Valami földügy, vagy micsoda

Három pályázaton összesen 200 hektár hortobágyi földet nyert egy furtai gazda. Nincs is baj, a helyi gazdák kapják a földet. Ja, hogy a helyi gazda igazából debreceni, és a ház, ami a lakcímeként szerepel, 2008 óta lakatlan? Jogilag rendben van az ügy.

A Hajdú-Bihar megyei Furta községben a Sáros (egykori nevén: Ságvári) utca 5. szám alatti ház elhagyott és elhanyagolt. Messziről látszik rajta, hogy nem lakja senki. Az ingatlan 2008 óta lakatlan, s tulajdonosai hosszú évek óta árulják, de mindeddig nem jártak sikerrel, pedig a viszonylag jó helyen lévő, kertes ház nem is drága: az irányár négymillió forint, amelyből alighanem alkudni is lehet. Az egykor szebb napokat látott porta előző tulajdonosa meghalt, hagyatéka három családtagjára szállt, közülük egy férfival beszéltem, akitől megkérdeztem, hogy a lakatlan házba be van-e jelentve valaki.

– Nincs – válaszolta kissé bizonytalanul.

– Biztos ebben? – kérdeztem tőle. – Az interneten ugyanis azt olvastam, hogy valami Takács nevű ember lakik itt.

Erre kis csönd következett, majd beszélgetőpartnerem kijavította magát:

– Ja, tényleg – válaszolta –, most, hogy mondja... Hát... szóval... Valaki tényleg bejelentkezett oda Debrecenből, nem is tudom, hogy miért, valami földügy, vagy micsoda. De többet nem tudok, mert nem én intéztem.

Nos, az a bizonyos „földügy” nem más, mint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) által tavaly meghirdetett állami földek haszonbérbe adása. A bihari területre a HNP tavaly szeptemberben hirdette meg a pályázatot, amelynek eredményét idén január 14-én tették közzé a HNP honlapján, Szilágyi Gábor igazgató aláírásával. E lista szerint a furtai Sáros utca 5. szám alatti lakóhellyel rendelkező Takács Attila András igen szerencsésnek bizonyult, hiszen három területet is elnyert, annak ellenére, hogy életvitelszerűen nem a pályázati adatlapon feltüntetett lakcímen él.

Takács Attila András a HB-409/2013. számú pályázat győzteseként először is elnyert egy 79 hektáros területet 426,7 aranykorona értékben, amelynek a bérleti díja egy évre 550 ezer forint lesz. Második nyertes pályázata a HB-581/2013. számot viseli, eszerint ugyancsak ő használhat egy 99 hektáros, 766 aranykorona értékű földet, amelynek bérletéért évente 963 ezer forintot fizethet. S végül ő a győztese a HB-590/2013. számú pályázatnak is, amelyet egy 25 hektáros, 57 aranykorona értékű területre hirdettek meg, ennek a bérleti díja 71 ezer forint.

Mintegy kétszáz hektár föld: nem rossz eredmény egy olyan gazdától, aki nem is furtai, csak papíron. Nem csoda, hogy a helyi gazdák, a furtai, zsákai, berettyóújfalui gazdák csalódottak, elvégre a kormányzat azt ígérte, hogy a helyi földeket a helyi gazdák kapják meg. Igaz, jogilag Takács Attila András is helyi gazdának számít, elvégre papíron a Sáros utca 5. szám alatti ház lakója. A pályázatával tehát a jog felől nézve nincsen semmi baj – de mindjárt más képet mutat az akciója a vesztes gazdák szemszögéből. Ők ugyanis azt mondják: lehet bármilyen jogszerű a döntés, ha egyszer szerintük mélyen etikátlan.

Nemcsak a helyi gazdák gondolják így, hanem Gőgös Zoltán parlamenti képviselő, volt agrárállamtitkár, az MSZP mezőgazdasági szakpolitikusa, aki érdeklődésünkre azt mondta: berettyóújfalui gazdák keresték meg azzal, hogy a település határában lévő földekre kiírt földbérletpályázaton olyanok is nyertek, akik számukra teljesen ismeretlenek, holott állítólag helyi gazdákat preferál a kormányzat. A képviselő kitért az ismertetett furtai esetre, de beszélt arról is, hogy Berettyóújfaluban, a Tinódi utca egyik házában is be van jelentve egy olyan pályázó, aki csak papíron él abban az ingatlanban.

Az országosan tapasztalható „földmutyi” hajdú-bihari vonatkozásairól Gőgös kedden sajtótájékoztatót tartott Budapesten, ahol az MTI tudósítása szerint azt mondta: a szóban forgó földek gyenge minőségűek, legelők, amelyekért a nyerteseknek minimális bérleti díjat kell fizetniük, ugyanakkor a környezetvédelmi előírások miatt jelentős összegű európai uniós támogatásra számíthatnak. A képviselő felszólította a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy állítsa le a hortobágyi legelők bérbeadását, mert véleménye szerint a pályázati kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit, nem ír elő például meglévő állattartást. A képviselő beszélt arról is, hogy a Kőrös–Maros Nemzeti Park területén egy háromszáz hektáron legeltető gazdától úgy vettek el százhúsz hektár földet, hogy azon volt az itatóhelye, míg egy évszázadok óta juhászattal foglalkozó családnak egy általuk ötvenkét éve használt állami földet kellett visszaadnia.

Gőgös Zoltán ma Berettyóújfaluba utazik, hogy helyi gazdálkodókkal találkozzon, majd Debrecenbe, a HNP igazgatóságára látogat, hogy betekintést nyerhessen a gyanús pályázatokba, többek között a furtai lakcímre bejelentkezett Takács Attila András anyagaiba.

S hogy a morális konzekvenciákon túl lesz-e az ügynek büntetőjogi vonatkozása? Ezt egyelőre nem tudni, a szocialista politikus mindenesetre azt mondta: a vádhatóság a földmutyival kapcsolatos eddig feljelentését azért utasította el, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet dolgozói nem hivatalos személyek, s így nem követhetnek el hivatali visszaélést. Gőgös hozzátette: ezzel szemben a nemzeti parkok munkatársai hivatalos személynek minősülnek, ezért a hajdú-bihari pályázatok ügyében feljelentést tesz.

Furta, Sáros utca 5. Valaki tényleg bejelentkezett ide
Furta, Sáros utca 5. Valaki tényleg bejelentkezett ide
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.