A magyar katonák is szörnyűségeket műveltek
− Egyre csak nőnek a szovjet–német háború veszteséglistájáról közétett becslések. Az ön számai?
− Irtózatosan magasak a szovjet veszteségek. A németek indította agresszív, megsemmisítő háború már önmagában véve nagyszámú áldozattal járt, de nem szabad szem elől téveszteni: a Szovjetunió is bűnös rezsim volt, kivette részét a háborús aljasságokból. Mindemellett a huszadik század történelmében, s azon túl is, ez a háború járt a legnagyobb vérveszteséggel. Szovjet oldalon hozzávetőlegesen 26,6 millióan haltak meg, ebből 11,4 millió volt a katona, közülük mintegy hárommillióan német hadifogságban vesztették életüket. A német megszállás civil áldozatainak száma 15,2 millió, csupán a Leningrád köré vont német blokádban egymillióan vesztek oda. De a németek is súlyos árat fizettek: mintegy 5,3 millió katona esett el a háborúban, fele a keleti fronton. Rajtuk kívül még legalább 1,4 millió német polgár is meghalt a hadműveletek, a bombázások, a szovjet megszállás és az üldöztetések következményeként.
− Arra is vannak adatai, hány ember haláláért felelősek a tengelyhatalmakkal szövetséges csatlósállamok katonái?
− Nehéz megkülönböztetni az egyes hadseregek bűnrészességét. Annyi azonban tény, a román hadsereg volt messze a legkegyetlenebb; ez különösen megmutatkozott abban, hogy elképesztő brutalitással bántak a szovjet zsidókkal. A magyar katonákról úgy tudni, nem voltak olyan kegyetlenek, mint a románok, de ők is szörnyűségeket műveltek. Az olaszokról keveset tudunk, csak rövid ideig, 1942-ben harcoltak a keleti fronton. Leginkább a finnek tartották magukat a hadviselés nemzetközi szabályaihoz. Még rabbik is szolgáltak a finn hadseregben, zsidó katonáik a többiekkel azonos elbánásban részesültek.
− Az imént utalt rá, hogy a megszálló magyar hadsereg könyörtelenül lépett fel a polgári lakossággal szemben. A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy települések sorát dúlták fel, terrorizálták a békés lakosságot, öregeket, nőket, gyerekeket lőttek agyon, megbecstelenítették a nőket, sőt bestiális gyilkosságoktól sem riadtak vissza. Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels is tett bejegyzést naplójában a magyarok kegyetlenkedéseiről, Ukrajnában pedig a túlélők úgy mondták: a magyarok még a németeken is túltettek. Visszaigazolják kutatásai ezeket az állításokat?
− Általánosságban megállapítható, a németek, csakúgy, mint a magyarok agresszívek voltak. Minél távolabb állomásoztak a katonák a frontvonal mögött, az úgynevezett hátországban, úgy nőtt a háborús bűnök elkövetésének lehetősége. A tömeges bűntettek terepe a megszállt terület volt. Minél tovább tartott a megszállás, annál nyilvánvalóbbá váltak a hódítók politikai céljai. De eltért egymástól a német és a magyar magatartás is: míg a németek módszeresek és kiszámíthatóak voltak, addig a magyar megszállást – német irányítással – jórészt egyedi akciók jellemezték. Igaz, a magyar hadsereg is hierarchikus rendben, parancsszóra cselekedett, ám az alakulatok döntően önhatalmúan viselkedtek. A magyarok háborús bűntettei nemegyszer a német katonákat is haragra gerjesztették.
− Krausz Tamás történész és Varga Mária Éva levéltáros A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című, tavaly megjelent kötetükben az orosz levéltárakból származó dokumentumok sokságát publikálta a Horthy-hadsereg rémtetteiről, s ezek alapján állítják: a magyarok óhatatlanul belesodródtak a náci népirtásba. Más történészek védik a Horthy-mundér becsületét, kétségbe vonják a dokumentumok és a túlélő áldozatok vallomásainak hitelességét, úgymond azok a sztálini NKVD hamisítványai. Állást tud foglalni ebben a vitában?
− Szerintem hitelt érdemlőek a dokumentumok. A magyar katonák sok olyan eseményben vettek részt, amelyek során népirtás történt. Kérdés azonban, hogyan általánosíthatjuk ezeket az akciókat? Kutatásaim során arra jutottam, részvételük a genocídiumban jóval nagyobb volt a hátországban, mint a front közvetlen környékén. Mi már sok éve vitázunk e témáról, de nehéz pontos számokat kimutatni, e feladat a jövő történészeire marad. Úgy gondolom, a kegyetlenkedések egyik legfőbb mozgatórugója a katonák körében uralkodó féktelen antiszemitizmus volt. Példaként említhetem Zsolt Béla Kilenc koffer című életrajzi könyvét, amelyben a leírja a magyar fegyveres alakulatok mellé kényszerített munkaszolgálatosok élményeit az antiszemitizmusról, a fajgyűlöletről és a mindennapi kegyetlen bánásmódról.
− A magyar történészek sem tagadják, történtek atrocitások, de azokat a partizánháborúval magyarázzák. Mint mondják, a szovjet irreguláris erők – náci szóhasználattal banditák – felrúgtak minden civilizált hadijogot, s hozzáteszik: a megszálló magyar katonaság civilekkel szembeni „túlkapásai” is annak tulajdoníthatók, hogy a lakosság segítette a partizánokat, vagy legalábbis a „banditák” túszul ejtették őket.
− A partizán-hadviselés tagadhatatlanul radikalizálta a megszállási politikát. A szovjet partizánok – a bűnös rendszer részeként – nem tartották be az idevonatkozó nemzetközi törvényeket, ugyanakkor akadtak olyan egységek is, amelyek nem működtek együtt Moszkvával. Másfelől viszont a partizáncsapatok joggal szálltak szembe a megszállókkal, akik alsóbbrendűként kezelték a lakosságot és a legtöbb esetben halált, elnyomást hoztak rá. Ilyen belső függőségi viszonyok miatt nehéz általános véleményt alkotni – írtam e bonyolult kérdésről a Barbarossa hadművelet című monográfiámban is. Úgy gondolom, a könyörtelen partizán-hadviselés a náci Németország és a vele szövetségesek agressziójának következménye, egyúttal ez következett a Wehrmacht és a magyar hadsereg mentalitásából is.
− Németek, románok, magyarok... végül is mindegy. Hogyan válhat egy földművesből, sarki fűszeresből, vagy tanárból lett katona bestiális gyilkossá? Milyen stációkon ment át Hans vagy János, amíg erkölcsi aggályok nélkül gyilkolt?
− Régóta vitatott dilemmáról van szó. Ezek az emberek nem mindig cselekedtek gyilkosként, de azzá válhattak, s a dolgok itt dőlnek el. Átalakulásukban azok a struktúrák a meghatározóak, amelyekben cselekedtek. Vagyis a rezsim jellege, a hadsereg, a háború hármas rendszere adta meg a brutális akciók keretét. Nem véletlen, hogy a háború után már nem ismétlődtek meg hasonló bűncselekmények. Hangsúlyozom, ez nem vád: ilyen helyzetben legtöbbünkkel ugyanez megeshet.
− E genocídiumvitákban azt is mondják, hogy Hitler és náci bűntársai szabták meg a Szovjetunió elleni totális háború menetét. Vagyis az akkori magyar vezetőket, mindenekelőtt Horthy Miklós kormányzót nem terheli felelősség: nem adtak parancsot a népirtásra. Mi több, Sztálin sem akarta, hogy a nürnbergi háborús bűnösök bírósága elé citálják Horthyt. Mit gondol erről?
− Hitler és Horthy között kétségtelenül nagyok a különbségek. Ám a Horthy-rezsim úgy döntött, felsorakozik a németek szövetségesei mellé, s ez a lényeg. Ebből következik, a magyar állam, csakúgy, mint a többi csatlós állam, szintén háborús bűnös. A magyarok léphettek volna másképp is. Példa erre Finnország: katonái jószerével nem követtek el bűnöket a szovjetekkel szemben.
− A háborús bűnök sorában felemlegetik, hogy a vörös hadsereg éppen olyan kegyetlen volt, mint a Wehrmacht. Budapest elfoglalása után – éppen úgy, mint Berlinben – a szovjet katonák fosztogattak, tömegesen erőszakolták meg a nőket. Mit gondol, ez egyfajta felülről jóváhagyott bosszú volt? Lehet egyenlőséget tenni a sztálini terror és a náci barbarizmus közé?
− Bizonyos, hogy a szovjet katonákban munkált a bosszú érzése, volt is ennek jogos alapja, amely aztán felszínre tört a magyarországi, de különösen németországi benyomulásuk során. Másrészt a tömeges nemi erőszakban kifejezésre jut a sztálini rezsim kegyetlen, bűnös jellege is. Kelet-Közép-Európa és Kelet-Németország meghódítása, megszállása során egymásba fonódtak a különböző motivációk. Aztán azt se feledjük: a rendszer saját polgárait is bántalmazta, deportálta, száműzetésbe kényszerítette, s ennek a lengyelek, finnek, de főként a balti népek is áldozatul estek. A német hadifoglyok mintegy 30 százaléka belehalt a szovjet fogságba.
− Mi magyarok gyakorta mondjuk, hogy a társadalom még mindig képtelen reálisan szembenézni a huszadik század történéseivel, beleértve a kommunizmus bűneit is. Ebben szerepet játszott, hogy a szocializmus évtizedei alatt eltitkolták a valóságot: nem volt szabad beszélni a háború rémtetteiről, hogy az ne zavarja a „megbonthatatlan” szovjet–magyar barátságot. Amennyire tudom, a német közvélemény hosszú és keserves vitákon ment keresztül, amíg leszámolt a náci múlttal. Mi erről a véleménye?
− Ez nagyon fontos kérdés. 1945 után Németország története másképp alakult, mint a magyaroké. Németország megosztott nemzet lett; a történetírás, a történészszakma Nyugaton teljesen másként fejlődhetett, mint Kelet-Németországban. Az NDK és Magyarország mozgásterét e tekintetben is meghatározta a Szovjetunióhoz fűződő baráti viszony, ami azt jelentette, hogy számos problémát a szőnyeg alá söpörtek. Így a szocialista Németország soha nem érezte kötelességének, hogy felelősséget vállaljon a holokausztért, soha nem fogadta el zsidóellenes bűnként a holokausztot. Mi Nyugat-Németországban nagy szakértelemre, tapasztalatra tettünk szert, ahogy múltunk feltárásában vizsgáltuk-kutattuk az 1935-től 1945-ig tartó időszakot. Csak remélni és tanácsolni tudom azt az alaposságot, tisztaságot és akadémiai precizitást, amelyre hosszú folyamat után szert tettünk. A kelet-európai társadalmaknak is képessé kell majd erre válniuk az 1945 előtti és utáni múltfeltárásuk során. Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy e folyamat keservesnek bizonyulhat. Mégis meg kell tenni, ha meg akarjuk érteni és haladni a múltat, s új világot akarunk létrehozni, amely élesen szemben áll a múlt történéseivel.
Névjegy
Christian Hartmann A közelmúlt és korunk történelmével foglalkozó müncheni Institut für Zeitgeschichte vezető munkatársa, a Bundeswehr Egyetem vezérkari akadémiájának tanára. Az 54 éves hadtörténész számos tudományos munka szerzője. Barbarossa hadművelet címmel nemrég jelent meg a Szovjetunió lerohanását elemző monográfiája.
Ebben Hitler totális háborújának részletein túl annak máig ható következményeit is elemzi. Mint megállapítja, az őrült terv nemcsak a Harmadik Birodalom bukását pecsételte meg, hanem ez volt Kelet-Közép-Európa szovjet megszállásának kiindulópontja, így vált lehetővé, hogy 1945 után a Szovjetunió szuperhatalommá emelkedjen. Rendszeresen publikál a német sajtóban, neve szakértőként szerepel több háborús film, köztük A bukás, a Sophie Scholl vagy az Ellenség a kapuknál stáblistáján.
