Tehetetlenek a hatóságok a Kuruc.infóval

A BM szerint félmegoldás lenne a Kuruc.info technikai blokkolása, némítani csak bírósági ítélettel lehet.

„Lejárt Deutsch ultimátuma, mégis itt vagyunk” – így kommentálta a Kuruc. info szélsőséges hírportál a Fidesz EP-képviselőjének korábbi felszólítását, amelyet a közösségi oldalon tett közzé. Deutsch Tamás azután adott 72 órát az ügyészségnek a „náci szenny(hon)lap” elleni fellépésre, hogy nyilvánosságra hozták az Index egyik újságírójának telefonszámát, a portál támogatói pedig zaklatni kezdték az illetőt.

Az Országgyűlésben nem lehet behívni a Kuruc.infót
Az Országgyűlésben nem lehet behívni a Kuruc.infót

„A magyar ügyészség a kétségbeejtő tehetetlenkedésével – évek óta képtelenek kideríteni, kik csinálják ezt a szart – nemes egyszerűséggel szembe köpi Magyarország Alaptörvényét és további, legkevesebb fél tucat sarkalatos és más törvényét. A magyar ügyészség nem a jóakaratú emberek, hanem a náci szenny(hon) lap oldalán áll” – írta a Facebookon a fideszes politikus. A képviselő posztját a Legfőbb Ügyészség durva kirohanásnak és valótlan állításoknak nevezte. Fazekas Géza szóvivő azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség több eljárást is indított a portál ellen, és annak ellenére tudtak vádat emelni, hogy az Egyesült Államok még 2007 őszén elutasította a portál szerverének lefoglalását az amerikai alkotmány első kiegészítésére, a sajtószabadságra hivatkozva.

A Kuruc.info hírportált vállaltan támogató Jobbik ezúttal is a szélsőséges portál védelmére kelt. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő többek között azt mondta: a Kuruc.info a legolvasottabb jobboldali hírportál Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy magyarországi székhelyű, szerverű vagy szerkesztésű oldal volna. „Így törvényeink sem vonatkoznak rájuk, ahogy például a BBC-re sem” – mondta.

Lapunk megkereste a Közigazgatási és Igazságügyi, valamint a Belügyminisztériumot is, hogy megtudja: az illetékes tárcák mit tesznek a honlap ellen. A BM válaszában többek között azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti biztonsági stratégiában nemzetbiztonsági kockázatként határozták meg a szélsőséges szervezetek tevékenységét. „A Kuruc.info tekintetében a magyar hatóságok – a szélsőséges portálok ellenőrzésének nemzetközi gyakorlatához igazodva – elsősorban a weboldal tartalmi elemeinek jogi aspektusú vizsgálatát követően mérlegelik a további lépések szükségességét” – fogalmazott a Belügyminisztérium, ugyanakkor azt kiemelte: a Kuruc.info honlappal kapcsolatos büntetőeljárás megindítása az ügyészség kompetenciája.

A KIM ehhez kapcsolódóan azt közölte: ha a portálon egy bizonyos adat közzététele bűncselekményt valósít meg, úgy – az idén július elsejétől érvényes jogszabályok értelmében – mód van „az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételére”. Ugyanakkor mindezt csak a bíróság rendelheti el büntetőeljárás keretében, a kormánynak erre nincs ráhatása. A büntetőeljárási törvény szerinti kényszerintézkedést, az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét a bíróság rendelheti el, és csak közvádra üldözendő bűncselekmény gyanúja esetén, azaz a magánvádas rágalmazás, becsületsértés esetén az elrendelésére nincs lehetőség – ismertette a KIM.

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem blokkolják a Kuruc.info magyarországi elérhetőségét (leegyszerűsítve: ahogyan például Kínában elérhetetlenné tették a Facebook-oldalt), a Belügyminisztérium azt válaszolta: a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján a „technikai, blokkoló megoldás” nem kerüli meg a külföldi szervert, csak az adott országhoz tartozó IP-címekről feljelentkező látogatók számára teszi láthatatlanná az érintett oldalt. „Lényege, hogy például egy magyar olvasókhoz szóló internetes oldalt Magyarországon levő számítógépről nem lehet megtekinteni. A módszert viszonylag egyszerűen – IP-cím rejtésével/megváltoztatásával – semlegesíteni lehet, hiszen a tartalom nem törlődik, csak a magyar IP-címekről nem látható” – közölte a belügyi tárca.

A Parlamentben letiltották

Such György, az Országgyűlés főigazgatója a napokban letiltatta az Országgyűlésben és az Országgyűlés irodaházában a Kuruc.infót, illetve annak elérhetőségét, így az itt dolgozók ezekről a helyekről nem tudják megnyitni a weboldalt – erről maga a szélsőséges portál és a Jobbik híroldalai adtak számot. A Kuruc.info még egy belső levelezést is közreadott a blokkolással kapcsolatban, ebből – egy meg nem nevezett irodaházi dolgozó levelére adott válaszból – kiderül, hogy Such utasítására került fel a portál azon weboldalak tiltólistájára, amelyek a hivatalból nem látogathatóak. A hivatkozott főigazgatói utasítás szerint tiltottak azok az oldalak, amelyek sértik mások vallási, etnikai, politikai érzékenységét, rasszista vagy erotikus tartalmúak, esetleg terrorizmussal, kábítószerekkel, internetes fogadással kapcsolatosak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.