Limitált plakátragasztás

Szigorítaná plakátrendeletét a fővárosi önkormányzat. A tavaly életbe lépett választási törvény felhatalmazására, illetve a környezet- és műemlékvédelmi jogszabályváltozásokra hivatkozva további épületekre, illetve közterületekre terjesztenék ki a választási plakátok ragasztására vonatkozó tilalmat a szerdai közgyűlésen.

Az előterjesztés szerint a műemlék, illetve a nemzeti vagyon részeként nyilvántartott épületek mellett az összes fővárosi hídon, aluljáróban, parkban, fasorban, sétányon, rézsűn, téren, szobron és emlékművön tilos lenne választási reklámanyagot elhelyezni, ezenfelül tiltott felület lenne a városháza, a Könyves Kálmán körúti hajléktalanszálló fala, a villany- és telefonoszlopok, a közutak területe, valamint az azok feletti és melletti részek –veszélyeztetik a közbiztonságot –, valamint a helyi védettséget élvező ingatlanok. Ez utóbbi hatálya a helyi védettségű épületekre vonatkozó rendelet tavalyi módosítása nyomán több mint 150 épületre terjed ki, köztük csónakházra, gimnáziumra, postára, rendőrségre, templomra, rendelőre, vasútállomásra, iskolára, temetőbejáratra, obszervatóriumra, óvodára és zsinagógára. A tiltólista a főváros honlapján is olvasható lesz.

Az április 6-ra kiírt országgyűlési választások kampányidőszaka február 15-én kezdődik. Ezen idő alatt a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátokat, szórólapokat. Ám ezeket Budapesten csak a fent említett korlátozással helyezhetik ki. Az esélyegyenlőség okán a plakátragasztóknak arra is ügyelniük kell, hogy az ne fedje más jelölt vagy párt plakátját, ezenfelül károkozás nélkül eltávolítható legyen.

A plakátot egyébként annak kell eltávolítani, aki felragasztotta vagy akinek a nevében elhelyezték, méghozzá a választásokat követő 30 napon belül. Ha nem tennék meg, akkor a főpolgármester írásban hívja fel a figyelmüket a kötelességteljesítésre. Ha erre sem történik semmi, akkor nyolc nap múltán a főváros szedeti le. A művelet költségét azonban a plakát kiragasztójának kell megfizetnie, így ez nem ró többletköltséget az önkormányzatra. Az előterjesztés arra nem tér ki, hogy ezt miként hajtják majd be a pártokon.

Az előterjesztéshez csatolt hatásvizsgálat szerint a választási plakátok elhelyezésének részleges tiltására „a műemléki, valamint a helyi védettség alatt álló középületek, továbbá a természeti és az épített környezet megóvása, az egységes, a lakosság számára megszokott városkép megőrzése érdekében kerül sor. A tervezett jogszabály segítségével a lakosság és a választásban részt vevő valamennyi szervezet átfogó képet kap a főváros azon középületeinek, közterületeinek köréről, amelyeket a plakátelhelyezési tilalom érint”. A rendeletalkotásra azért van szükség, mert a korlátozás nélküli plakátozás „a városképet hátrányosan befolyásolja”. Ha a városatyák szerdán megszavazzák a szigorítást, akkor az a kihirdetés másnapján életbe lép.

 

Budapesten villany- és telefonoszlopokra nem lehet majd plakátot tenni
Budapesten villany- és telefonoszlopokra nem lehet majd plakátot tenni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.