Tiszta őrület

Nyolcszáz elmebeteg és alkoholista tudja a mobiltelefonszámát. Mégis ritkán hívják. Csak akkor, ha baj van. De akkor őt keresik a betegek, nem a saját családtagjaikat, ezért mindig elérhető, legyen éppen színházi előadáson vagy a gyereke születésnapján.

Sosem vágyott elegáns magánrendelőre, pedig tapasztalt pszichiáterként kényelmesen megélne belőle. Harangozó Judit jó helyen van. Éppen ott, ahová vágyott. A legmélyebb szenvedés poklait megjárt skizofrének, bipoláris zavarral élők, borderline szindrómások, alkoholbetegek és a drogtól szabadulni igyekvők között. A józsefvárosi Kálvária téren található nappali, ambuláns és közösségi ellátást nyújtó pszichiátria – amely fenntartóján, az Ébredések Alapítványon keresztül kötődik a Semmelweis Egyetemhez – vezetőjeként az élet sűrűjében szerzett sokéletnyi tapasztalatot.

Az ötvenhét éves, háromgyerekes családanyából talán éppen ezért árad olyan rendíthetetlen nyugalom, amely szinte tapinthatóan veszi körül az embert, mint egy védőburok. A nyugalma akkor sem tűnik el, amikor beszélgetésünk közben megcsörren a telefonja. Harangozó Judit pár mondattal megnyugtatja a hívót, majd megbeszéli vele, hogy mi legyen a következő találkozásig.

 – Hívjanak, ha bármi aggodalom van – búcsúzik. Ja, hogy nem is a beteggel, hanem valaki mással beszélt? Bizony. A pszichiáter és csapata a beteg egész környezetével, annak családjával, sőt a kollégáival is foglalkozik. Az átlagon felüli sikerrel működő módszer lényege, hogy nem elég meggyógyítani, tünetmentessé tenni a betegeket, a felépülésüket is segíteni kell. Mindenekelőtt a családjukba, a munkahelyükre visszailleszkedésüket. Nem lehet eredményes az a gyógyítás, amely nem foglalkozik az utóélettel.

Az első lépés a legnehezebb: telefonálni, vagy bemenni a rendelőbe. Harangozó Judit emiatt „alacsony küszöbű” intézetet alakított ki. Ide könnyű belépni, nincsenek akadályok, nem küldözgetnek senkit ide-oda. Már a recepción szakember ül. A gondozási terv Judit olvasatában azzal kezdődik, hogy kitűznek egy örömteli célt, amelyet szeretnének elérni. A beteg és a hozzátartozója is. A doktornő a beteggel együtt élő családra is ugyanúgy figyel, mert annak is rengeteg nehézséggel kell megküzdenie. Nem ápolónak, hanem érző, szenvedő embernek tekinti a hozzátartozót is. Dolgozni velük, értük, a doktornő szerint mindenekfelett izgalmas, igen kalandos világ a pszichiátriai betegeké.

Harangozó Judit mindig is szeretett mindent másképp csinálni, mint mások. Már medikaként lázadt az akkori orvosi szemlélet ellen. Nem volt hajlandó például arra, hogy egy nőn elvégezze a hüvelyvizsgálatot – tizenkét orvostanhallgató társa után. Sosem volt képes tárgyként kezelni az embereket. És azt sem tudta megtenni, hogy egyetemista társairól jellemzést írjon. Ezzel szerencsére nem volt egyedül, éppen emiatt váltották le évfolyamuk KISZ-vezetését. – Jó kaland volt – mondja utólag arról a korszakról, amikor az előadóterembe belépő anatómiatanárt állva kellett köszönteni. Aki ezt nem tette, lefotózták, és eleve esélytelenül indult a vizsgán.

Judit lázadó lett, nem magolta be a tananyagot, inkább érvelt és kérdezett. Tanáraitól tanulni akart, úgy tekintett az egyetemi oktatásra, mint egy szolgáltatásra. Pontosan úgy, mint most a diákjai, akiktől ő sem a lexikális tudást kéri számon, sokkal inkább a problémamegoldó képességüket teszteli. A pszichiátriában találta meg mindazt, ami az orvostudomány devianciája. Az tetszett meg neki, amitől az a legnehezebb: nincsenek benne automatizálható válaszok, nincsenek gyorsan kimondható diagnózisok. Ez a terület tele van rejtélyekkel, a pszichiátria az okokat keresi, a biológiai vetületeket is. Minden beteg és minden eset más, Harangozó Judit sokszor napokig agyal, gondolkodik egy-egy problémán.

Azt szereti, amit mások nem. A reménytelennek tűnő eseteket, embereket. A társadalmi problémákat, a leszakadó csoportokat. Az 1980-as évek elején többedmagával lement a budapesti aluljárókba, és szociálpszichológiai vizsgálatokat végzett az ott élő csövesekkel. Dolgozatukkal elnyerték az egyetemek közötti tudományos diákköri konferencia fődíját. A mai Kálvária, hajdani Kulich Gyula téren, a klinika pszichiátriájának rehabilitációs részlegén különleges betegellátást valósítottak meg. Alternatív színházi estéket, induló zenekarok bemutatkozóját, a Beszélőben publikálókkal író-olvasó találkozókat rendeztek.

Oda sereglett akkor a másként gondolkodó művészek és betegek színe-java. Judit élvezte, hogy a klinikán a legsúlyosabb eseteket bízzák rá. Közben jött rá, hogy nem elég az egyénnel foglalkozni, ki kell bővíteni a munkát a beteg egész életére, a családjára. A sok-sok sikertörténet, a felépült betegek révén újabb próbatétellel szembesült. A stigmákkal. Hiába távozott tőle gyógyultan valaki, a bélyeget vitte magával. Skizofrén, elmebeteg – e szavakra sokak azonnal veszélyes, kiszámíthatatlan, gyilkos hajlamú emberekre asszociálnak. Igazságtalanul.

– Sok felépült klienssel dolgozom. Járunk például iskolákba, ahol minden alkalommal látom a döbbenetet a szemekben, amikor kiderül, hogy a velem lévő előadó gyógyult pszichiátriai beteg. Egy szelíd, kedves, értelmes ember, aki rácáfol mindarra az előítéletre, amely a magafajta emberek életét megkeseríti. Harangozó Judit a felépültek érdekében állt a Magyar Antistigma Kezdeményezés mellé teljes szívvel, mert tudja, nincs gyógyulás, ha nincs tiszta lap az életben.

Újabban a Hanghallók mozgalma keltette fel az érdeklődését. Az álomfejtők mintájára működő módszer a hangok értelmét vizsgálja, az okokat elemzi. Ígéretes eredményekre jutottak máris. Ez is egy olyan terület, amely új, szokatlan, és éppen ezért reményteli, hiszen olyanok számára hordozza a szenvedés nélküli élet ígéretét, akiken eddig nem tudtak elég hatékonyan segíteni.

Névjegy

Dr. Harangozó Judit 1956-ban született első generációs értelmiségi családba. Pszichiáter, sokan a szegények orvosaként ismerik, munkája során napi kapcsolatban áll a legreménytelenebb helyzetű emberekkel. Férjével 32 éve él harmonikus házasságban.

Dr. Harangozó Judit
FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.