Packázás az egyházi bejegyzéssel

Szeretetből! Nagyon fontosnak tartom, amit csinálnak – válaszolta Solt Jánosné sokgyermekes édesanya és nagymama, amikor arról kérdeztük, miért csatlakozott az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez (MET). Soha nem volt még tagja egyháznak: most nemcsak ő lépett be, hanem egész családja.

Iványi Gábor lelkész a hét végén személyesen mondott köszönetet mindazoknak, akik kinyilvánították, hogy a testvérközösség tagjának tekintik magukat. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy hiába gyűlt össze a szükségesnél jóval több érvényes aláírás, az egyház hivatalos elismerését még hosszú hónapokig elhúzza a kormányzat.

„Eddig is minden feltételnek megfeleltünk, politikai okokból mégsem nyilvánítottak egyházzá bennünket. Valószínűleg most is keresni fognak valamilyen ürügyet” – nyilatkozta a közelmúltban Iványi Gábor. A jóslat beigazolódni látszik. A többször átdolgozott új egyházi törvény a testvérközösséget kizárta az elismert felekezetek sorából. Bár az Alkotmánybíróság visszaállította a MET egyházi jogállását, a törvényhozás ennek a határozatnak nem szerzett érvényt.

A jelenlegi előírások szerint az egyházi státusz elnyeréséhez tízezer tag meglétét kell igazolni. A testvérközösség bőven eleget tett az elvárásnak: mintegy 18 ezren vallották magukat a MET tagjának. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának – hangsúlyozta Iványi Gábor – elvileg hatvan nap állt rendelkezésére ahhoz, hogy elbírálja az egyházzá nyilvánításról szóló kérelmet. A határidő már lejárt, de a tárca érdemben nem döntött, helyette csak egy tájékoztató levelet küldött.

A minisztérium tudatta: szakértői vélemény készül arról, hogy az adott szervezet – jelen esetben a MET – elsődlegesen végzett tevékenysége vallási tevékenységnek minősül-e; rendelkezik-e a tanításainak lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal; húsz éve szervezett formában, vallási közösségként működik-e Magyarországon. Iróniát sem nélkülöző, Balog Zoltán miniszternek címzett válaszában Iványi Gábor jelezte: félő, hogy a testvérközösséghez tartozó hívek meglepőnek, sőt akár packázásnak is tekinthetik a történteket.

A lelkész úgy érzi, képtelen az ellenkezőjéről meggyőzni őket. Ami vallási tevékenységük vizsgálatát illeti, Iványi javasolja a minisztérium szakértőjének, hogy tanulmányozza azt a prédikációt, amit Jézus a tanítói hivataláról mondott Názáretben. A hitvallással és rítussal kapcsolatban a szakértőnek érdemes lenne megkérdeznie Balog minisztert vagy azokat a kormányzati, törvényalkotási „főméltóságokat”, akik hajdan keresztelési, esketési, temetési szertartást kértek a MET-től, „tapasztalták-e, hogy rendelkezünk felismerhető istentiszteleti rítusokkal”.

A legalább húszéves múlt bizonyítása sem okozhat nehézséget: elég előkeresni 1981-ből a testvérközösség hét évig tartó üldöztetését lezáró, állami elismerését rögzítő hivatalos közlöny szeptemberi számát. Vagy például azt a közleményt 1990-ből, amely tanúsítja, hogy a testvérközösség – mint létező és működő egyház – az akkori jogszabálynak megfelelően új bejegyzési számot kapott a bíróságtól. A minisztérium jóváhagyása máskülönben kevés az egyházi elismeréshez. Második körben a parlament vallásügyi bizottsága, majd az Országgyűlés tárgyalja a kérelmet.

Miközben a testvérközösség tiltakozik a minisztérium eljárása ellen, országos rendezvénysorozatot szervez, hogy kifejezze háláját annak a 18 ezer embernek, aki aláírásával kiállt az egyház mellett. Az első helyszín Budapest volt, a MET Dankó utcai központja: egész pontosan az ott működő Wesley János Lelkészképző Főiskola új szárnya. Az épület jelenleg „szerkezetkész állapotban” van. Iványiék a kormányváltás után nem kapták meg a korábban megítélt támogatás egy részét, a munkát nem tudták befejezni.

A szombati nyílt napon gitárzenével, teával, zsíros kenyérrel, különféle programokkal várták az egyház tagjait és a vendégeket. Nyitáskor több százan hallgatták Iványi Gábort, aki köszönetet mondott, amiért „nagyon sokféle ember jóindulatot és segítőkészséget tanúsított irántunk”. A rendezvényen megemlékeztek a Fűtött Utca nevű intézmény alapításának tizedik, és a szintén hajléktalanok számára létrehozott Oltalom Kórház fennállásának huszadik évfordulójáról is. A nap során folyamatosan érkeztek a látogatók: sokan adományokat, ruhákat és játékokat vittek a rászoruló családoknak.

A nap során folyamatosan érkeztek a látogatók: adományokat, ruhákat, játékokat hoztak
A nap során folyamatosan érkeztek a látogatók: adományokat, ruhákat, játékokat hoztak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.