Indul a Sláger-per Washingtonban

Ma megkezdődik a Sláger Rádió kontra magyar állam per a Világbank mellett működő washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróságon – értesült a Népszabadság. A per első tárgyalási fordulóját hétfőtől szerdáig tűzték ki a választott bíróságon.

Lapunk információi szerint a nemzetközi bíróság előtt most a Sláger Rádió tulajdonosa – az indianapolisi Emmis International Holding, az Emmis Communications Corporation – által kezdeményezett per kezdődik. Úgy tudjuk, a 2009-es frekvenciapályázat másik vesztese, a Danubius Rádió tulajdonosa, a Bermudán bejegyzett Accession Mezzanine Capital kockázati tőkealap is várhatóan bepereli a magyar államot, de a korábbiakkal ellentétben a két cég már nem közös keresetet nyújtott be.

2009-ben nagy botrányt váltott ki, hogy az akkori médiahatóság, az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) fideszes, kereszténydemokrata és szocialista delegáltjai a Sláger frekvenciáját a Neo FM-mel pályázó, a baloldali gazdasági körökhöz több szállal kötődő FM1 Konzorciumnak, a Danubius hullámsávjának használati jogát pedig a Fellegi Tamás, majd a Nyerges Zsolt érdekeltségi körébe tartozó Advenio Zrt. által működtetett Class FM-nek adták hét évre.

Majtényi László, az ORTT elnöke a döntés miatt lemondott posztjáról, és már akkor közölte, hogy a pályázók ígérete, vagyis az, hogy árbevételük 50-55 százalékát befizetik az állami kasszába, teljességgel irreális, így teljesíthetetlen. Mindkét rádió tulajdonosai a magyar bírósághoz fordultak, ahol 2011 elején született jogerős ítélet. A Legfelsőbb Bíróság a Danubius ügyében kimondta, hogy az ORTT jogsértően járt el, amikor nem zárta ki már a pályáztatás során a frekvenciáját végül elnyerő Advenio Zrt.-t.

A másik eljárásban viszont a Sláger Rádió veszített, a bíróság szerint az ORTT itt nem járt el jogsértően. A Sláger Rádió a perben kérte annak kimondását, hogy jogsértő volt a pályáztatás, emiatt semmisek az annak alapján kötött új műsor-szolgáltatási szerződések, illetve állítsák helyre az eredeti állapotot. A bíróság szerint az FM1 Konzorcium esetében a pályáztatásnál kizáró ok lehetett volna a tulajdonosi szerkezet, de ebben az esetben egyértelmű nyilatkozat született arról, hogy ha megnyerik a pályázatot, megszüntetik a kizáró okot.

A Bloomberg amerikai hírügynökség 2012 áprilisában, amikor a Sláger és a Danubius tulajdonosai még együtt fordultak a nemzetközi választott bírósághoz, idézett a bírósághoz benyújtott iratokból. Az Emmis, a Sláger Rádió üzemeltetője – az akkori dokumentumok szerint – azt állította, hogy Lendvai Ildikótól, az MSZP akkori elnökétől, valamint Puch László pártigazgatótól kapott megkereséseket, majd sor került egy találkozóra. A hírügynökség megkeresésére Lendvai Ildikó azt közölte: a találkozón arról esett szó, hogy az ORTT talán jobban előnyben részesítene több politikai tartalmat kínáló rádióadókat, a politikus azonban cáfolta, hogy a Fidesz és a szocialisták politikai megállapodást kötöttek volna.

Puch László a tárgyalás tényét sem ismerte el. Szintén a Bloomberg szerint a Danubius Rádió tulajdonosa a korábbi bírósági papírok szerint azt állította, a Fideszhez közel álló személyek sürgették, hogy állapodjon meg velük, így például Fellegi Tamás korábbi tárca nélküli miniszter. Fellegi Tamás azonban tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna a Danubius tulajdonosára, illetve hogy a Fideszt képviselte volna az üzleti tárgyalásokon. Lapunk információi szerint az Emmis a hétfőn kezdődő tárgyalásokra Molnár Péter szólásszabadság-kutató szakértői véleményét is a bíróság elé tárta.

Molnár az első két parlamenti ciklusban előbb fideszes, majd SZDSZ-es képviselőként vett részt a Sláger-döntés idején hatályban lévő médiatörvény kidolgozásában, 1998-ban pedig befejezte a hivatásos politizálást, jelenleg a Közép-európai Egyetem tanára, 2004 óta az intézmény Média és Kommunikáció Kutató Központjának alapító kutatója.

Úgy tudjuk, a perben a magyar államot képviselő külföldi ügyvédi iroda Körmendy-Ékes Judit ügyvédi irodájától kért szakértői véleményt. Körmendy-Ékes az első Orbán-kabinet idején vezette a jelenlegi médiahatóság jogelődjét, az ORTT-t. Információink szerint a per első tárgyalási napjain a magyar állam kérésére megvizsgálják azt is, hogy a Világbank mellett működő nemzetközi választott bíróság egyáltalán kompetens-e egy ilyen típusú gazdasági ügy tárgyalására.

-
FOTÓ: REVICZKY ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.