Pónyát paksi otthonában kerestük fel, hogy megkérdezzük véleményét a koncepcióról. A 81 éves mérnök 2010-es visszavonulása óta nem szakadt el az energiaszektortól, napi kapcsolatban van a paksi erőmű vezetőivel, emellett tagja egy szakmai kerekasztalnak, ami évente hat-hét alkalommal összejön egy budai villában, és megvitatja az ágazat aktuális kérdéseit. Ezt a baráti társaságot 14 volt energetikai vezető alkotja, a csapatban a szektor teljes spektruma képviselteti magát, s a tagok 250 évnyi vezetői tapasztalattal rendelkeznek. Az összejövetelekre mindig meghívnak aktív vezetőket, legközelebb Nagy Sándort, a Paks II első emberét szeretnék vendégül látni.

Nagy Sándor nyugodtan élhet majd a meghívással, hisz Pónya József és az említett társaság meg van arról győződve, hogy a paksi megaberuházás szükséges. Pónya álláspontját arra építi, hogy hazánk jelenleg elektromosenergia-igényének 30 százalékát importálja. A vásárolt áram ára kedvező, ami a válsággal magyarázható. Ám ha véget ér a recesszió, egyes prognózisok szerint akár 20-30 százalékkal is nőhet Európa energiaigénye 2025-re. Ennek következtében az energiaár emelkedni fog, s Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. Különösen, ha a működő négy paksi blokk – a 2030-as években – elérve az 50 éves kort leáll.

Az ország hatezer megawattos elektromosenergia-igényének tartós kielégítésére mindenképp kellenek alaperőművek, s erre a célra az atom a legmegfelelőbb, vallja Pónya József. A nyugdíjas mérnök hangsúlyozza: az egyetlen hazai szénerőmű, a 240 megawatt teljesítményű oroszlányi, évente tízmilliárd forint ráfizetéssel termel, s a gázerőművek sem versenyképesek. Erről tanúskodik, hogy az E.ON megépítette a 433 megawattos gönyűi gázerőművét, s ez a rendkívül korszerű létesítmény nem üzemel, mivel csak veszteséget termelne. Sokan felvetik, hogy a kormány –az unióhoz hasonlóan – miért nem a megújuló energiára épülő erőműveket támogatja. Pónya József erre azt mondja: lehet, hogy a szél- és a napenergiáé a jövő, de ezek az erőművek most még drágán termelnek. Ezért is drágább 30 százalékkal a lakos sági áram Németországban, mint nálunk. Pónya arra is figyelmeztet, hogy egy nap- vagy szélerőmű évente kétezer órán át termel áramot Magyarországon, s – mivel egy év 8760 óra – 6760 órán át egy másik erőműtípussal kell pótolni a hiányzó energiát. Ezért hiába olcsó a nap- és a szélenergia, az üzemelés költségét megemeli, hogy ha nem süt a nap és nem fúj a szél, akkor be kell kapcsolni egy erre a célra megépített gázerőművet.

A paksi bővítés – orosz hitelből fedezett – háromezermilliárd forintos költségét Pónya nem ítéli se eltúlzottnak, se vállalhatatlannak. A Roszatom építési ajánlata szerinte reális, ma világszerte 1,2-1,5 milliárd forintért vállalnak megépíteni egy megawattnyi atomerőművet. Azt viszont Pónya megjegyezte, hogy míg a paksi erőmű négy blokkja most 12 forintért termel egy kilowattórát, s a 160 milliárdos árbevételű cég így is 40-50 milliárd forint nyereséget termel az államnak, Paks II ennél drágábban termelne, hiszen vissza kellene fizetni a beruházás hitelét. Utóbbi – attól függően, hogy milyen az oroszok által nyújtott hitelkonstrukció – ötnyolc forinttal emelné meg az áram kilowattóránkénti árát. Megemlítem, hogy ez az ár magasabb, mint amelyet a rezsiharcot hirdető kormány elfogad, mire Pónya ekképp reagál:

– A rezsiharc politikai blöff! Nonprofit szolgáltató nem létezik, mert ha valaki a haszonról lemondva termel energiát, akkor nem tud annyi pénzt összegyűjteni, hogy erőműve elöregedésekor új erőművet építsen. Azt meg kell vizsgálni, hogy mi a tisztességes haszon, és ha valaki tisztességtelen, az ellen fel kell lépni, de azt támadni, hogy valakinek haszna van a vállalkozásán, ostobaság.

Visszatérő kérdés: vajon a beruházás – mivel azt a kormány az orosz állam tulajdonában lévő Roszatomra bízza – mennyire növeli hazánk függőségét? Pónya szerint ettől nem kell félni: az erőművet nem az oroszok üzemeltetnék, az áram a magyar államnak hozna bevételt, Paks II belépése után pedig jóval kevesebb gázra szorulnánk, ezért csökkenne az orosz gáztól való függésünk. Az atomerőmű fűtőelemeit más országokból is be lehetne szerezni, s e téren kíná lati piac van.

Azon egyébként, hogy a Fidesz-kormány a megismert módon jelentette be az oroszokkal kötött megállapodást, Pónya nem lepődött meg.

– Orbán Viktor minden döntést egy szűk körben hoz meg, annak előkészítésébe nem vonja be a parlamentet vagy az embereket. Pedig ezúttal megérte volna, hisz ez a döntés 60-80 évre szól, ráadásul úgy tűnt, hogy az atomerőmű dolgában egyformán gondolkoznak a parlament pártjai. Orbán mégis inkább titokban kötött egyezséget Putyinnal a beruházásról. Ezt az ellenzék most – érthetően – támadja. Úgy gondolom, ha pályázatot írnak ki a megvalósításra, akkor is a Roszatom nyer. Atomerőművet csak orosz, francia, amerikai, japán és koreai cégek építenek, ám állami hitelt erre csupán a Roszatom tud szerezni. Az, hogy Oroszországgal kötünk egyezséget egy ekkora beruházásra, több garanciát jelent, mintha magáncégekkel és -bankokkal állapodtunk volna meg. Orbán valószínűleg azért nem akart tendert, mert azzal egy-két évig elhúzódott volna az ügy, és addig sokakkal kellett volna a kormánynak vitáznia. Ehhez nem volt kedve, inkább döntött.

Névjegy

PÓNYA JÓZSEF 1932-ben született a szlovákiai Felsőszeliben. A háború után magyar származása miatt deportálták, és 15 évesen egy kőbányában dolgozott. 1948-ban települt át Magyarországra. Vasesztergályosnak tanult, aztán felvették a műszaki egyetem villamosmérnöki karára. Diplomásként a bánhidai erőműben kezdett 1957-ben, s a ranglétrát végigjárva 1972-től ő irányította a céget. 1974-től a paksi erőmű-beruházás miniszteri biztosává nevezték ki, 1979 és 1992 között az erőmű vezérigazgatója. Később több állami tulajdonban lévő energetikai cég igazgatóságának tagja, 2008-tól két éven át a paksi erőmű elnöke volt.