Bemutatták Pécsett azt a Zsolnay vázát, amit a város közgyűjteménye, a Janus Pannonius Múzeum vásárolt meg egy fővárosi aukción. Az 1906-os milánói világkiállításra készült vázáról tudni kell, hogy sorsa kalandos volt, hisz a mailandi expó magyar pavilonja leégett, ám e kerámiaköltemény túlélte a vészt.  Ezt követően eladták, és több mint száz évig eltűnt a műgyűjtők szeme elől. Aztán a Virág Judit Galéria decemberi aukcióján megjelent, ahol a 10 milliós kikiáltási árat a licitálók feltornászták 19 millióra, s így ez lett a magyar műtárgy piacon legdrágábban eladott Zsolnay. A győztes mégse vihette el az eozin fényű alkotást, mivel a pécsi múzeum élt elővásárlási jogával.

Szerdán a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben mutatták be a vázát. Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere mintegy kétszáz helybéli előtt méltatta a múltja miatt kultikus tárgy egyedi és grandiózus szépségét. A váza – amin öt ruhátlan nőalak táncol körbe egy gránátalmafát – a Zsolnay egyik legmeghatározóbb tervezőjének, Apáti Abt Sándornak a munkája. Páva úgy fogalmazott: Zsolnay városa nem teheti meg, hogy ha feltűnik egy ilyen tárgy, akkor azt nem akarja megszerezni. Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy a vázát értékesítő galéria vezetője, Törő István bejelentette, cége lemond arról a 3,8 millióról, amit közvetítődíjként kapna, s ezt a pénzt, valamint három éven át még 2-2 milliót felajánl egy olyan egyesület finanszírozására, ami a Zsolnay kerámiát népszerűsíti.

Noha nem kérdés, hogy a páratlan Zsolnay-gyűjteménnyel rendelkező város komoly értékkel gazdagodott, a tényekhez tartozik, hogy a váza megvásárlása szokatlan módon ment végbe. A pécsi múzeum szakmai irányítói ugyanis nem tudtak arról, hogy vázát vesznek. A liciten a gazdasági igazgató vett részt, s ő jelentette be az intézmény vásárlási szándékát. Hogy a szakmai vezetés miért nem tartotta fontosnak megvenni a vázát, arról a múzeum igazgatója és az iparművészeti tárgyak gyarapításával foglalkozó muzeológus – a város vezetőinek tilalma miatt – nem beszélhet. Ugyanakkor kiszivárgott, hogy az intézmény szakmai vezetése aligha indítványozta volna a vásárlást. Bár bravúros és jellegzetesen zsolnays alkotás Apáti hirtelen feltűnt munkája, ám a műtörténészszakma – valószínűleg amiatt, hogy száz év alatt elfelejtődött ez a váza – még nem formált róla kiérlelt véleményt.

A múzeum persze azért sem gondolhatott a vásárlásra, mert arra egy fillérje sincs. Ha venni akar valamit, akkor – immár évek óta – csak pályázati forrásból teheti, s azt is legfeljebb 1-2 millió forint erejéig. Annak nincs általános szabálya, hogy egy magyarországi közgyűjtemény miképp költhet műtárgyvásárlásra, konvenciója viszont van a műveletnek. S az szinte valamennyi múzeumban hasonló, jelesül: az intézmény hozzáértői a kiszemelt tárgyat elemzik, és készítenek egy vásárlási javaslatot, amit fenntartójuk elé terjesztenek. Vagyis a szakma javaslatára döntenek a politikusok a vételről. Pécsen ez másképp történt: a politikusok eldöntötték, hogy a vázát megveszik, és rábízták a dolgot a bizalmukat élvező gazdasági igazgatóra.

– Mindez felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját – vélte egy, az ügyben nem érintett muzeológus –, hisz a szakma megkérdezése és a közgyűlés felhatalmazása nélkül döntött valaki a közgyűjtemény gyarapításáról és a közpénz elköltéséről.

Hogy pontosan ki döntött a vásárlásról, azt nem lehet megtudni. Páva Zsolt ünnepi szavaiból az derült ki, hogy igazából még nem is döntöttek, hiszen a városi közgyűlés még csak ezután határoz a finanszírozásról. A bemutatót követően a polgármestert próbáltuk arról faggatni, hogy akkor most végül is ki döntött a színfalak mögött a 19 milliós vásárlásról, s a városvezetők miért nyúltak át a múzeumi szakemberek feje fölött. Páva ünneprontónak minősítette a kérdést és annak gazdáját, s nem nyilatkozott.

Helyére emelik a vázát