A minimálbér, ahogy a teljes bérköltség is, csak a gazdaságpolitika egészébe ágyazva és mindenekelőtt a külső és belső pénzügyi egyensúly, illetve a nemzetközi versenyképesség tükrében értékelendő. Illúzió azt hinni, hogy a munkaerőpiac teljesen szabad mozgása – például a minimálbér eltörlése – képes kialakítani a teljes foglalkoztatást biztosító egyensúlyi bér-minimálbér szintet.

„Ebben a keretben a 2001-ben, 2002-ben végrehajtott minimálbéremelésnek is eltérő olvasata lehet. Az persze erősen vitatható, szabad-e két lépésben 12 hónap alatt ilyen drasztikusan beavatkozni a bérstruktúrába. Úgy tűnhet, mintha csak politikai akarat függvénye lenne a minimálbér meghatározása. Ez nyilván nem így van. Ugyanakkor 1996-tól gyors és fenntartható (az ország külföldi adóssága és államadóssága is dinamikusan csökkent) pályán haladtunk.

A növekedés export- és beruházásvezérelt volt, az ország tőkevonzó képessége erősödött, versenyképessége erőteljesen javult, a munkahelyek száma bővült, az infláció fokozatosan mérséklődött. A minimálbér nemzetközi összehasonlításban – főként a visegrádi négyekhez képest – elmaradt a lehetségestől” – mondja. Hozzáteszi: ezért akkor egy átgondolt, a gazdaságpolitika egészéhez illeszkedő, két-három év alatt végrehajtott jelentős minimál-béremelés káros mellékhatása bizonyára korlátozott lett volna. Ugyanakkor az egy év alatt megvalósult, és ezért túl agresszív minimálbér-emelés a monetáris politikával teljesen diszharmóniában alakult.

„Az MNB – emlékezik vissza – az infláció gyors és egyébként sikertelen leszorítása érdekében az úgynevezett erős forint politikáját követte, a bér- és a minimálbéremeléssel egyidejűleg a forint körülbelül 25 százalékos reálárfolyam-felértékelésének nyitott utat. A bérek és a minimálbér túl gyors emelése egyfelől és a forint drasztikus, megalapozatlan felértékelése másfelől már tényleg túl sok volt, és munkahelyek megszűnését okozta. Sérült az export-versenyképesség, az olcsó import idő előtt tette tönkre például a textilruházati ipart, az élelmiszeripar egy részét vagy okozott károkat a mezőgazdaságnak.”

Surányi emlékeztet arra, hogy a kormány beavatkozása a minimálbér alakulásába az ezredforduló környékén nem feltétlenül volt káros. A szakszervezetek érdekérvényesítése a monopolhelyzetben lévő állami cégek kivételével meglehetősen korlátozott volt. „Ezért nem indokolatlan a kormányzati lépés, noha az ízlésem szerint jóval lassabban, óvatosabban kellett volna véghezvinni” –fogalmaz, hozzátéve: a jövedelem- és a monetáris politika összehangolatlansága jelentős károkat okozott, és fájdalmas munkahelybezárásokhoz vezetett. Tehát nem a minimálbéremelés önmagában, hanem a gazdaságpolitika alrendszereinek inkonzisztenciája okozta a bajt.

Szerinte a mai helyzet lényegileg tér el az akkoritól. Az elmúlt évek kiábrándítóan alacsony növekedése az ország erőteljesen csökkenő külső, de a régióban még mindig legmagasabb adósságával párosul. E mögött a folyó fizetésimérleg és a tőkemérleg jelentős többlete húzódott meg. A külső mérleg többlete a belföldi kereslet – mindenekelőtt a beruházási és kisebb mértékben a fogyasztási – kereslet hiányára utal. A kereslet hiánya a gazdaságpolitika iránti bizalom és vagy az elégtelen jövedelem hiányának a következménye – fejti ki.

„A fogyasztói kereslet hiányának mérséklése így egyidejűleg igényli a gazdaságpolitika megváltozását és a jövedelemhiány óvatos felszámolását. A kettő persze nem független egymástól” – állítja a volt jegybankelnök, aki azt mondja: a bér egyszerre költség a munkáltatónak és jövedelemforrás a munkavállalónak. De a jövedelem – a megtakarítások levonása – után egyúttal keresletet is jelent a létrehozott javak piacán. Gyenge kereslet esetén a termékek és szolgáltatások csak korlátozottan értékesíthetők, s ez a termelés növekedését fékezi.

„Az elégtelen fogyasztói keresletnek számos oka lehet. Az előbb említett általános bizalomhiány mellett a jövőtől való félelem, a munkahelyek biztonságának hiánya, a bérek és ezen belül a minimálbérek reálértékének csökkenése, az utóbbi években tapasztalt erőteljes jövedelemdifferenciálódás vagy/és az alacsony kereseteket terhelő kiugróan magas adóék. Óvatosan fogalmazva nem zárható ki, hogy egy jól összehangolt gazdaságpolitika kereteiben lehetőség nyílna a minimálbérek átgondolt, mértéktartó emelésére.

Erre utal, hogy a jelenlegi forint–euró árfolyamszintnél a magyar minimálbér különösen alacsony a visegrádi négyek között. De egy ilyen moderált, például 8-10 százalékos minimálbér-emelés csakis a külső egyensúly fenntarthatóságát, az export versenyképességét meg őrző, a hosszú távú árstabilitást szem előtt tartó, a fiskális, a jövedelmi, a monetáris politika szoros összhangját megvalósító, az általános üzleti bizalmat helyreállító gazdaságpolitika keretében lehetséges” – mutat rá.

Nehezen fizetik a cégek

A Policy Agenda 2013-ban egy kutatás során kimutatta, hogy a kkv-szektorban a cégvezetők 56 százaléka jelezte csupán, hogy nem okozott problémát a minimálbér akkori emelése. A többinek – ez körülbelül 233 ezer vállalkozás – saját bevallása szerint nehézséget okozott a kötelező béremelés. A kutatás szerint azoknál a vállalkozásoknál, ahol problémás volt a legkisebb kötelező bérhez történő igazodás, a cégvezetők relatív többsége (40 százalék) azt mondta, hogy bár kevés minimálbéren bejelentett dolgozójuk van, de még az ő bérrendezésük kigazdálkodása is nehézséget jelent a cég jelenlegi helyzetében. A cégvezetők további 23 százaléka válaszolta azt, hogy a minimálbéresek nagy száma miatt jelentett problémát az emelés, míg ugyanennyien mondták, hogy az emelés miatt bérfeszültség keletkezett a rendszerben, és ezt nehéz kezelni.