Tobin állítólag nem kér kegyelmet

„Nem kér kegyelmet az ír államfőtől Francis Ciarán Tobin” – jelentette az MTI az Irish Independent liberális lap internetes kiadását idézve, amely „Tobin családja közeli forrásra” hivatkozva közölte ezt.

A lap megkérdezte Tom O’Malley ír jogászprofesszort is, aki emlékeztetett rá, hogy Írországban „rendkívül ritkán” részesítenek kegyelemben elítélteket, általában csak olyan esetekben, amikor az ítéletről egyértelműen kiderül, hogy téves. Korábban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a TV2 reggeli műsorában még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Tobin államfői kegyelemmel elkerülje hátralévő büntetése letöltését. A kegyelmi jog gyakorlása az államfő joga, vagy él vele, vagy nem. A nemzetközi jogban arra van lehetőség, hogy egy halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetőjének kiadása előtt a kiadó ország megkérje a kiadatást kérő ország államfőjét, vállaljon garanciát, hogy a halálos ítélet kimondása esetén elnöki kegyelemmel megakadályozza a kivégzés végrehajtását, az ellenkezőjére azonban nincs. Nem kérhetjük meg az ír államfőt, hogy Tobin esetében mondjon le kegyelmi jogának gyakorlásáról.

Az Irish Independent idézi ugyanakkor Zoltai Bencét, az elgázolt gyermekek édesapját is, aki kijelentette: nem hiszi, hogy Tobin végig letölti a büntetését Írországban, mivel az ír hatóságok már a múltban is rokonszenvvel viseltettek iránta. Hozzátette: megfordult a fejében az a gondolat, hogy meglátogatja börtönében Tobint, de aztán letett erről, mivel elégszer látta az ír bíróságokon, és nem biztos benne, hogy újra át akarja élni az ezzel járó fájdalmat.

Mint ismert, hosszas alkudozás után Tobin hétfőn érkezett Magyarországra, miután garanciát kapott, ha itt megkezdi büntetését, Navracsics Tibor hozzájárul, hogy a hátralévő idő jelentős részét hazájában ülje le. Emellett külön zárkát kapott, és naponta találkozhatott a feleségével, ahogy azt kérte.

Ahhoz azonban, hogy tényleg elhagyhassa a magyar börtönét és Magyarországot, az ír bíróságnak át kellett emelnie a magyar ítéletet az ír jogrendszerbe. Az erről szóló dokumentum ugyanis az igazi garancia, hogy Tobinnak tényleg le kell töltenie a büntetését, s abból derül ki, hogy a magyar ítélet alapján az ír jog szerint mennyi időt kell még rács mögött töltenie, illetve mikor, milyen kedvezményeket kaphat. Az ír igazságügyi tárca csütörtökön továbbította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az ír legfelsőbb bíróság határozatát – közölte késő délután a szaktárca –, amelyben engedélyezik a Francis Ciarán Tobin ellen kiszabott büntetés végrehajtásának átvételét, így – mint Tobin magyarországi jogi képviselője fogalmazott – „minden az eredeti terveknek megfelelően zajlik”, azaz Tobin pénteken elhagyhatja Magyarországot.

Francis Ciarán Tobin 2000 áprilisában gázolta halálra Zoltai Bence két kisgyermekét. Távollétében a bíróság három év fogházra ítélte, 2002. december 11-én kellett volna bevonulnia a számára kijelölt fegyintézetbe. Tobin Írországban hét hónapot önként leült a büntetéséből, így elvileg még 29 hónapja van hátra. Azért csak elvileg, mert ha Írországban üli le a büntetése hátralévő részét, akkor az ír bíróságnak kell a magyar ítélet alapján meghatároznia, mennyi időt kell még börtönben töltenie.

Az ír gázoló hétfőn landolt, pénteken pedig már fel is szállhat
Az ír gázoló hétfőn landolt, pénteken pedig már fel is szállhat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.