Pervesztes lett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.: a Fővárosi Törvényszék első fokon úgy ítélkezett, hogy ki kell adniuk az egyik, üzletétől megfosztott dunakeszi trafikos vesztes pályázatát és a környék nyertes pályázatainak pontonkénti értékelését. És azt is a tudomására kell hozni, kiknek köszönheti, hogy 19 év után más kenyérkereset után kell néznie. Azaz nevesíteni kell a bírálóbizottság összetételét is a bírósági verdikt szerint.

A trafikpályázaton vesztes – ám a perben első fokon nyertes – trafikos ügyvédje, Keresztes Tamás lapunknak elmondta: ügyfelének komoly problémát jelentett az is, hogy az április közepén lezárult trafikpályázat és a koncessziós dohány-kiskereskedelmi rendszer elindulása között mindössze néhány hónap telt el, így a korábban kizárólag dohányárusítással foglalkozó Kádár Jánosnak esélye sem volt arra, hogy új vállalkozásba fogjon.

A Fővárosi Törvényszék ítéletének indoklása szerint a kért pontszámok és pályázati lapok – az azokon szereplő személyes adatok kivételével – közérdekűnek tekinthetők, mert közfeladatot ellátó szerv tevékenysége során keletkeztek. Az elbírálás folyamatába bevont bizottsági tagok névsora is nyilvános, mivel a törvény alapján a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve közérdekből nyilvános adat.

Az egykori dunakeszi Kádár-trafikba egy zöldséges költözött

Keresztes Tamás hozzátette: a per során a minisztérium jogi képviselője részéről elhangzott, hogy a trafikpályázaton egyetlen bizottság, illetve helyi bizottságok döntöttek a mintegy húszezer jelentkezés sorsáról. Az ügyvéd úgy véli, a bíróságnak csak a jogszabályt kell értelmeznie, külön bizonyítási eljárást nem kell lefolytatnia az ügyben, így amennyiben a minisztérium fellebbez is, az év második felére, legkésőbb az év végére jogerős döntés születhet. Utóbbi a valószínűbb, ugyanis a perben a NFM-et képviselő Dudás Gábor Ügyvédi Iroda közölte: fellebbeznek az ítélettel szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem ez az első elveszített trafikper: nemrég a Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba által indított perben is arra kötelezte a bíróság első fokon az NFM-et és az NDN-t, hogy adja ki a trafikpályázatok részletes pontszámát tartalmazó értékelési lapokat, illetve a bírálóbizottság névsorát.

„Ez egy biztos megélhetés, nyugdíjas állás” – biztatták ismerősei az igazát most bíróságon kereső Kádár János volt dunakeszi trafikost tizenkilenc évvel ezelőtt a trafiknyitásra. „Újságra ugyanis mindig szükség van, nem romlandó, továbbá nincs benne annyi pénz, hogy más is szemet vessen rá” – emlékszik vissza az akkori jó tanácsokra. Kádár János sok szakmát megjárt, mielőtt 1993 májusában trafiknyitásra adta a fejét. Az eredetileg géplakatos-fémforgácsoló dolgozott ács mellett, majd egy hírlapelosztóban volt raktárvezető. A rendszerváltás után az osztrák–magyar tulajdonú hírlapos cég bezárt, ő pedig munka nélkül maradt. Kényszervállalkozóként kibérelte a postahivatal mellett lévő hét négyzetméteres lakótelepi bódét.

Mint utóbb kiderült, jó helyen nyitott, a lakótelepen hamar népszerűvé vált a kis bolt. Az újság mellett idővel könyvekkel, majd dohányáruval bővült a választék. Az afféle mellékesnek indult dohány idővel a bevétel felét hozta, míg a könyv értékesítése visszaszorult, végül a könyvárak radikális drágulásával kikopott a kínálatból. A dohányra viszont egyre nagyobb lett az igény, így Kádár saját dohányállványokba ruházott be. A dohányárusításban rejlő lehetőséget azonban mások is felismerték. A környéket ellepte a konkurencia, mind nehezebb volt megélni a trafikból.

„Minden áldott nap dolgoztunk, hétközben reggel hattól este hatig voltunk nyitva, szombat–vasárnap pedig délig. De ha hazaértem, utána is telefonnal a fülemen kellett aludni, mert ha riasztották az embert, akkor bizony rohanni kellett” – teszi hozzá kesernyésen, utalva arra, hogy a közel két évtized alatt harmincnál is több alkalommal törték fel a trafikot, általában két-háromszázezer forintnyi értékkel távoztak a betörők. Utána a kisvállalkozónak hónapokig kellett gürcölnie, hogy behozza a kiesést.

„Az utóbbi öt évben szinte minden megtakarításunkat visszaforgattam a trafikba” – mesélte lapunknak Kádár János, aki úgy gazdálkodta ki a lánya egyetemi taníttatására valót, hogy szakított régi rossz szokásával, és 25 év után letette a cigarettát. Meggazdagodni nem lehetett a trafikból, de egy „megbecsült alkalmazotti fizetést” ki lehetett belőle hozni. Ketten vitték a boltot, délutánonként egy környékbeli néni segített be a pult mögött. „Ha meg akartam volna gazdagodni, úgy én is öt helyre pályáztam volna” – mondja a trafikos a tavaly áprilisban számára balul végződött trafikpályázatról.

Ő azonban csak az egyetlen, dunakeszi üzletét szerette volna megtartani. Már ki is nézte a közeli bazársoron az új üzlethelyiséget, ami az akkori hét négyzetméteres bodegával szemben egy húsz négyzetméteres „hodály” lett volna. A trafikpályázat eredményhirdetése napján a nyertesek névsorát böngészve döbbent rá, hogy nemcsak ő, hanem a szakmabeliekből szinte senki sem jutott koncesszióhoz. A 21 dunakeszi nyertes közül csak kettő neve csengett ismerősen: az egyik egy dohány-nagykereskedő fia volt, a másiknak pedig a bódétól nem messze van egy CBA boltja. A többi nyertesről addig soha senki nem hallott.

Másnap nála is kopogtattak a győztesek strómanjai azzal, hogy alkalmazottként tovább foglalkoztatnák. „Persze az emberben forrtak az indulatok, de úgy voltam vele, hogy mentsük, ami menthető, 49 évesen ne maradjak munka nélkül: amíg kitalálok valamit, elleszek alkalmazottként is. Ám amikor kitört a botrány a pályázati mutyizásokról, rögtön eltakarodtak a strómanok.

Utolsó esélyként ott lett volna Orbán Viktor trafikosoknak tett „szép ígérete”, miszerint a régieket mégis kárpótolják valahogy. Nem sokkal később ki is írtak számukra egy pályázatot, ám olyan szigorú, nehezen teljesíthető feltételekkel, hogy azon Kádár János már el sem indult. Feltételül szabták például a kerek húszéves, dohánykereskedelemben eltöltött időt, ám neki csupán pár hónapja hiányzott ehhez. Végül július elejéig amit még tudott, eladott, majd bezárta a trafikot, és azóta nem kereskedőként, hanem „csak” barátjukként köszönti egykori vásárlóit. „Nekem itt olyan vevőköröm volt, hogy sokan idejöttek és megsirattak. Sokuknál szinte családtagnak számítottam, tudtam, melyikük gyereke kapott rossz jegyet az iskolában, kinek mi a baja. Most ennek vége lett.”

Az új rendszerben nap mint nap elmegy a nemzetinek mondott trafikok mellett, de sem azóta és talán a jövőben sem teszi be a lábát egyikükbe sem. Mint mondja: makacs, büszke ember, nem kíváncsiskodik arról, milyenek lettek ezek az új trafikok. Egyedül az igazságérzetét bántja, ami történt, és ezért perel. „Az elmúlt 19 évet nem lehet csak úgy kitörölni az ember életéből” – hozza fel magyarázatul a munkanélkülivé vált békebeli trafikos.