Harmadolta a pénzt a kormányoldal

A kabinet a saját rendeletét is figyelmen kívül hagyva 500 millióval kurtította meg a bűnmegelőzési támogatást.

Police Coffe – Egy csésze kávé a bűnmegelőzésért címmel kampány indult a múlt év decemberében a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), a rendőrség és a CBA együttműködésében. A program lényege, hogy az emberek az erre kijelölt CBA üzletekben egy kávé mellett érdeklődhetnek (bármiről) az ott lévő rendőröktől. A meghirdetésekor CBA-reklámnak tetsző kezdeményezés azonban könnyen a hazai bűnmegelőzés egyik vezető programjává válhat, miután a szavakban rendpárti és a bűnmegelőzés ügyét lelkesen támogató kormánytöbbség igencsak megkurtította az NBT idei költségvetését.

Lufikra talán még futja
Lufikra talán még futja

A nemzeti bűnmegelőzési stratégiáról szóló kormányrendelet szerint a mindenkori költségvetésben kell biztosítani a bűnmegelőzési stratégia végrehajtásának forrását, és ez az összeg nem lehet kevesebb 700 millió forintnál. Ehhez képest a parlament a 2014-es büdzsében „A Nemzeti bűnmegelőzési stratégia feladatrendszerének támogatása” című előirányzatban még a kormány által minimálisnak tartott összeg harmadánál is kevesebbet, mindössze 200 millió forintot szavazott meg.

Harangozó Tamás szocialista képviselő nemrégiben írásbeli választ igénylő kérdést tett fel a belügyminiszternek arról, hogy saját határozatát megszegve „valóban csak ennyi pénzt szánt a kormány a fenti célokra”, vagy a későbbiekben más előirányzatok terhére kipótolja az NBT-nek a parlament által jóváhagyott támogatását. Pintér Sándor „A szükségesnél 500 millió forinttal kevesebb jut bűnmegelőzésre” címmel benyújtott kérdésre egymondatos választ adott: „Magyarország 2014. évi költségvetéséről, így a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia végrehajtásához biztosított források összegéről nem a belügyminiszter, hanem az országgyűlés határozott”.

Harangozó persze nem most észlelte a „hiányt”, s nem a belügyminiszterrel 2014 január–februárjának fordulóján lefolytatott levélpárbajjal próbálta először megoldani az NBT költségvetési gondjait, vagy legalábbis felhívni rá a figyelmet. Tavaly október 30-án módosító javaslatot nyújtott be a 2014-es költségvetés-tervezethez, és azt javasolta, hogy a büdzsében konzultációs feladatokra elkülönített 1,6 milliárd forintból csoportosítsanak át 500 milliót. A kormánytöbbség egyetlen szakbizottságban sem támogatta a javaslatát.

Az NBT nem kívánt reagálni a történtekre. Csak annyit mondtak, hogy ők jelezték a problémát az illetékeseknek, s bíznak abban, hogy még mielőtt a rendelkezésükre álló összeg elfogy, megoldást találnak a problémára. Kerestük az ügyben Kocsis Mátét is, mint az illetékes szakbizottság elnökét, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.