunk jogszabályt – megtervezzük az új oktatási rendszer alapjait, ami nemcsak négy, hanem huszonnégy év összes krízisével igyekszik szembenézni. Ezt a ma sarokba állított szakmával, hallgatókkal, diákokkal, szülőkkel és tanárokkal, felnőttképzésben és szakképzésben aktív szakmai közösségekkel együtt fogjuk kialakítani. Továbbá itt kapnak szerepet a kutatásokat, alapkutatásokat végzők és a munkaadói oldal is. Ez közös ügyünk, amit nem egy sötét szoba íróasztalánál, hanem konyhaasztalok, beszélgetések, tárgyalások sokaságán kell eldönteni. De nem elég megteremteni, ki is kell tartani amögött, amit eldöntünk majd. Építkezni, eredményeket elérni hosszú és nehéz feladat, de csodás is. Az a kérdés messze eltörpül ehhez képest, hogy az együttműködés mely pártjának mely szereplői melyik részét viszik a vállukon ennek az egész kormányzást érintő feladatcsoportnak. A konkrét válasz pedig még egyszerűbb: a kormányt a miniszterelnök, azaz Mesterházy Attila állítja majd össze, és ő tesz rá javaslatot az Országgyűlésben.