Személyi kockázatok nélkül

A kormány karácsony előtt vélhetően már nem foglalkozik a felsőoktatási stratégiával, a tavaszi ülésszak során, de a választások előtt még napirendre kerül – tájékoztatták a Népszabadságot kormányzati szereplők, hozzátéve: „nem a Klinghammer-stratégiáról lesz szó akkor sem, hiszen az csak egy jelentés a felsőoktatási kerekasztalon történtekről. A kormány felsőoktatási startégiájáról tárgyalnak majd.”

Lapunk már beszámolt arról, hogy pár héttel ezelőtt a kormányülésen foglalkoztak a felsőoktatási stratégiával, akkor Klinghammer István felsőoktatási államtitkár is jelen volt a kormányülésen minisztere, Balog Zoltán mellett, de Giró-Szász András kormányszóvivő határozottan „jelentésről” beszélt, később, az oktatási bizottsági meghallgatásán Balog Zoltán viszont már „stratégiáról”.

A választások előtt tehát – valamilyen formában – még sor kerül a felsőoktatási törvény módosítására, legalábbis azért, hogy a felsőoktatási intézmények gazdálkodását felügyelő kancelláriarendszert bevezessék. Az sem zárható ki, hogy a rektorválasztás joga visszakerülne az egyetemekhez.

Ez már semmilyen személyi „kockázatot” nem jelentene, hiszen Balog Zoltán miniszteri hatásköre szerint már számos rektort kinevezett. Azt viszont forrásunk nem erősítette meg, hogy az intézményfinanszírozási rendeletet is megszavazza a parlament. Így várhatóan az a Klinghammer-terv sem valósul meg, mely a felsőoktatási intézményeket úgy kategorizálná: nemzeti tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák, illetve közösségi főiskolák.

BCE: felmentett gazdasági igazgató

Visszavonta Rózsás Péter András, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) gazdasági vezetőjének megbízatását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora októberben fordult a nemzetgazdasági miniszterhez azzal, hogy nem sikerült megfelelő együttműködést kialakítania az egyetem gazdasági főigazgatójával, akit a nemzeti fejlesztési miniszter nevezett ki tavaly. Az egyetem korábban jelezte, a szenátus „elsődlegesen a gazdasági főigazgatót teszi felelőssé” azért, hogy az intézmény szakszerű működése, gazdálkodási tevékenysége napi szinten veszélyben van.

November 19-én az egyetem hallgatói önkormányzata közleményben utasította vissza a gazdasági főigazgató állításait, miszerint az ösztöndíjak kifizetésének elmaradása a hök felelőssége. Rózsás Péter András, a felmentett vezető rendre visszautasította a bírálatokat, kijelentette, hogy minden intézkedését rektori engedéllyel, jóváhagyással hozta meg, a jogszabályok alapján járt el. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.