Elégtételt akarnak a bírók
A bírók nyugdíjkorhatárának azonnali és jelentős csökkentése miatt több mint kétszáz embernek – közülük vezetőknek, például táblabírósági és megyei, illetve helyi bírósági elnököknek – mennie kellett. Emiatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, és az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a bírók elmozdításával a magyar állam uniós jogot sértett. A verdikt szerint a nyugdíjkorhatár radikális leszállítása életkoron alapuló, nem igazolható hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
Ezt követően egy jogszabályváltozással lehetővé tették, hogy mindenki visszatérhessen, és a nyugdíjkorhatár csak többesztendős átmenet után csökken 65 évre. A menesztett vezetők azonban legfeljebb tanácselnöki posztot kaptak. Anyagi veszteség nem érte őket, mert a kényszernyugdíjban töltött időre járó fizetést megkapták, s még a vezetői pótlékot is folyósítják nekik. Ha viszont valaki a nyugdíjat választotta, annak csak egyévnyi fizetésének megfelelő átalány-kártérítés járt, függetlenül attól, hogy a hetvenedik életévének betöltéséig pár hónap vagy több év volt-e még hátra.
A helyzet tehát többé-kevésbé rendeződött, hiszen aki akarta, azt visszavették, bár a vezetői posztot mindenki elvesztette. A korábban magasabb beosztásban dolgozók emiatt sem vonják vissza a strasbourgi fórumhoz benyújtott panaszt – tájékoztatott Cech András. De a kényszernyugdíjazott, majd reaktivált beosztottak egy része is úgy gondolja –tette hozzá –, hogy az elszenvedett sérelmek miatt nem biztosítottak megfelelő elégtételt. Aki pedig átalány-kártérítést kapott, és a korábbi – tehát hetvenéves – nyugdíjkorhatár betöltéséig több mint egy éve volt, anyagilag is rosszul járt.
A strasbourgi fórum tavaly ősszel – a bírók jogállásáról szóló törvénymódosítása hivatkozva – tájékoztatást kért a panaszosok helyzetéről – tudtuk meg Cech Andrástól. Az ügyvéd elmondta: közölték, hogy az érintettekkel mi történt, és indokolták, hogy az általa képviselt csaknem ötven bíró több mint fele miért kéri továbbra is az eljárás folytatását. A Helsinki Bizottság nagyjából száz kényszernyugdíjazott jogi képviseletét látja el, és az ügyfeleik hasonló arányban döntöttek a panasz fenntartása mellett.
A bírók az egyezmény legalább két pontja alapján tehettek panaszt a kényszernyugdíjazás miatt. Az egyik a tulajdonhoz fűződő jog megsértése, hiszen ők joggal bízhattak abban, hogy hetvenéves életkorukig dolgozhatnak, és fizetést kapnak. Menesztésükkel ettől a jogos várománytól fosztották meg őket. Akit visszavettek, kárpótolták is, őket tehát anyagi veszteség nem érte, ami átalánykártérítés esetén már nem feltétlenül igaz.
Kifogásolható emellett a menesztés módja is, hiszen úgy állítottak fel váratlanul embereket – köztük sok határozott időre kinevezett vezetőt is –, hogy a felmentés kapcsán semmilyen érdemi jogorvoslati lehetőség nem állt rendelkezésre. Igaz, látszólag generális, mindenkire érvényes jogi normát alkottak, de azonnal látható volt, hogy kik a „célszemélyek”: elsősorban a korábbi kormány idején kinevezett bírósági vezetők. Ezzel súlyos morális sérelmet is okoztak nekik, ami pénzzel nem váltható meg. A strasbourgi bíróság előtt született már olyan verdikt, amelyben hasonló okból ítéltek meg kártérítést.
Mindazonáltal egyelőre kérdéses, hogy az emberi jogi bíróság mit kezd a panaszokkal. Cech András szerint valószínűleg még azt vizsgálják, hogy a bírók milyen sérelmekre alapozzák a panaszt. Ha azokat elfogadhatónak találják, akkor kérdéseket intéznek a magyar államhoz, esetleg további információkat kérnek a panaszosoktól. Néhány hónapot azonban valószínűleg erre is várni kell, és csak utána derül ki, egyáltalán lesz-e majd ítélet.
