Eltűnt és kéregetett az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány vezetője

A 22 éves veszprémi Sinka Vivien kiment az utcára, hogy eltűnjön. Átélje a csellengő, otthonról megszökött gyerekek sorsát, mindennapi élményeit, megaláztatását, bizonytalanságát. Az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány alapítója és vezetője azt mondja: piacot kutatott.

Meglepő tapasztalata, hogy eltűnni rémületesen könnyű, akkor is, ha tulajdonképpen szem előtt marad az ember. Akciójáról csak a rendőrök tudtak, a közvetlen barátai, távolabbi ismerősei két napig keresték telefonon, e-mailban, pedig ő csak saját városa főutcáin bóklászott, kéregetett, embereket szólított meg, éjszaka pedig lépcsőházban aludt.

A fiatalok, akiket megállított, nem segítettek rajta. Elmentek mellette, tőlük nemcsak pénzt, de többnyire egy jó szót, megértést vagy részvétet sem kapott. Főleg a harminc–harmincöt év közötti emberek adtak volna neki pár százast, de minden esetben bevallotta, hogy csak szerepet játszik, s csupán feljegyezte magának, hány forintja gyűlt volna össze. Nem sok. Naponta összesen egy ezresre számíthatott. Egy idősebb házaspár ki akarta hívni rá a rendőrséget.

Mások nem tudták eldönteni, mi a jobb: ha adnak neki, lehet, hogy tovább csavarog, s nem kényszerül vissza a szülői házhoz. Ha viszont nem adnak, akkor lehet, hogy nem lesz pénze hazavonatozni, cselleng tovább, és valakik kihasználják. A társadalom tanácstalan és gyanakvó az elveszett, eltűnt, elszökött gyerekekkel, fiatalokkal szemben. Legalábbis szemtől szemben az utcán. A közösségi hálón viszont már sokan segítenek, legalább egy megosztással.

2012-ben 16 ezer gyerek eltűnését jelentették be Magyarországon (tavalyi adat még nincs), közülük 14 ezren kiskorúak voltak, sorolja a rendőrségi adatokat Sinka Vivien. A 14 ezres szám nem azt jelenti, hogy ennyi kiskorú tűnik el évente, mivel a statisztika egy számban összesíti az ilyen eltűnéses eseteket. 1300–1500 közé tehető azoknak a kiskorúaknak a száma, akik 9-10 ezer ügyet generálnak. Ők azok, akik évente többször szöknek meg és adnak munkát a hatóságoknak. Az egyik „csúcstartó” 37 alkalommal lépett meg az intézetekből 2011-ben. Vivien szerint igen vegyes a kép. Lányokat és fiúkat nagyjából egyenlő arányban keresnek, a nemek szerint nehéz jellemző tendenciákat fölvázolni. Tizenkét-tizenhárom évesek is ugyanúgy tűnnek el, mint tizennégy éven felüliek.

„Eltűnt B. Beáta 12 éves kaposvári kiskorú lány 2013. december 9-én. Ezen a napon hazaindult az iskolából, azonban oda már nem érkezett meg, és azóta életjelet sem adott magáról. Beáta 150 cm magas és 40 kg súlyú, vékony testalkatú. Haja gesztenyebarna színű, hátközépig érő, általában egy copfban hordja. Szeme szintén barna színű. Eltűnésekor bordó-piros kapucnis, derékig érő dzsekit, valamint kék farmert (oldalán hosszanti irányban narancssárga csík húzódik), valamint rózsaszín téli cipőt viselt. Iskolatáskája zöldessárga színű. Válltáska is volt nála, ami fehér vászonból készült, szegecses mintával, csíkos vállpánttal. Fülében szívecskés fülbevalót viselt.”

A Dunántúlról valamivel kevesebben fordulnak az alapítványhoz, mint az Alföldről. Sokan Budapestről mennek világgá, s nem kevesen külföldön kötnek ki. Hoztak haza már lányokat olasz és holland bordélyházakból, s fájdalmasan sokan lesznek bűncselekmények áldozatai. Az alapítványi honlapon jelenleg is több olyan fiatal fotója van, akiknek a képét gyászszalaggal jelölik, s a szülők tudatják: befejezhetik a keresését, mert lányuk, fiuk holttestét megtalálták a rendőrök.

Vivien azt mondja: az eltűntek közül többeket emberkereskedők visznek külföldre, prostitúcióra kényszerítik vagy drogfutárként használják őket. A rendőrség adatai azt mutatják: 2009 és 2012 között huszonöt eltűntről derült ki, hogy gyilkosság áldozata lett. Sajnos az öngyilkosság is gyakori. „Szerbiában holtan találták B. Zsoltot. A 23 éves felsőberecki fiatalembert 2012. december 30-án dél körül látták utoljára barátai, amikor is a Bodrog partjánál elváltak tőle. Részvétünk a családnak!”

„Elhunyt R. F. Antal 18 éves bajai fiatal, aki 2013. április 20-án tűnt el. Részvétünk az egész családnak!” Újsághír: Szirmabesenyőn, a Sajó utca végén, a folyóban találták meg kedd délután annak a 19 éves sajóvámosi lánynak a holttestét, aki még az elmúlt hét elején tűnt el. A lány Miskolcról, a középiskolából elindult, de nem ért haza, táskáját –benne irataival, pénzével és mobiltelefonjával – a Szirmabesenyő és Sajóvámos közötti híd közepén találták meg. Szerencsére a gyerekek többsége egy idő után épségben hazatér, vagy az alapítvány a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a Facebook-közönségével közreműködve megtalálja.

„Előkerült M. Ilona 14 éves kiskorú lány, aki 2013. december 19-én Szolnokról otthonából ismeretlen helyre távozott. A család köszöni a sok megosztást. Keresését ezennel megszüntetjük.” „Előkerült Vida Henrietta 15 éves dánszentmiklósi (Pest megye) fiatalkorú lány, aki 2013. október 20-án a hajnali órákban otthonából ismeretlen helyre távozott. Édesanyja köszöni a segítséget és a sok megosztást.” Az eltűnések döntő részét – 85 százalékát – olyan esetek teszik ki, amikor az érintettek engedély nélkül távoztak a gyermekvédelmi intézetből, majd néhány napon belül előkerültek.

A családokból történő szökések oka általában a szülőkkel szembeni konfliktusokból adódik. Néha a rossz bizonyítvány következményeitől való félelem is elegendő ahhoz, hogy a gyerek nekivágjon az utcának. Máskor a figyelem, a törődés és a megértés hiánya vált ki ellenérzést, bizonytalanságot bennük. Nem ritka, hogy a családban uralkodó állapotok elől menekülnek. Az eltűnt gyerekek egy részét nem is keresik a szüleik, bejelentést sem tesznek a rendőrségen. Az alapítvány csak azután osztja meg kérését a közösségi oldalon, ha a szülő ebbe beleegyezett.

Ilyenkor felveszik a kapcsolatot a külső segítőikkel, ismerőseikkel, velük azokat a keresést segítő információkat is közlik, amelyeket nem tesznek ki a Facebook-oldalra. Manapság 100 ezer forintért lehet gyereket venni, állítja Vivien az alapítvány tapasztalatai alapján. Léteznek bűnözői csoportok, melyek főleg az intézetből szökött gyerekeket csábítják magukhoz vagy viszik el erőszakkal. Ezek a gyerekek gyakran az interneten ismerkednek meg velük, s már eleve hozzájuk mennek, miután otthagyták az intézetet. A többségük nem sejti, mi vár rá. A gyerekek és fiatalok „felkarolói” sok esetben büntetett előéletűek.

„Eltűnt H. Zsuzsanna 17 éves fiatalkorú lány Újkenézről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), 2013. október 15-én. A család Írországban lakik, és 2013. október 3-án látogattak haza Magyarországra. Zsuzsanna eltűnésének napján 10 órakor a nagymamájától indult haza, közben betért egy kisboltba üdítőt venni, és utána már senki nem látta. Egy nappal később, október 16-án 15 óra környékén a saját telefonjáról felhívta a szüleit, és azt mondta, hogy Siófokon van és majd megy haza. A telefonját hirtelen kinyomták, a szülők ettől a pillanattól kezdve nem tudják elérni. Előzmények: 2013 májusában is itthon volt a család Magyarországon.

Akkor Zsuzsanna megismerkedett egy 22 év körüli fiatalemberrel, aki egy napon keresztül letagadta, hogy nála van. A fiatalember zűrös múlttal rendelkezik. A szülők attól félnek, hogy a férfi ismét felvette a lányukkal a kapcsolatot, és illegális szerek fogyasztására kényszeríti.”

A neten Tear néven ismert Vivien – aki dalokat is szerez, a zene érzelmi erejével is hatni próbál a fiatalokra – az édesanyjával két éve működteti az alapítványt. Telefonköltségük havi 80 ezer forint. Pénzügyi tartalékaik kimerülőben. Keresik a támogatókat. Négy veszprémi pszichológus ingyen dolgozik nekik, s vannak más önkénteseik is, de a keresés költségeit nem lehet megspórolni.

Most azt szeretnék elérni, hogy a telefontársaságok az úgynevezett kollégakövető cellainformációs rendszerüket egy családi csomaggal is kiegészítsék. Ennek a rendszernek a segítségével nyomon tudnák követni a gyerekek mozgását. Az alapítvány közösségi honlapján sorsok, kétségbeesett segélykérések, köszönetek, drámai történések lenyomatai olvashatók. A szökések némelyikének Vivien által elmondott drámájáról Gulyás József vajdasági költőnek a kisebbségek sorsáról írt verssorai jutottak eszembe: „…van honnan szökni, de nincs hová”. Egyre gyakrabban próbálkoznak viszont néhányan azzal, hogy szórakozásból eltűntként tegyék ki egy-egy haverjuk vagy barátnőjük arcképét. Volt, aki közülük úgy fogalmazott: jó buli lehet megélni, hogy mennyien keresik az embert.

Sinka Vivien azért „szökött meg”, hogy átélje a csellengő, otthonról megszökött gyerekek sorsát, mindennapi élményeit, megaláztatását, bizonytalanságát
Sinka Vivien azért „szökött meg”, hogy átélje a csellengő, otthonról megszökött gyerekek sorsát, mindennapi élményeit, megaláztatását, bizonytalanságát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.