– Ön szerint az elnökhelyettesük, Simon Gábor körüli botrány mennyiben befolyásolja, illetve befolyásolhatja az Összefogás megítélését?

– Egyelőre alig tudom elhinni, ami állítólag történt. De tartós árnyékot ilyenkor az vet egy pártra, ha kettős mércét alkalmaz. Nem ezt fogjuk tenni. A bűnt is toleráló véd- és dacszövetség csak a maffiákra és a maffiapolitikára jellemző. Mi pedig éppen ehhez képest akarunk és fogunk alternatívát mutatni. Ezért kell befelé még nagyobb dózis az erkölcsi szigorból, mint amit kifelé elvárunk.

– Azzal érvelt az ellenzéki szövetség teljes kibővítése mellett, hogy az MSZP és az Együtt–PM együttműködése után elmaradt a „katarzis”. Most, hogy Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor is része az összefogásnak, Bokros Lajos pedig kívülről támogatja önöket, érzi már a katarzist?

– Igen, most érzem a jeleit. Az utolsó pillanatban került rá sor, de még a függöny legördülte előtt. Ez sokkal jobb, mint ha csak akkor történt volna, amikor már a ruhatárba megyünk a kabátért. A demokratikus pártok támogatói között járva végre megcsap az a reményteli felszabadultság, ami nélkül nincs választási esély. De ez még csak minőségi változás, a mennyiségi, vagyis a támogatók számának növelése még hátralévő feladat. Ez a szövetség egy last minute társasút, amely mint ilyen, rizikót is jelent. De én már voltam olyan last minute úton, amely életem egyik legjobb élményévé vált.

– Unalomig érveltek már az ellenzéki oldalon azzal, hogy a több százezer bizonytalan szavazó megnyerése nélkül nem lehet kormányt váltani. A mostani összefogással mennyivel kerültek közelebb ezekhez a választókhoz?

– Ha maradok a last minute társasútról szóló hasonlatnál, azt mondanám: minél kevesebb az idő, annál gyorsabban és gondosabban kell összerakni az úti csomagot. De már érdemes! És még nem vagyunk mindennel készen. A széles választási szövetség a pártok között megvan, de hogy ez egy széles társadalmi szövetség is legyen, legalább három dologra szükség van még. Az első: a programok megvannak, most hívószavak kellenek. Ezeket alkalmas keretbe foglalhatja, ha egyértelművé tesszük, melyek lennének az új kormány első fontos lépései. A gyermekéhezés megszüntetésének konkrét tervei mellett például a nettó minimálbér megemelésének keretei, a folyamatos külső és belső háborúskodás helyett a szükséges békék megkötése, vagy akár az adóhivatal azonnali átvilágítása. A második: szövetség kell a pártok mellett a civil szféra szervezeteivel is, felvállalva azokat a szakszervezeti, egyesületi, civil követeléseket, amelyekben közös a szándék. Harmadrészt: ugyan a szövetség pártvezetőivel a Fidesz már így is teleplakátolta az országot, amit nagyon szépen köszönünk, de be kell mutatni még egy csapatot. Ha nem is teljes árnyékkormányt, de érdemes lenne megmutatni azokat a szakembereket, akikre a gazdaság, a közigazgatás vagy akár a kultúra területén számítunk a programunk megvalósításában.

– Ezeket elmondta a „Vének Tanácsa” ülésein is a pártelnöknek?

– Az ilyen tanácsok soha sem arra valók, hogy együtt ülésezzenek, egy percig sem számítottam erre. Nem is lenne értelme. Külpolitikában én úgysem tudnék Kovács Lászlóval, vagy agrárkérdésekben Magda Sándorral vitatkozni. Értelme annak van, hogy a felkért szakemberekkel, politikusokkal Attila fontos pillanatokban tárgyaljon. Erre nem is lehet panaszom, hiszen ezt megtesszük. De nem is vagyok afféle „néma gyerek” típus, akinek elnöke sem érti szavát.

– Azt tudjuk, hogy az április hatodikai választásnak mi a tétje az ország szempontjából, de mi a tétje Mesterházy Attila és az MSZP számára?

– Az összefogás létrejöttével egyrészt az vált egyértelművé, hogy az MSZP a baloldal megkerülhetetlen és legnagyobb ereje, másrészt viszont az is, hogy az MSZP-nek tartós és biztos szövetségi politikára kell berendezkednie. Az április hatodikai választás tétje számunkra, hogy lesznek-e tartós gyökerei és friss hajtásai Magyarországon egy nyitott, szövetségkereső, az ország egészében gondolkodó baloldali szellemiségnek. Hogy sikerrel jár-e a baloldal végleges legyilkolásának fideszes haditerve, vagy sem. Az összefogással most már ki merem jelenteni, hogy ez az orbáni elképzelés kudarcot vallott. Csak az a kérdés, hogy mekkora erő felmutatásával tudjuk ezt látványosan bizonyítani.

– Egy zárt körű kongresszusi beszédében azzal vágott vissza a fiatalítás mellett érvelő politikustársainak, hogy szívesen átadja a stafétát, csak ahhoz az is kell, hogy legyen valaki, aki utoléri és akinek át is tudja adni. Utolérték már?

– Van, amiben le is köröztek. Én például negyed olyan jó szervezet- és hálózatépítő sem vagyok, mint a mostani vezetőink. Van viszont, amiben talán tudok segíteni. Ha már a stafétahasonlatot idézte: a világcsúcsjavításra készülő futókat is gyakran rutinos tempófutók vezetik fel, legalább a fél távig. Na, én ilyen tempófutóként szeretnék segíteni a kellő részidő elérésében. Remélem, időben rájövök majd, mikor van a fél táv, ahonnan már jobb, ha csak a tribünről drukkolok.

– Korábban a Népszabadságban jelentette be, hogy nem kíván mandátumért indulni a választáson, inkább „részvételi demokrataként” kívánja segíteni a baloldalt. Alig pár hét van már csak a választásokig, a parlamenti ülésekből még kevesebb. Vágja a centit?

– Igen, de remegő kézzel. Magam döntöttem, ám meg fogom szenvedni a parlament hiányát. Most, amikor Orbán Viktor beszélt a plenáris ülésen és elmondta élete egyik legrosszabb beszédét, épp arra gondoltam, hogy jobb lesz még ennek is kiélveznem minden pillanatát, hiszen ez lesz az utolsó miniszterelnöki szónoklat, amit a parlamentben hallgatok. Illetlenül ki is használtam, hogy utoljára még egy-egy bekiáltott szóval, és nem csak újságcikkekben kommentálhatok. „Részvételi demokrataként” azon leszek, hogy a civil szféra és a politika eddig meglehetősen kudarcos flörtjei után legalább valamilyen tartós baráti kapcsolatot életre tudjak segíteni közöttük, hogy minél többen lehessenek folyamatos résztvevői a politika alakításának. Folytatnám az MSZP Programtanácsában végzett munkát is, amely a legkiválóbb tudósokkal-értelmiségiekkel való kapcsolatot biztosítja. Sokkal többet publikálok az utóbbi időben, ezzel is készítem elő azokat a tereket, ahol a parlament helyett elmondhatom a véleményemet. Bár technikai antitalentum vagyok, de blogot is indítok majd. Készítem magam arra, hogy olyan hangerővel tudjak bekiabálni majd az ablakon, hogy majdnem ugyanolyan jól hallják, mintha még mindig a teremben lennék.

„Nem alkalmazunk kettős mércét”