'Mit csináljak a kétszáz birkával? Menjek a fára véle?'

Egy bikával és két borjúval jelentek meg a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) debreceni székháza előtt azok a felháborodott gazdák, akik azt sérelmezik: mivel nem nyertek a HNP által kiírt állami földbérletpályázatokon, az állataikat nem tudják majd hol legeltetni, s így nemcsak az eddig évtizedeken át bérelt legelőiket veszítik el, hanem a megélhetésüket is.

A Sumen utcai igazgatóság előtt mintegy negyvenen demonstráltak, a helyszínt a rendőrség nagy erőkkel biztosította.

Mint korábban beszámoltunk róla: a HNP tavaly szeptemberben hirdetett meg több ezer hektár állami földet Hajdú-Biharban, ám a nyertesek idén januárban nyilvánosságra hozott listája számos furcsaságot tartalmaz. Voltak olyan győztesek, akik nem azon a lakcímen élnek, ahová be vannak jelentve, s amelynek révén földhöz jutottak, s ezzel a trükkel Furtán vagy Derecskén olyanok elől nyerték el a földeket, akik valóban az adott településen laknak és gazdálkodnak. Különös az is, hogy összesen több száz hektárt nyert két olyan hajdúszoboszlói cég, amelyet a pályázat kiírása után két héttel alapítottak.

A tegnapi tüntetésen részt vett Kucskár István a debreceni Dombos-tanyáról, aki darutollas Mihalkó-kalapjában azt magyarázta: eddig kétszáz anyajuhot tartott tizenhét hektáron, de a pályázaton az összes bérleményét elvesztette.

– Mit csináljak a kétszáz birkával? Menjek a fára véle? Egyem meg mindet? Vagy az jobb lesz az államnak, ha leteszem a darutollas kalapot, és elmegyek tarlót kaparni? – kérdezte, s azt mondta, hogy csak akkor volna elégedett, ha a nemzeti park új pályázatot írna ki.

A tüntetésen egy új pályázat kiírása mellett kardoskodott a Tóth család is a hortobágyi Dinnyés-tanyáról. Tóthéknak csaknem ötszáz tehenük van, de nem tudják, mi lesz a jószággal. A családi gazdálkodó felesége egy táblát tartott maga előtt, amelyre ezt írták: „476 állat legelő nélkül marad”, míg a lánya, Tóth Erika egy olyan táblát tartott a magasba, amely a velük szemben nyertes pályázó sikerére hívta fel a figyelmet: „8 db állat megkap 170 hektár legelőt”. Tóthék szerint nevetséges, hogy csak azért utasították el a pályázatukat, mert elmulasztották csatolni személyi igazolványuk másolatát.

– Úgymond formai hibára hivatkozva olvasatlanul dobták vissza a pályázatunkat – panaszolta Tóth Erika –, holott majdnem ötszáz állat más elbírálást igényelne.

A helyszínen több politikus is megjelent, többek között Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) berettyóújfalui parlamenti képviselőjelöltje, valamint Varga Zoltán, a baloldali DISZ debreceni képviselője. A politikusok közbenjártak abban, hogy a HNP vezetése fogadja a vesztesek ötfős delegációját. A demonstrálók a tiltakozó petíciójukat Szilágyi Gábornak, a HNP vezetőjének akarták átadni, az igazgató azonban beteget jelentett, így helyettese, Olajos Péter tárgyalt a gazdákkal.

A hajdú-bihari gazdálkodók végezetül azt mondták: a debreceni tüntetés csak a kezdet, mert azt tervezik, hogy legközelebb több ezer birkával tiltakoznak a Parlament előtt.

 

Az állatok legelő, a gazdák megélhetés nélkül maradtak
Az állatok legelő, a gazdák megélhetés nélkül maradtak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.