Az összefogás kérdései már az asztalon

Bajnai Gordon hátralépett, és új, külső miniszterelnök-jelöltet szorgalmazott a tárgyaláson.

Több felvonásban, órákon át tárgyalt egymással kedden az MSZP és az Együtt–PM vezetősége a szocialista párt Jókai utcai székházában. A tárgyalások megkezdéséről az után döntöttek, hogy az Együtt–PM elnöksége a szocialistákkal megkötött szövetség megerősítéséről, a szélesebb összefogás megteremtésének felülvizsgálatáról döntött. Bajnai Gordon ezután már közös listáról és közös jelöltekről beszélt, és jelezte: kész miniszterelnök-jelölti ambíciójáról is lemondani.

A tárgyalás első körét kedd délben tartották, s az egyeztetés majd három órán át tartott. Bajnai Gordon az Együtt–PM meghatározó személyiségeivel, Szigetvári Viktorral, Kónya Péterrel és Jávor Benedekkel érkezett az MSZP székházához, s a delegáció tagja volt az egykori szabad demokrata Gulyás József is, akinek közös egyéni jelöltségét épp a szocialisták vétózták meg a korábbi tárgyalások során.

Utóbb a volt kormányfő nem, csak Szigetvári Viktor nyilatkozott. Arról beszélt, hogy az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért is eltökélt abban, hogy mindent megtegyenek a választási győzelemért.

Bajnai Gordon távozik a megbeszélés első fordulójáról
Bajnai Gordon távozik a megbeszélés első fordulójáról

– Érdemi és komoly tárgyalásokat kezdtünk meg, és ezeket folytatni fogjuk. Minden olyan kérdés, amely segíteni tudja a győzelmet, asztalon van – mondta Szigetvári, azt azonban cáfolta, hogy már felmerült volna Gyurcsány Ferenc esetleges szerepeltetése a lehetséges közös listán, de hozzátette: jelenleg a közös cél elérését szolgáló megoldásokat keresik, ha ez a kérdés felmerül, akkor erre is megtalálják majd a választ. Szigetvári Viktor újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a tárgyalásoknak nincs konkrét határidejük, mert – mint mondta – minden, ami ultimálja a folyamatot, hátráltatja a közös cél elérését. A politikus azt is egyértelművé tette, hogy nem vetődött fel olyan igény, hogy a már megkötött szövetséget felszámolják.

A Népszabadság információi szerint a tárgyalások első fordulójában az Együtt–PM közös listát ajánlott, és Bajnai Gordon egyértelművé tette: feladja miniszterelnök-jelölti ambícióját, és új, külső közös kormányfőjelölt megnevezését szorgalmazza, akit viszont – mint a legerősebb ellenzéki párt – az MSZP jelölhetne. (Ezzel kapcsolatban Róna Péter közgazdász neve röppent fel, de ezt minden bennfentes forrásunk egyértelműen cáfolta.)

Úgy tudjuk, e ponton bicsaklott meg először az egyeztetés, miután a szocialisták közölték: a közös listavezető és a közös miniszterelnök-jelölt jelen esetben nem külső személy, hanem a pártelnök, Mesterházy Attila, a kongresszus őt jelölte. Szintén több forrásból is megerősített információink szerint az Együtt–PM kész a meglévő 31 egyéni választókörzetéből is átadni néhányat az újonnan csatlakozóknak, pontos számról azonban állítólag az első körben érdemben még nem esett szó. Ehhez tartozik, hogy – mint azt korábban megírtuk – az MSZP egyelőre elszántnak mutatkozik abban, hogy a saját 75 körzetét megtartsa, forrásaink szerint azonban már felmerült azt is, hogy ha Mesterházy a közös listavezető és miniszterelnök-jelölt, akkor még ez is tárgyalási alapot képezhet. Azt is megerősítették forrásaink, hogy Bajnaiék számára nem feltétel a közös lista esetén, hogy azon Gyurcsány Ferenc ne szerepeljen. Ez abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy a szövetséget alkotó Párbeszéd Magyarországért, a Szolidaritás és a Milla vezetői is meglehetősen éles kritikákat fogalmaztak meg korábban a volt miniszterelnökkel kapcsolatban.

Állítólag a következő napokban a Szocdemeket, a Liberálisokat és a Demokratikus Koalíciót is megkeresik a közös helyzetértékelés érdekében. Az bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc jelenleg külföldön tartózkodik, szabadságon van. A tárgyalások megkezdése kapcsán a közösségi oldalán üzenve azt írta: „begyorsult” az élet, de a DK-soknak most nem szabad triumfálniuk, az a legjobb, ha visszafogottak maradnak. „Ha persze szükség lesz a személyes jelenlétemre, akkor hagyunk csapot-papot, és pár óra alatt otthon vagyunk” – fogalmazott a volt kormányfő.

Újragondolás, kegyelemkenyér és a szolgaság körforgása

„Bölcs dolognak tartjuk, hogy az MSZP–Együtt azt a megállapodást, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és nem növelte támogatottságát sem, újra akarja gondolni. Ha az újra gondolás azt jelenti, hogy közös miniszterelnök-jelöltet, közös programot és közös jelölteket hajlandó ez a két párt elfogadni, akkor a Liberálisok is készek részt venni egy ilyen együttműködésben” – fogalmazott lapunknak Fodor Gábor, hozzátéve: „Azt gondolom, hogy az egész megállapodást kellene újragondolni, és itt az ideje egy széles körű ellenzéki együttműködést kialakítani” –tette hozzá. A Liberálisok elnöke szerint az ellenzék legjelentősebb pártjának, a szocialistáknak kell meghatározónak lenni abban, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelölt, hiszen majd nekik kell a támogatás döntő többségét biztosítani mögötte. Saját pártjáról szólva a politikus kijelentette: önálló indulásra készülnek, hiszen a 106 egyéni-jelölt kétharmada megvan már. „Mi vagyunk a legfiatalabb ellenzéki párt, de ennek ellenére decemberben már két százalékon mérte a párt támogatottságát az egyik kutatócég”– mutatott rá Fodor Gábor.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Schmuck Andor, a Szocdemek elnöke azt mondta: egyelőre senki sem kereste szervezetüket az újrakezdett együttműködési tárgyalásokkal kapcsolatban.

Az egykori szocialista politikus ismét megerősítette, hogy pártja sem pozíciót, sem parlamenti helyet nem kér „az új székfoglaló rendezvény” során, továbbra is a Szodcemek korábban elfogadott, a nyugdíjasok érdekeit szolgáló tizenöt pontos program megvalósítására kér garanciát. Schmuck szintén szorgalmazta a szociáldemokrata tömörülés korábbi javaslatát, vagyis azt, hogy fordítsák a szegények támogatására azt az állami kampánypénzt, amelyet az új választási eljárási törvény értelmében hívhatnak le az országos listával rendelkező pártok. „Kegyelemkenyér helyett költsük kenyérre” – tette hozzá.

A politikus kérdésünkre válaszolva elmondta még, hogy ellenzéki minimum nélkül szerinte nem lehet valódi összefogást alkotni, ha az elvekről nem esik szó, akkor csak becsapják a választókat. A Szocdemek vezetője kérdésünkre elmondta: továbbra is zajlik a 106 egyéni jelöltjük felkészítése. A párt országos listáját később állítják össze annak alapján, hogy a jelöltek közül ki mennyi ajánlást tudott gyűjteni.

A legtöbbet kapott jelölt lesz a listavezető, őt követik a többiek a megszerzett aláírások számának arányában.

Megszólalt az ügyben Schiffer András is. Az LMP társelnöke a közösségi portálon közzétett nyilatkozatában arról ír: nem állhat elő olyan helyzet, hogy az LMP részt vegyen az „álbaloldali kurzus reinkarnációjában”. Hozzáteszi: súlyos áldozatok árán bizonyították, hogy van, ami nem eladó. „Mi, zöldek, arra szerződtünk, hogy megszakítsuk a szolgaság körforgását.

Azt a körforgást, amely egyik oldalról az ország erőforrásainak gátlástalan feléléséről és kiárusításáról, másfelől a politikával összefonódott oligarchák uralmáról szól. A szolgaság körforgásában – immáron negyedszázada – a képzetlen magyar munkaerőt egyre brutálisabban zsákmányolja ki a külföldi tőke és a hazai oligarchák. Ezt a körforgást a politikai elit azzal tartja fenn, hogy a politikai közösség egyik felét a „kommunistákkal”, másik felét Orbán Viktorral (és persze Horthy Miklóssal) ijesztgeti. Mi, LMP-sek szeretnénk, ha a politika végre kiszállna a történelemkönyvekből – írta a Facebookon a politikus. Schiffer hangsúlyozta: az LMP-sek addig politizálnak, amíg a politikai elveik mentén tehetnek az országért. „Másként nincsen értelme” – fogalmazott.

Horváth: Nem Gyurcsány kedvéért

Nem Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kedvéért kezdődnek újra a tárgyalások az ellenzéki pártokkal – jelentette ki tegnap Horváth Csaba, az MSZP alelnöke egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Arra hívta fel a figyelmet, hogy – idézzük Horváth Csabát – „a demokratikus oldal palettáján még több olyan szereplő is található, aki érdemi politikai hozadékkal rendelkezhet”. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.