Miért gondolja egy színházi alkotó, hogy a közéletben kell protestálnia?

Ez nem művészeti munka és nem is színházi térbe való. Külön kell választani a Markó-bemutatót és a holokauszt-emléknapot. Az egyik akció korrupciós kérdésről szólt, a másik pedig történelemhamisításról. Markó Iván százmilliós támogatása rávilágított arra, hogy hiába írunk leveleket, tiltakoztunk, a kormány elutasítja a normális vitahelyzetet. Akkor választottam az állampolgári rendzavarás eszközét. A szándékom a kommunikáció volt.

Így sem változott semmi.

De legalább útmutatóvá vált, hogy lehet figyelemfelkeltően tiltakozni. Az ország nem olyan ostoba és elviselhetetlen valójában, amilyen képet mutat magáról, hanem értékekkel teli, intellektusban gazdag. Csak helyzet kellene végre, hogy mindez láthatóvá váljon.

Mit lehet elérni a protestálással?

Ez állampolgári kötelesség. Káros, hogy a holokausztot zsidóügynek fogják fel, mikor ez a tragédia arról szól: a magyar állam és annak közalkalmazottai, polgárai részt vettek a magyar állampolgárok meggyilkolásában. Fontosnak tartom, hogy nem zsidó reprezentánsként szolidaritást mutassak. Ahogy például az oktatás kérdése sem kizárólag a pedagógusoké és a trafikügy sem a trafikkárosultaké. A demokráciában lehetőség van a tiltakozásra, ami nem csak ökölrázásról, nácizásról vagy Facebook-posztról szól. Ha így, akkor így kell érvényesítenünk a kérdések tematizálását, az élő diskurzust, amelyre jelenleg a kormány nem hajlandó. Erre persze a közmédia lenne a megfelelő médium, ha normálisan működne.

Akcióira – azon kívül, hogy lebunkózzák – nem sok kormányreakciót kapott. Nem kezdődött vele értelmes párbeszéd sem.

Pont a Holokauszt Emlékközpont előtt Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója hívott meg egy beszélgetésre. Lehet úgy viszonyulni ezekhez a helyzetekhez, hogy így kerülhetünk közös platformra.

Komolyan veszi Schmidt Mária meghívását?

Nem gondolom, hogy a szándékát komolyan végiggondolta, de benne van a lehetősége a találkozásnak. Még nem döntöttem el, hogy élek-e a meghívással, de ha igen, akkor fontosnak tartom a nyilvánosságot. Nem kell nekem a történészi autoritást képviselnem, hiszen nincsenek szakismereteim erről a korszakról.

Évek óta tapasztalható, hogy a kulturális életben, a színházban kiváltképp, tombol a félelem. Hogyan próbál társakat keresni a reformjaihoz?

Feltehetően nem lehet változást várni az idősebb generációknál, de a sajátomnál feltétlenül, és ezt nemcsak egyéni kezdeményezésekkel lehetne elérni, hanem már a színművészeti egyetemi reformmal is. Próbálok társakat találni, vannak terveim, és higgye el, nem egyéni ambícióról van szó.

Felteszem, megkereste jó pár párt.

Persze, folyamatosan keresnek, de nem állnék be egyikbe sem, nem csak azért, mert sok tisztességes szándékú politikust bedaráltak a pártok. Úgy gondolom, civil alapon érdemesebb közpolitizálni. A jövőt a független aktivisták közösségében, reagálásaiban látom, szervezetlen ugyanis a magyar társadalom, az érdekképviseletek és a közélet.

A Tranzit.hu független aktivistákból, művészekből álló szervezet, amely hétfőn az NKA-ról és az MMA-ról tartott akciónapot úgy, hogy a felszólalók közé nem, csak a fórumozók közé engedte az NKA jelenlegi alelnökét, L. Simon Lászlót. Ez lenne az a kommunikáció?

Szerintem ez hiba volt, ezt ott is elmondtam. Sajnos én is figyelmetlen voltam mint a levelezőlista tagja, és nem tudatosítottam magamban a napirendet, ezért csak megkésve reagáltam L. Simon részvételének a kérdésére. Mindig a párbeszédet támogattam, a Gój Motorosokkal szintén én kezdeményeztem „leülést”. Ez egy épülő folyamat, fel kell ismerni a közös tér lehetőségét. A pártpolitikusok nem kikerülhetők, mivel náluk a jogalkotói lehetőség. Ráadásul egy ilyen fórumon a gondolkodásukat talán kicsit befolyásolhatjuk az érveinkkel.

És hogy látja, a jelenlegi kulturális közeg mennyire változtatható?

Pont ezek miatt van szükség arra, amit a Tranzit csinál – a gyerekbetegségeivel együtt. A kortárs képzőművészeti szakmának a képviselőivel döntéshozatali és cselekvés-előkészítő közösségi platformot hozott létre, amely a hatékony érdekérvényesítés formáinak és kereteinek átgondolását célozta meg. Ezt hiányolom a színházi szakmából. Képeznünk kell magunkat, erős érdekképviseletet formálni. Nyolc-tíz éves távlatban gondolkodni, és megvárni egy fogékonyabb politikai szituációt. Addig is az a feladat, hogy beszéljünk azokkal, akik szívesen cselekednek, de eszköztelenek.

Nem tart attól, hogy a magánemberi akciói hátrányos helyzetbe hozzák a Krétakört, amelynek ügyvezető igazgatója?

Kimutatható, hogy a közéleti aktivitásom a támogatásunk csökkenéséhez vezetett. Mivel felelős vagyok a munkatársaimért, a megélhetésükért, nehezen számolok el magamban azzal, hogy az állampolgári lelkiismeretem veszélyezteti a Krétakört, még akkor is, ha a kollégák mindenben segítenek. A legnagyobb baj az, hogy a hazai színházi szakma nem ismeri el integráns részeként a független szférát. Ezért nem lehet ez hivatkozási alap a politikusok felé sem.

Tavaly ön is részt vett a Független Előadó-művészeti Szövetség elnökségében. A FESZ tagjainak kilencven százaléka bojkottálja az MMA pályázatait. Még miben kötöttek szövetséget?

A Krétakör javaslatára indult el két éve a függetlenek érdek-képviseleti szervezetének átalakítása. Schilling Árpád érdemei ebben elévülhetetlenek. Két dolgot biztosan elértünk. Az idei elnökség minden tagja nő, és ez magától értetődő volt ebben a maszkulin szakmában. Ez az elsőre talán nevetséges szempont mégis fejlett szervezeti kultúráról árulkodik. Mindemellett a FESZ lett a legfelkészültebb színházi szakmai érdekvédelmi szervezet, amely jogszabályi és felülvizsgálati javaslattal is előállt. Az MMA-bojkott is újabb lépés, és megpróbálunk közös értékrendet képviselni. Amit nem tudtunk elérni, hogy a törvénybe visszavegyék a függetlenek fixált működési támogatását, ami az össz-színházi támogatás minimum tíz százaléka volt.

L. Simon László pár napja lapunknak azt nyilatkozta: a magyar kőszínházi intézményrendszeren kívüli társulatok működési támogatása helyett a befogadói rendszert támogatná. Jó alternatív előadások eljutnának vidékre, a megyei színházak szabad estéinek egy részére, és erre a kőszínházak pályázhatnának, majd ebből a pénzből fizetnének. Így a függetleneknek lenne valódi bevételük, és nem az állam kegyelemkenyerén élnének.

L. Simon László tragédiája, hogy még amikor szakmailag indokolható felvetései vannak, akkor is képtelen a kooperációra. A független előadások vidéki turnéztatása ugyanis evidensen fontos. Nem érti azonban, hogy nem a kőszínházakhoz kell delegálni a pénzeket, hanem olyan pályázatot kiírni, ahol összefüggő turnéra indulhatnának a függetlenek – akár hosszabb időszakra. Vagy kevés ráfordítással alkalmassá tenni olyan most is létező vidéki helyszíneket, amely befogadhatná az előadásainkat.

Névjegy

Gulyás Márton 1986-ban született, 2010-ben négy hónap után otthagyta a színművészeti egyetem rendező szakát. 2010 óta a Krétakör ügyvezetője, ahova 18 évesen önkéntesként csatlakozott. Rendezései: Krízis II., Hálátlan dögök (2011), Korrupció (2013). A Humán Platform Alap egyik alapítója. Több tüntetés szónoka, résztvevője. 2013-ban a FESZ elnökségi tagja volt, mikor is májusban állampolgári rendzavarással blokkolta Markó Iván bemutatójának tapsrendjét. Követelte, számoljon be Markó arról a 130 millió forintról, amelyet a Magyar Fesztivál Balett kapott a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

Közjáték a Páva utcában