Eddig 95 ezer határon túli jelezte: részt kíván venni a választáson

Négy és fél millió magyar háztartásba kézbesíti a napokban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztató levelét a posta. A borítékban levő nyomtatvány kitöltésével – de akár az interneten keresztül, az iroda honlapján is – mindenki megtilthatja, hogy személyes adatait a közelgő választási kampány során kiadják a pártoknak.

A polgárok rendelkezhetnek úgy is, hogy a nyilvántartásban szereplő adataikat más célokra se adják ki, de ha valaki így dönt, kimarad a nemzeti konzultációkból. Az elismert 13 nemzeti kisebbséghez tartozók ugyanezen a nyomtatványon kérhetik a nemzetiségi névjegyzékbe való felvételt, ám aki valamely kisebbségi listára kíván szavazni, a pártlistákra nem adhatja le a voksát.

A fogyatékkal élők most jelezhetik azt is, hogy milyen segítséget kívánnak igénybe venni választójoguk gyakorlásához. Kérhetik, hogy a szavazásról szóló értesítőt Braille-írással küldjék meg, igényelhetnek a szavazókörbe is olyan sablont, amellyel önállóan tölthetik ki a szavazólapokat, s akinek szüksége van rá, jelezheti, hogy biztosítsanak neki akadálymentes szavazóhelyiséget. Ha pedig valaki szövegértési gondokkal küzd, „egyszerűsített, könnyített” szövegezésű tájékoztatót kaphat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tőmondatokban igyekeznek majd elmagyarázni a választással kapcsolatos tudnivalókat.

Az előkészületeknek a mostani levél az első érzékelhető jele, de az NVI a háttérben gőzerővel dolgozik, és eddig nagyjából 1,3 milliárd forint értékben kötöttek már szerződést elsősorban informatikai eszközökre és szoftverekre. Folyik emellett a nemzeti távközlési gerinchálózat fejlesztése is. A közelmúltban felmérték, hogy az önkormányzatok rendelkeznek-e a szükséges feltételekkel a szavazás lebonyolításához. Kiderült, hogy ezres nagyságrendben van szükség számítógépes munkaállomásokra és nyomtatókra, amelyeket hamarosan átadnak.

Nagyjából végleges a központi névjegyzék, amelybe valamennyi választójoggal és magyarországi lakcímmel rendelkező, 17 évnél idősebb személyt automatikusan felvettek. Elkészült a szavazás lebonyolításához szükséges jogszabályok zöme, és kiderült az is, hogy hatvan különféle nyomtatványt használnak majd a tavaszi országgyűlési és európai parlamenti választáson. Néhány jogszabály azonban még hiányzik: rendeletet kell alkotni például a választási eljáráshoz kapcsolódó határidőkről, valamint a sajtó részvételének feltételeiről.

A szavazás napján ötven-hatvanezer ember közreműködésére lesz szükség, ők a választási bizottságokban és irodákban, illetve a szavazókörökben dolgoznak majd. Az irodák munkájába bármely közszolgálati tisztviselőt – kormány- és köztisztviselőt, illetve közalkalmazottat – bevonhatnak, függetlenül attól, hogy egyébként milyen közintézmény foglalkoztatja. Ezért díjazás jár, például a helyi választási irodák tagjai harmincezer, a választott szavazatszámláló bizottsági tagok húszezer forintot kapnak, ami a 2010-es összeg kétszerese.

A körülbelül 11 ezer szavazókörben 44 ezer ember dolgozik majd – mindenütt legalább három szavazatszámláló és egy jegyzőkönyvvezető lesz –, s csak az ő tiszteletdíjuk majdnem egymilliárd forint. Egyenként kis összeg, de a nyolcmillió választásra jogosult értesítése is hasonló nagyságrendű kiadást jelent: ez személyenként mindössze 130 forintba kerül, a számla azonban meghaladja az egymilliárdot. Az országgyűlési választásra egyébként ötmilliárd forintot különítettek el, és ebből legalább másfél milliárd személyi juttatásokra megy el, s milliárd közeli tétel lesz a nyomdaszámla is.

A decemberi adatok szerint már jóval több mint félmillió új állampolgártársunk tette le az esküt, és tegnapig 95 ezer határon túli magyar jelezte, hogy szavazni kíván. Közülük 43 ezren Romániában, 17 ezren Szerbiában, 950-en Németországban, négyszázan az Egyesült Államokban élnek. A kettős állampolgárságot tiltó országokból viszont – közéjük tartozik Ausztria, Szlovákia és Ukrajna – mindössze hétszázan regisztráltak.

Orbán Viktor újabb levelet írt – A kormány 900 ezer külföldön élő szavazóval számol

A kormányfő újabb levelet írt a határon túliaknak: a Népszava információja szerint boldog karácsonyt kívánt, egyúttal mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a magyarországi választáson. Igaz, ennek túl nagy jelentősége nincs, mert két-három országos listás mandátumnál több sorsát aligha befolyásolhatják. A külföldi voksok legfeljebb akkor értékelődhetnek fel, ha a pártok között szoros lesz a verseny, illetve ha azok döntik el, lesz-e valamelyiknek kétharmados többsége. Orbán Viktor tavaly tavasszal már írt a határon túli magyaroknak, és akkor a 160 ezer levél 41 millió forintba került. Ha a népesség-nyilvántartás adatbázisát használták, abban a 2011 óta állampolgárságot szerzett félmillió személy címe biztosan megtalálható. Ha ötszázezer levelet adtak postára, az 120-130 millió forintba kerülhetett. Egyébként ha valaki nem akar többé ilyen irományokat kapni, a személyi adatok nyilvántartásáról szóló törvény szerint megtilthatja adatai kiadását. Ebben az esetben a Miniszterelnökség kérését is meg kell tagadni, annak ellenére, hogy azt jogszabály hatalmazza fel, hogy a polgárok személyre szóló tájékoztatása céljából lakcímadatokat igényeljen.

Potenciálisan 900 ezer külföldön élő magyar választópolgárral kell számolni. Közülük 350 ezernek van állandó magyarországi lakóhelye. Utóbbiak többsége – országonként 100-150 ezer ember – Nagy-Britanniában és Németországban él – erről Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára beszélt csütörtökön. A fideszes politikus szerint Londonból és Berlinből megkapták a hozzájárulást, hogy akár sportcsarnokban vagy iskolában szervezzék meg a választásokat – írta az MTI. Ez azért érdekes, mert korábbi külügyi közlés szerint nincs szükség az érintett államok kormányainak hozzájárulására. A három évvel ezelőtt hatályba lépett egyszerűsített honosítással kapcsolatban Németh 550 ezerre tette az ily módon magyar állampolgárságot szerzett személyek számát. Egy részüknek külföldi állandó lakhelye van, ők levélben fognak szavazni – idézte az MTI az államtitkárt.

 

A választás lebonyolítása ötmilliárd forintba kerül
A választás lebonyolítása ötmilliárd forintba kerül
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.