Mondjon le!

Mintegy húsz járművel csaknem ötven gazda tartott forgalomlassító tüntetést tegnap délelőtt két óra hosszán át a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban az állami földpályázatok eredménye elleni tiltakozásul.

A nemzetiszínű zászlókkal díszített autókon olyan feliratok voltak olvashatók, hogy „Fazekas miniszter úr, mondjon le; Földet vissza a valós gazdáknak; Adjátok vissza a bérelt legelőket a helybeli gazdáknak!”. A 42-es főútra kivonult demonstrálók azt követelték, hogy a legelőkre írjanak ki új pályázatot annak érdekében, hogy a földeket a helyi gazdák bérelhessék a jövőben is. Többen azt mondták: ha nem írnak ki új pályázatot, akkor a legelő nélkül maradt jószággal a Parlament elé vonulnak, és megkérik a képviselőket, hogy ha a törvény erejével elvették tőlük a legelőket, akkor az állatokat etessék tovább ők.

A tüntetés egyik főszervezője a berettyóújfalui Mavranyi Zsigmond volt, aki eddig kétszázötven birkát legeltetett ötvenkét hektáron, ám a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) által kiírt és elbírált pályázaton nem nyert földet. A gazda egyelőre nem tudja, hogy idén szeptember elsejétől – addig használhatja az eddigi bérleményét, amelyet valaki más elnyert előle – hol eteti a jószágot.

Mavranyi azt mondta, hogy a forgalomlassító tüntetésen részt vettek esztári, pocsaji, kismarjai, váncsodi, mezőpeterdi, bakonszegi, berettyóújfalui és balmazújvárosi gazdák, akik mindannyian a földbérletpályázat vesztesei, holott az állattartás az egyetlen megélhetési lehetőségük. Fölhívta a figyelmünket a mezőpeterdi Szabó Lászlóra, mondván: a kormányzat azt szokta mondani, hogy fontosnak tartja a cigányok helyzetének javítását, erre föl még ettől a roma gazdálkodótól is elvették a földjét.

Szabó László érdeklődésünkre azt mondta, hogy száztíz anyajuhot tart tizenegy hektáron, és a HNP-nél egyik gazdatársával, Csóra Istvánnal kilencven hektárra pályázott, de nemhogy nem nyert, de az eddigi tizenegy hektárját is elvették tőle. Mint mondta, az ő legelőjét egy olyan pályázó kapta meg, aki ráadásul nem is mezőpeterdi, holott azt ígérték: a helyiek előnyt élveznek a pályázat elbírálásakor. Nyilatkozott tudósítónknak az ugyancsak mezőpeterdi Buj Gyula, akinek csaknem ötszáz anyabirkája van, eddig ötvenkét hektáron legeltetett, ám ebből a pályázat elbírálói – mint a gazda fogalmazott – „egy talpalatnyit sem hagytak nekem”.

Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az állatállománnyal szeptembertől, ha le kell vonulnia az eddigi bérleményéről, Buj Gyula azt válaszolta: „vagy rázárom a jószágra a karámajtót, és egy hét alatt éhen pusztulnak, vagy levágatom őket, de az sehogy sem fér a fejembe, hogy akár éhen döglik a birkám, akár levágatom, hogyan fér ez össze a vidékfejlesztéssel?”. A peterdi gazda nem véletlenül említette a vidékfejlesztési ágazatot, ugyanis a véletlen úgy hozta, hogy a demonstrálók mellett a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik óriásplakátja díszelgett ezzel a felirattal: „Mindenki kedvence a magyar sertéshús. Válassza a hazai minőséget!”

Ötven gazda demonstrált Berettyóújfaluban
Ötven gazda demonstrált Berettyóújfaluban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.