Újranyitott lőrinci akták

Elrendelte a nyomozás folytatását a Fővárosi Főügyészség a XVIII. kerület előző kormányzati ciklusban (2008-ban és 2009-ben) lebonyolított kötvénykibocsátásaival összefüggésben – közölte lapunk érdeklődésére Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője. A XVIII. kerületben volt képviselő Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő is, akiről nemrég kiderült, hogy több mint 200 millió forintot parkoltatott egy ausztriai bankszámlán, amit nem tüntetett fel a parlamenti vagyonnyilatkozatában.

A két ügy között összefüggést sejt az ügyészség. Simon azóta lemondott minden párttisztségéről és kilépett az MSZP-ből. Bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról is, de ezt, információink szerint, hivatalosan még nem közölte a házelnökkel.

Lévai István XVIII. kerületi fideszes alpolgármester, úgy is, mint a kormányváltás után az előző kerületvezetés korábban is vitatott döntéseinek felülvizsgálatára létrehozott elszámoltatási bizottság elnöke, még 2012. február 10-én tett feljelentést „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával”. A feljelentésében számos ponton vélte jogsértőnek a kerület korábbi vezetésének tranzakcióit. Miként a feljelentés megtételekor Lévai a kerület honlapján olvasható interjúban fogalmazott, az ellenzék már 2008 végén jelezte, hogy ez a lépés a kerület súlyos eladósításához vezet. Azt is kifogásoltuk, nyilatkozta, hogy devizában történt a kötvénykibocsátás, hiszen akkor már látszott az árfolyamváltozásból eredő hatalmas kockázat. Az igazságügyi szakértő véleménye azonban már a hűtlen kezelés gyanúját veti fel, mondta, ugyanis kifejezetten előnytelen volt az összeg egyharmadát biztosító bank kiválasztása, ami már önmagában is több mint 50 millió forintos kárt okozhatott a kerületnek. A kötvénykibocsátással kapcsolatban Lévai úgy fogalmazott, „már önmagában is elgondolkodtató, hogy az a bank, amelyik a legkedvezőtlenebb ajánlatot tette, végül mégis egymilliárddal részesült a hárommilliárdos üzletből. Az ajánlat előnytelensége annyira szembeötlő volt, hogy első körben az akkori önkormányzat a képviselő-testületnek tett előterjesztésében nem is értékelte azt”.

A múlt héten kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly november 14-e óta nyomoz (ismeretlen tettes ellen), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feljelentése alapján adócsalás és más bűncselekmények miatt. E nyomozás célkeresztjében pedig a ma még mentelmi joggal bíró Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő áll, aki az előző parlamenti ciklusban nemcsak parlamenti képviselő volt, tagja volt a XVIII. kerületi önkormányzatnak is. Az újra elrendelt nyomozás érdekeire tekintettel Bagoly Bettina nem árulta el, miképpen jutott annak idején a BRFK arra a következtetésre, hogy nem történt bűncselekmény. Kérdésünkre sejtetni engedte: nem merült fel olyan adat, amely arra utalna, hogy a rendőrség valamilyen meg nem engedett külső befolyás hatására állapította volna meg azt, hogy az ügyben nem történt bűncselekmény.

Százmillióért vettek ingatlanokat

Szinte napra pontosan egy időben vásárolt 2012 őszén két szomszédos társasházi lakást Simon Gábor és barátnője – írta kedden az Index.hu.

Az eltitkolt ausztriai számlája miatt lemondásra kényszerült MSZP-elnökhelyettes több mint 100 milliót költhetett a Buda drága részén található ingatlanokra. Simon hétfőn új vagyonbevallást adott le az Országgyűlésnek. A módosított változatban megtakarításai és tartozásai szinte minden tételét megváltoztatta az alig egy héttel korábban készült bevalláshoz képest, és összességében 1,7 millió forinttal rontotta vagyoni helyzetét. Az osztrák bankban tartott 228 millió forintnyi eurónak és dollárnak most sem talált helyet a bevallási íven. Módosított ugyanakkor a 2012 októbere óta tulajdonában lévő XII. kerületi sorházi lakás bevallott méretén, ami januárban még 120 négyzetméter volt, a februári záró leltárban viszont már 128 négyzetméteresre nőtt, holott az Index birtokába került tulajdoni lap szerint az ingatlan hivatalosan 110 négyzetméter. Simon a vagyonnyilatkozatokban következetesen kerülte, hogy válaszoljon az általa tulajdonolt ingatlanokkal kapcsolatban a szerzés jogcímére vonatkozó kérdésekre. A tulajdoni lap alapján azonban egyértelmű, hogy az Ágnes úton található társasházi lakás nem örökléssel vagy ajándékozással, hanem adásvétellel került a birtokába.

A pénz eredetéről továbbra sem nyilatkozik a politikus
A pénz eredetéről továbbra sem nyilatkozik a politikus
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.